Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

loi Az ország gyűlés képviselőházának Tibor miniszter úr terjesztett be, levonta nem csak azt a konzekvenciát, hogy a többségi pártot otthagyja, hanem még egy nagyon súlyos áldozatot is hozott, a házelnöki méltóságról is lemondott és ideült ezekbe az ellenzéki padolkba, erre a helyre, itt mellettem, amelyen most az emlékplakettje van. Tisztán az adókérdések miatt vonta le azt a szükséges konzekvenciát, amelynek levonása nélkül t. Ház és t. képviselőtársam, politikai életűink nem fejlődhetik ajbban az irányban, amelyben a nemzet érdeke megkívánja. Majdnem minden előttem szólott képviselőtársam adóproblémáról beszélt. Előttem szólott képviselőtársam azt is mondta tölbjbek között, hogy nem is olyan rossz ez a mai adórendszerünk. Erre a ki jelentésire kiét cáfolat érkezett a mai ülésen, az egyik a pénzügyminiszter úr előblb elhangzott beszéde, amelyben kijelentette, hogy a pénzügymiiniisztiénium dolgozik egy adóreformon, ha pedig adóreformra szükség van, akkor kétségtelen, hogy maga a minisztérium is megállapította, hogy adórendszerünknek igenis varainak, néhány helyen pedig iigen súlyos hibái. De mert maga előttem szólott képviselőtársam is éppen ezekkel a megkapó^ (gyakorlati vonatkozásokkal irámutatott beszédében a mi adórendszerünk hibáira, engedje meg, hogy éppen ezéirt ebiben a kérdésiben talán többet ne is szóljak. Eigy országnak az adórendszere nemcsak az egyes emberek életében fontos kérdés, nemcsak a társadalmi igazság kérdése, nemcsak iszociális kérdés, nemcsak a termelést befolyásoló kérdés,^ hanem magának az államházitairtási stabilitásának, folyamatosságának a kérdése is. Amikor mi néhány poinitbiain rámutattunk arra, hogy általánosságban, elvileg hol tartunk változtatást szükségesnek, ezt tesszük nemcsak egyes emberek, egyes termelési ágak, egyes foglalkozási köröket betöltő emberek szempontjából, hanem az államiháztairtás jólfelfogott érdeke szempontjából is, mert nemcsak mi, semleges szakértők is megállapították, hogy Magyarország a túladóztatás áEapotában van. (Ügy van! Ügy van! half elől.) r Amikor énj ezt itt újra megállapítom, nem azért teszem, imintha inem ismerném el az állani szükségleteit, mintha nem tudnám nagyon jól, hogy modern kariszakunkbain az államra olyan feladatok is hárulnak, amilyenek az előző kort nem terhelték; tisztában vagyok azzal, hogy komoly honvédelmi kérdéseken túl itt vannak azok a nagy szociális problémák, amelyek régi időben, mondjuk, a békeévekiben nem terhelték az államot úgy, mint »ma, éppen ezért az államnak fokozottabban sízüksége van azokra a (bevételekre, amelyeket a pénzügyi tárca költségvetése előirányoz. Amikor tehát én arról szólok, hogy Magyaroíriszág lakossága túl van adóztatva, nem azt akarom, hogy az állam bevételei globális összegben csökkentesisemek, hanem (igazságos, arányos, elviselhető adóztatást kérek, amely az egyes (gazdasági egyedeket nem hozza olyam helyzetbe, hogy maga a termelő munka álljon aneg és kisexisztenciák szűnjenek meg; hisizen ezt az összeget, amelyet iaz állam beszed, helyesebb, arányosabb, igazságosabb megosztással úgy is be lehet szedni, ha az egyes főre eső átlagos adóterhek nem is csökkentetnek, de az erősiebb vállak, — mint ahogy a pénzügyminiszter úr magát kifejezte — hordoznák azt iá terhet, amelyet ma jórészt a gyenge vállakria hárított át az