Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-323
Az országgyűlés képviselőházának 323. lődési processzusokról, akkor ennek a lehetőséige teljesen ki van zárva, legfeljebb a gazdakörben hallgathatják a rádiót, vagy a jegyző úrnak, a tanító úrnak, a plébános úrnak van egyéni rádiója. Németország már ezen a téren is nagy előrehaladást tett, amennyiben az úgynevezett Volksempfängerek megszerkesztésével és gyártásával igen olcsó rádiókészülékeket bocsát a kisemberek rendelkezésére. Igaz, hogy ehhez szükséges, hogy a községek villamosítva legyenek, mert a villamoshálózatba kapcsolják be ezeket a készülékeket, de ma, amikor nálunk a Dunántúl már majdnem minden kis faluban ott ég a kultúrának ez a mécsese, a villanylámpa, legalább ott, ahol ez a lehetőség már megvan, gondoskodnia kell a kormánynak arról, hogy ha már nern^ szállítja le a rádiódíjakat, bár ezek arányosítását is szükségesnek tlantianám, ilyen olcsó népvevők formájában segítse elő a rádiózást. (Antal István igazságügyi államtitkár: Előkészítés alatt áll!) De hallom, hogy ezekkel a rádiókkal óriási üzleteket csinálnak. Itt is kariéiban vannak a gyárak és a karteten belül olyan árakat diktálnak, amilyeneket akarnak. Igaz, hogy ma már részletfizetésre lehet kapni olcsón régi rádiókat, de azt hiszem, a magyar iparnak is szolgálatot tennénk akkor, ha új készülékek forgalombahozatalával ezt az ipart foglalkoztatni tudnók. Ezeket voltam bátor az igen t, kereskedelemügyi miniszter iir figyelmébe ajánlani. A költségvetést ellenzéki álláspontomnál fogva nem fogadóim el. (Helyeslés és taps a balközépen.) Elnök: Fábián Béla képviselő nr következik. Fábián Béla: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy a kereskedelemügyi tláirca költségvetésével kapcsolatban legelsősorban a kiskereskedők ügyét tegyem szóvá. A kiskereskedőknek államilag támogatott komkurrenciával kell megküzdeniök. ugyanakikor, amikor nagyon kevés tőke áll rendelkezésükre. A költségvetés tárgyalásával kapcsolatosan nagyon s-ok hangoit hallunk a mezőgazdasági hitelek problémájáról. A magam részéiről elfogadom, hogy a mezőgazdasági hittelek: problémája sincs ebben az országban kellőképpen megoldva. Nincs megoldva azért, mert a jelenlegi kamatlábak mellett a hitelek törlesztéséről és rentabilitásáról szó sem lehet. De a kereskedelmi hitelek kérdésénél legelsősorban is azt kell megállapítanom, hogy azok az állami hitelakciók, amelyeik a községekkel együtt óhajtották megoldani a kereskedelmi hitelek problémáját, — az úgynevezett begyujtási hiteleik — sikert mutattak fel, mégpedig nemcsak abban az irányban, hogy némely helyen sikerült a kereskedőket apróbb hitelekhez juttaitmi, hanem abban az irányban is sikereket mutattak fel, .hogy ezek a pénzek annak ellenére, hogy minden fedezet nélkül adták kölcsön a kereskedőknek és az iparosoknak, mégsem vesztek el, ment tudomásom szerint a kereskedők és iparosok 97% erejéig eleget tettek kötelezettségeiknek. Ha ez így van, akikoir arra kel; lene törekednünk, hogy ennek a kereskedelmi és ipari hitelnek méreteit kiszélesítsük. Itt legelsősorban fel kell hívnom a t. kormányzat figyelmét a kötelességét nagyon kitűnően teljesítő fővárosi kisipari hitelintézetre, amelyet meggyőződésem szerint ki kellene szélesíteni, nagyobbítani kellene, komolyabb tőkéket kellene rendelkezésére bocsátani, annál is inkább, mert ennél az intézetnél is a dubiozus veszteülése 1938 június 3-án, pénteken. 