Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

604 Az országgyűlés képviselőházának 3í T. Ház! Teljes elismeréssel adózom a Zöld keresztnek, de elsősorban a Stefánia Szövetség nek a munkája iránt. Különösen a Stefánia Szövetség nagyszerű és értékes munkája érdemel meg minden elismerést, de az, ami van, ke vés, úgyszólván csak mutatóban van és én nagyon sokallom azt a bat esztendőt, amikorra a miniszter úr ennek a szolgálatnak a kiépítését kilátásba helyezte. Azonkívül ez a szolgálat^ amit a Zöldkereszt-gondozónők és a Stefánia-gondozónők is végeznek, igen sokszor csak tanács, a nélkül, bogy kaláccsal is tudnának szolgálni, tanács, a nélkül, hogy azokat az anyagi, gazdasági eszközöket is adni tudnák hozzá, amelyekre szükség volna. Az utóbbi időkben egyre többet beszéltek arról is, hogy a magyar falu asszonyát főzni kell megtanítani. Valóban az utóbbi időkben a főzésben, a táplálkozásban igen nagy átalakulát történt: az áttérés a kenyérről, a húsról a zöldfőzelékre és a gyümölcsre, ami egészséges és olcsóbb is, de mezőgazdaságunk szempontjából is hasznosabb. De azt is meg kellene ám nekik mondani, hogy miből teremtsék elő, honnan vegyék azt a tojást, zöldséget, gyű mölcsöt. Ma a falun lesik a tyúkot, hogy mikoT tojik tojást és rögtön viszik a boltba azt az egy tojást, hogy azért sót vagy gyufát^ kapjanak, nem várhatnak arra, amíg 3—4 tojás Ös» szegyül, hogy azt ők maguk fogyasszák el. Egy egészen primitív fajta cserekereskedelem alakult ki a faluban, amely éppen azt vonja el a falusi ember fogyasztásából, amire a leg jobban volna rászorulva. A mezőgazdasági tárca előadója gyönyörű hőskölteményt' zengett w a magyar búzáról, a magyar búza nagyszerűségéről és arról^ a kenyérről, amelyet a magyar búzából sütni lehet. Én éppen eleget jártam a szegedi tanyák közjött, faluhelyen, barátaimnál, ismerőseimnél» szegény embereknél igen sok helyen, ahol megkínáltak egy falat kenyérrel, abban a kenyérben nem volt só, mert nem volt annyi pénzük, hogy a boltban egy fél kiló sót vásároljanak. Sajnos, a belügyi tárcánál igen erősen összefonódott & rendfenntartás és a szociális ügyek kérdése. Az uralkodó motívum azonban a rendcsinálás, holott nekem az a meggyőződésem, hogy a másik oldal, a szociális kérdés rendezése sokkal hatékonyabb rendfenntartó és rendteremtő erő volna. Még az is, aki jószándékkal és értelmes módszerekkel közeledik ma az emberek felé, alig tudja felrázni őket fásultságukból, abból a szörnyű fáradságból, amely rajtuk ül az évtizedes verekedés következtében, amelyet az ínséggel, a drágasággal, a háborús veszedelemmel, háborús fenyegetéssel folytattak. Sokat beszélek olyanokkal, akik lent járnak a vidéken és magam is éppen eleget járok lenn. Azt mondják, hogy szinte emberfeletti az a feladat, amelyet szociális téren el kell végezni. Igen, a család beteg, mert a társadalom beteg és az egyének is betegek. Nem elég, hogy a belügyi tárca súlypontja a rendfenntartáson van, mert rendet a temetőben is lehet találni. (Csoór Lajos: Ott van csak nagy csend!) Rend tulajdonképpen csak a temetőben található. (Csoór Lajos: Ügy van! Ott nincs ellenmondást!) Meg vagyok róla győződve és elismerem, hogy azokat a, problémákat, amelyek az egész világot rázzák, sem ennek a kis országnak egésze, sem ennek az országnak egyetlen minisztériuma egymagában elintézni nem tudja, de enyhíteni tud a bajokon, (Ügy van! a '. ülése 1938 június 10-én, pénteken. szélsőbaloldalon.) elviselhetővé teheti a társadalom és a világgazdaság átalakulásának fájdalmait. A szociális problémák kiadós szolgálata és értelmes megoldása adhatja meg ezt az enyhülést, elsősorban a szociális minisztériumon keresztül. A belügyi tárcára ruházták ezeknek a kérdéseknek jelentős részét. Én ezt nem helyeslem, mert nem tartom rokon kérdésnek a rendfenntartást és az igazgatást a szociálpolitikával, de ha már a propaganda sokkal fontosabb, mint a szociális kérdés, annak tudnak külön minisztériumot felállítani és külön apparátust igényel vagy ha a szociális kérdésről, mint valódi kérdésről, államilag irányított propagandával kell elterelni a figyelmet, akkor a rendfenntartás és a szociális ügyek osztályai legalább a közös fedél alatt cselekedjenek többet és kiadósabban s kevésbbé takarékosan bánjanak a szociális olajcseppekkel. Erre a belügyi tárca költségvetése, sajnos, tagadólag válaszol és amíg én az elméletnek és a gyakorlatnak elsősorban a szociális védelem terén való összetalálkozását a számadatokban is nem látom, addig nem hihetek mást, mint hogy a családvédelem hosszú agyonhallgatása után az agyonbeszélése sem jelent változást. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Brogli képviselő úr következik. A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. Drobni Lajos képviselő úr következik. Drobni Lajos: T. Ház! Előttem szólott Kéthly Anna igen t. képviselőtársamnak feltétlenül igaza van abban, hogy a szociális szempontok nem érvényesülnek oly mértékben ebben a költségvetésben, amint az kívánatos volna. Be kell azonban látnia, hogy a szociális szempontok mellett a rendnek is nagy jelentősége van. Ennek a kettőnek egymást ki kell egyensúlyoznia, mert hiszen rend nélkül nem lehet szociális előrehaladás, viszont azonban a szociális fejlődés kétségtelenül alapja és feltétele a rendnek. A belügyi tárca költségvetésének tárgyalása során a belügyminiszter úr mai beszédében megragadta figyelmemet annak kijelentése, hogy a közegészségügyi és szociális feladatok terén a súlypont a falura esik, még a városok rovására is. A miniszteri kijelentésben valami különösen meglepőt nem találok. Nem találok pedig azért, mert hiszen a városok eléggé hozzá vannak már szokva ahhoz, hogy a közegészségügy és a szociális haladás terén saját erejükből produkáljanak eredményt. Meg kell állapítani a városok részéről feltétlen büszkeséggel azt, hogy nagyon hátrányosan nézne ki ennek az országnak kulturális közegészségügyi és szociális képe azok nélkül a városok által életrehívott alkotások nélkül, amelyek az állam által létesített produkciók előtt haladnak. Az a körülmény, hogy a városok rovására kell a közegészségügyi és szociális feladatok teljesítésénél a kormánynak a jövőben eljárnia, csak ijesztően tárja a közvélemény elé azt a mulasztást, amelyet a kormányok a múltban évtizedeken át elkövettek. Amikor — talán tíz évvel ezelőtt — 200 millió pengős költségvetési felesleggel dolgozott az államháztartás, amikor a gazdasági konjunktúrában óriási lehetőségek álltak rendelkezésre, akkor annyira nem törődött a kormány a faluval, hogy ma a városok rovására kell az anyagi eszközöket a falu közegészségügyének és szociális jólétének előmozdítására fordítani. Meg kell tehát állapítani, hogy a