állam. A túladóztatás nemcsak egyes egyedeket tehet tönkre, de egyes termelési ágakat is meg329. ülése 1938 június 13-án, hét fon. béníthat a maguk munkájában. Ha ez így van, akkor ez visszahatással van az egész államháztartásra. Állítom, hogy a mezőgazdasági válság tényezői között nem utolsó helyen szerepel éppen az 1922-es adótörvény, amelyről az imént szóltam, mert hiszen ha az állami közterhek nem lettek volna olyan magasak akkor, amikor a mezőgazdasági produktumok árai zuhanásszerűen estek le a mélybe, akkor ez a mezőgazdasági válság nem mélyült volna el annyira és nem szedett volna annyi súlyos áldozatot ezen a termelési területen, mint amenynyit szedett. Visszatekintve, objektíve, higgadtan ímeg lehet állapítani, hogy a mezőgazdasági termelés hosszú esztendőkön keresztül nem a jövedelméből, hanem a vagyonállagából adózott, hiszen a gazdák, akiknek a termése nem volt elégséges még az adóssági kamatok rendezésére sem, rendszerint külön kölcsönöket vettek fel azért, hogy az állammal szemben való kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni. Ennél a problémánál egy kicsit (megállok és^ szeretnék néhány szót szólni az adómorál kérdéséről. T. Ház! Azzal a párttal szemben, amelyhez én is tartozom, bizonyos felelőtlen emberek — meg kell állapítanom — bizonyos felelőtlenséggel (még itt a parlamentben is a múltban — nem most — hangoztatták azt a vádat, hogy imi a vidéken az adózás ellen beszélünk. Minden normális ember és a magyar fajta tagjai szerintem értelmileg felülállanak világviszonylatban ezeken, nagyon jól tudja azt, hogy az államot fenntartani polgárainak teherviselése nélkül nem lehet. Maga a magyar falusi parasztság nevetné ki azt az embert, aki előtte arról merne beszélni, hogy adót fizetni pedig nem kell, T. Ház! Nekem van egy nagyon megkapó emlékem a proletárdiktatúra idejéből. A konimunizimus idején, amikor eltörölték a földadót, az én egyszerű magyar híveim akkor jöttek először ijedten hozzám és azt mondották, hogy kérem, valami nagyon nagy baj van, ha nekünk ez után a föld után adót nem kell fizetnünk, akkor már nem. mi vagyunk ennek a földnek a tulajdonosai. A magyar falusi parasztember, a magyar falusi gazda legel sőrendű kötelességének tartja adófizetési kötelezettségének eleget tenni s én, akinek családja ma is földmíveléssel foglalkozik oldalági részen, nagyon jól tudom azt, hogy a nyugalom egy falusi házba akkor költözik ibe, amikor a gazda ajmaga adóját lerótta, mert tudja, hogy ez elsőrendű kötelessége és tudja azt is, hogy ha ennek nem tesz eleget, örök nyugtalanság várakozik rá az új termés betakarításáig. T. Képviselőház! De vannak számszerű adatok és én hivatkozom magára a pénzügyminisztériumra: rossz termések idején megvádolhatnak egyes vidékeket, hogy nincs meg bennük az adófizetési készség. En magam olyan vidéken élek, amely esztendőről-esztendőre az elmúlt 10 esztendő során — és 5—6 évben körülbelül szinte folyamatosan — a legszörnyűbb elemi csapásoknak volt kitéve, természetes, hogy felszaporodott az adóhátralék. Én ismételten felszólaltam a Házban ennek a vidéknek számára kíméletet kérve, de mihelyt jött egy jobb esztendő a rosszak után, maga a pénzügyminisztérium megállapíthatja, hogy ezen az ínséges vidéken az évi kivetésnek 105—110, egyes községekben 120%-a jött be minden különösebb erőltetés nélkül, fényes bizonyságául annak, hogy ha a magyar em-