353 i ség valósággal jelentéktelen tétellé zsugorodott I össze. (Rajniss Ferenc: Kisebb, mint a nagybankoknál!) Egészen biztos, hogy kisebb, mint a nagy bank óiknál. Ha tehát ez így van, akkor az a tiszteletteljes kérésem, hogy amikor itt kis magyar exisztenciák felsegítéséről, támogatásáról van szó, akkor méltóztassék állami tőkíeket rendelkezésre bocsátani. Amikor a kormány az úgynevezett Nemzeti Önállósítási Alapba új exisztenciák •teremtésére állandó pénzeket ad, — mégpedig egy esztendőben 2 millió pengőt — akkor véleményein szerint a már meglévő exisztenciákat is védenie kell az államnak, mert egy meglévő exisztencia az állam és a társadalom számára legalább akkora értékű, mint egy új exisztencia. Tisztelettel kérem tehát a kormányt arra, hogy méltóztassék a. meglévő exisztenciáikat is támogatni, neesak az újonnan alakulókat. Ennek a támogatásnak mértéke különösen jelentkezik a szövetkezeti kérdéssel kapcsolatban. Méltóztassanak megengedni,- hogy felhívjam a t. Ház figyelmét arra, amiről már többször beszéltem: a szövetkezeti kérdés fejlesztése nemcsak kereskedői, hanem iparoskérdés is, még pedig azért, mert hiszen ma már a falvakban és kisebb városokban is a szövetkezetek nemcsak fűszeráruk, hanem kész ruha és kész cipő eladásával is foglalkoznak. (Rajniss Ferenc: Kisiparosok készítik!) T. képviselőtársam, sajnos, nem így van. (Rajniss Ferenc: Bankárok csinálják 1 ?) Meghívom igen t. képviselőtársamat akármelyik pestkörnyéki községbe, méltóztassék ott megnézni, hogy a keresztény kisipar... (Meizler Károly közbeszól.) T. képviselőtársam, itt ennél a kérdésnél ne méltóztassék közbeszólni. Megígérem, hogy nem mondok mást, mint amit a keszthelyi gyűlésen mondtam. (Derültség. — Meizler Károly: Halljuk, a keszthelyi gyűlésen mit mondott!) Az iparososztály számára az a legnagyobb veszedelem, amikor a készáru lemegy a falura és a kis városba. Ez a szabónak, a suszternek és a csizmadiának szörnyű veszedelme. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) (Az elnöki széket vitéz Bofoory György foglalja el.) Egymásután jönnek be hozzám Pest vármegyéből iparos és kereskedő küldöttségek, amelyeknek tagjai elmondják, hogy ők teljesen képtelenek konkurrálni az állami hiteleket élvező és nagyban dolgozó szövetkezetek szabóés cipésztermékeivel. Ezeket ugyanis leviszik a falura s ha a faluban silányabb minőségű, de olcsóbb árut tudnak mutatni a publikumnak, akkor az a silányabb minőségű és olcsóbb árut fogja megvásárolni. Előáll tehát az a helyzet, hogy a magyar polgári társadalomnak a legkitűnőbb rétegéhez tartozó embereket, a kisiparosokat és kiskereskedőket állami támogatással tesszük tönkre. Ez a hálózat ugyanis, ott a vidéki városokban mindenütt alakított fiókok segítségével nemcsak a szövetkezeti gondolatot terjeszti, hanem terjeszti a szövetkezeti árut is. (Éber Antal: Nem is szövetkezet!) Arról is fogok beszélni, t. képviselőtársam, hogy ezek nem is szövetkezetek, hanem óriási áruelosztó szervezetek, az állam szervezetei, amelyek konkurrenciát csinálnak az állam polgárainak és az állam adófizető polgárainak egy részét tönkreteszik. Az a szegény, dolgozó kisiparos és kiskereskedő, akinek adója mérhetetlenül súlyosabb, mint békében volt, nemcsak a súlyos adók miatt, hanem azért is,
