Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-316

Az országgyűlés képviselőházának 316. zel a harmadik bekezdéssel kiegészítve méltóz­tassék elfogadni. Elnök: Kíván-e valaki szólani 1 (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a ta­nácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az 5. §-t az előadó úr kiegészítő indítványával együtt elfogadni? (Igen!) A Ház az, 5. §-t az előadó úr indítványával együtt eJ fogadta. Következik a 6. §. Kérem a jegyző urat szíveskedjék a sza­kaszt felolvasni. Gaal Olrvér jegyző (olvassa a 6. §-t.) Elnök; Az előadó úr kíván szólni. Lányi Márton előadó: T. Képviselőház a 6, §-szal kapcsolatban indítványozom, hogy a sza­kasz nyolcadik sorában előforduló »egyesület« szó után, »,« írásjelet kell tenni; az ugyan­ebben a sorban előforduló »vagy más« szava­kat el kell hagyni; a tizedik sorban előforduló »alapításban« szó után pedig be kell iktatni a következő szavakat: »vagy fenntartásában«. T. Ház! Az általam most indítványozott módosítások közül az első kettő lényegében csak stiláris és tökéletesítési célt szolgál, tlj a módosítás harmadik része. . Ugyanis a 6. |. bizottsági szövege szerint vétséget követ el, aki a már ismertetett szervezetet, egyesületet vagy politikai pártot alapít vagy ilyen egye­sület vagy politikai párt alapításában közre működik, nem volt azonban intézkedés arra vonatkozólag, hogy kiesnének azok,. akik már egy megalapított egyesületnek fenntartásában — "tehát fenntartásában — tevékenykednek. Ennek a hiánynak pótlására vonatkozik tehát az az indítvány, amelyet bátor voltam elo­"f~PT*~ÍPS7ÍiGLlÍ Tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék a 6. §-t a most előterjesztett módosításokkal kiegészítve elfogadni. Elnök: Szólásra következik Csoór Lajos képviselő úr. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Ennél a szakasznál olyan irányú indítványt terjesztet­tünk elő képviselőtársaimmal, hogy (olvassa): »A hivatalvesztés, valamint a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése a bíróság által megállapított büntetés letöltése után a bün­tetés időtartamát meg nem haladó időre mond­ható ki.« Ebben a javaslatban az foglaltatik, hogy vétségért való elítélés esetében hat hónaptól két évig terjedő fogház, azonkívül hivatalvesz ; tés és politikai jogok felfüggesztése mondható ki, nincs azonban meghatározva az időbeli korlátozás, (vitéz Keresztes-Fiseher Ferenc bel­ügyminiszter: A büntetőtörvénykönyv korlá tozza!) Abban az esetben rendben volna, ha ez csak arra az időre vonatkoznék, amennyire az illető tényleg elítéltetik, de nem helyes azt a lehetőséget megengedni, hogy a politikai jogok felfügesztése és a hivatal­vesztés kimondása ad infinitum esetleg a sze gény delikvens élete 'végéig tartson, mert a mellett a laza fogalmazás mellett tarthat. (Rupert Rezső: Megmondja a büntetőtörvény­könyv!) Nincs utalás a büntetőtörvénykönyv­ben. (Rupert Rezső: Nem is kell, azért általá­nos rész!) Miután nincs utalás benne és miután egy egészen különleges intézkedésről van szó, éppen azért mély tisztelettel kérem, hogy a hivatalvesztést, illetve a politikai jogok gya­korlásának felfüggesztését méltóztassék meg­határozott időhöz kötni. Elnök: Kíván-e még valaki a szakaszhoz KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 1938 május 19-én, csütörtökön. 39 szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr kíván válaszolni. vitéz Keresztes-Fiseher Ferenc belügymi­niszter: T. Ház! Csak felvilágosításképpen jelentem be a t. Háznak, (Halljuk! Halljuk!) hogy vétség esetében a politikai jogok gya­korlásától való felfüggesztés tartama a bün­tetőtörvénykönyv 57. §-a szerint 1—3 évig ter­jedhet, tehát ez természetesen erre is vonat­kozik. (Csoór Lajos: És a hivatalvesztés?) A hivatalvesztésnek nincs időtartama; ha valaki elvesztette a hivatalát, az elvesztette. Elnök:._ A tanácskozást befeje®ettne(k nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. A szakaszt csupán az előadó úr módosító indítványa támadta meg. Kérdem, méltóztat­nak-e a 6. §-t eredeti szövegében elfogadni, szemben az előadó úr módosító indítványá­val? (Nem!) A Ház a 6. §-t az előadó úr szö­vegezésében fogadta el. Kérdem továbbá, méltóztatnak-e Hubay Kálmán képviselő úrnak és társainak a 6. §-t új második bekezdéssel kiegészítő indít­ványát is elfogadni? (Nem!) A Ház az indít­ványt elvetette. A 6. § után az előadó úr új szakasz fel­vételét javasolja. Az előadó urat illeti a szó. Lányi Márton előadó: T. Házi! Bátor va­gyok javasolni, hogy a 6. j§ után új 7. §-kéni a következő szö-feg vétessék fel (olvassa): »7. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb bün­tető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és hat hónaptól két évig terjedhető fog­házzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az, aki a tilos egyesületből, vagy tilos szer­vezetből, vagy tilos működést folytató poli­tikai pártból kilépni szándékozó, vagy kilé­pett személyt, yagy hozzátartozóját (1878:V. te. 78. $) a kilépés miatt szóval vagy tettel bántalmazza. _ vagy bármilyen jogtalan hát­ránnyal sújtja, vagy ilyen bántalmazással vagy hátránnyal, avagy becsül>etsért'ő vagy rágalmazó nyilatkozat közzétételével fe­nyegeti.« T. Ház! Ennek az új szakasznak az indo­kolása az, hogy teljessé teszi az egyesületi szabadsággal elkövetett visszaélésekkel szem­ben nynjtott védelem körét azáltal, hogy sú­lyos megítélés alá eső bűncselekmények, vagy tilos működést folytató politikai pártból ki­lépő, tehát a törvény rendelkezéseinek enge­delmeskedő személy, vagy hozzátartozója ellen bármilyen jogtalan fenyegetést helyez kilá­tásba, vagy pedig ilyet alkalmaz. Tisztelettel kérem, hogy méltóztassék a 6. § után új 7- §-ként ezt a szakaszt elfogadni. Elnök: Kíván-e mésr valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az előadó úr indít­ványát elfogadni? (Igen!) A Ház az előadó úr új szakasz felvételére vonatkozó indítványát elfogadta, ennek megfelelően a hátralévő sza­kaszok számozása módosulni fog. Következik a régi 7. §. Gaal Olivér jegyző (felolvassa a régi 7. § szőve aét). Elnök: Az előadó urat illeti a szó. Lányi Márton előadó: T. Ház! Az eredeti 7. § első bekezdésének hatodik sorában előfor­duló »6. $-ban« kifejezés helyébe kérem a kö­7

Next

/
Thumbnails
Contents