Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-319

Az országgyűlés képviselőházának 319. ülése 1938 május 2U-H> kedden. hogy Marschall Ferenc volt földmivelésügyi miniszter úr ki is jelentette, hogy a mezőgazdasági iskola nem luxusintézmény és minden fillér, amelyet erre^ költünk, bölcs befektetésnek számít. (Dinnyés Lajos: Miért küldték el! Mindenki meg volt vele elégedve!) Ezért az igazán komoly munkásságért csak köszönetet kell mondanom a kisgazdák nevében és remélem, hogy az új földmivelésügyi miniszter úr is magáévá fogja tenni. (Dinnyés Lajos: Miért küldték el Mar schallt

1

? — Vary Albert: Ez a politika! — Derültség. — Dinnyés Lajos: Mert szakember volt, elküldték!) A mezőgazdasággal kapcsolatosan legyen szabad még egy kérdést felemlítenem, azt az úgynevezett propagandát, amelyet a mezőgazdaságnak külföldön csinálnak. Tavaly, amikor Dániában voltam, a moziban a hiradófilmek között láttam egyebek között felvételeket Magyarországról, a magyar Alföldről is. Merem állítani, hogy az Alföldnek legsoványabb marhája volt látható a filmen, és olyan országrészt láttunk, .ahol az omiberek még, sajnos, kunyhókban laknak, nyomortanyán, stb. (Mozgás és zaj a baloldalon. — Dinnyés Lajos: Ki csinálja ezeket?) A nézőtéren mögöttem ülő megszólalt és azt mondta a szomszédjának németül; »Bizony nagy szegénység és nyomorúság lehet ezen a szegény Magyarországon. Ott semmi kultúra sem lehet.« Magam is restelltem, amikor ezt láttam. Nem tudom, van-e a kormánynak tudomása arról, hogy milyen filmfelvételeket készítenek Magyarországról. (Dinnyés Lajos: A Filmiroda készíti!) Mert hiszen nyomortanyák vannak Angliában és Franciaországban is, de sohasem fogjuk látni, hogy egy francia, vagy angol filmen az ottani nyomortanyákat ábrázolják. (Ügy van! Ügy van! bal felől — Dinynyés Lajos: Nagyon okos beszéd!) Arra kérem a kormányt, hogy szigorúan ellenőrizze ezeket a filmfelvételeket, mert hiszen az ilyesmivel csak ártunk magunknak. ,(Dinnyés Lajos: Külön osztály van erre! Propaganda! Eádiótanács meg mindenféle tanács! — Czirják Antal: Koama-tanács!) Még valamire rá kell térnem, mint egy magyarországi németlakta kerület képviselődének, aki magam is kisebbséghez tartozóim. De magyar állampolgár.^ Engedjék meg, hogy az úgynevezett kisebbségi kérdéssel a Ház, színe előtt foglalkozzam, (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt hangsúlyozom, semmi okunk sincs arra, hogy a hazai németség hűségében kételkedjünk. (Ügy van! Ügy van!) Ragaszkodó, áldozatkész és hű volt magyar hazájához a magyarországi németség a múltban, ilyen a jelenben és ilyen lesz a jövőben is. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés.) A magyarországi németségnek azonban vannak problémái, amelyeket végleg rendezni kell és amelyeknek a végére pontot kell tenni. Ilyen az úgynevezett^ nyelvkérdés, vagyis a kisebbségi nyelv tanítása a németajkú községekben. Erre vonatkozólag történtek is már intézkedések. Hogy mennyire fognak beválni ezek az intézkedések, vagy az a legutóbbi rendelet, amelyet Hóman kultuszminiszter úr kiadott, azt a jövő fogja megmutatni. Tudom és biztosra veszem, hogy a magyar nemzetnek az anyanyelv tanítása ellen semmiféle kifogása nincs, sőt respektálja a ragaszkodást az anyanyelvhez. Ha megszállott területre nézünk, ott, sajnos, siralmas a magyar kisebbség helyzete. ; Nemcsak a nyelvoktatás körül vannak bajok, hanem sokszor gazdasági téren' is. Erdélyben például a legnagyobb elnyomatásnak van kitéve a kisebbség, amelyet a gazdasági elnyomatás agyonvág. Nem engedik meg, hogy földhöz jusson, korlátozzák szabadságában, több adót vetnek ki rá- Minderről a Magyarországon élő kisebbség nem panaszikodihatik. Földet vehet, amenynyit akar, lakni mehet, ahova akar, szóval minden tekintetben a magyarral egyenrangú. A nyelvoktatás kérdésében azonban az lett volna a tiszteletteljes kérésem a magyar kormányhoz, jobban mod va a kultuszminiszter úrihoz, hogy hajtsa végre szigorúan ezt az új iskolarendeletet. Pintér László és Klein Antal t. képviselőtársaim múltkori felszólalására az akkori kultuszminiszter hangoztatta, hogy feltétlenül keresztül fogják ezt vinni. Bethlen István gróf mondta egyik beszédében, hogy ne azzial mutassa 'meg valaki a'magyarságát, hogy a kultuszminiszter úr által kiadott rendeleteket kijátssza és nem hajtja végre. Ezzel csak árt a megszállott területi magyaroknak. (Ügy van! halfelől.) Nekünk ezen a téren is mintaállamnak kell lennünk, hogy a szomszédállamok közül egyik se tehessen nekünk szemrehányást. (Helyeslés balfelől.) Megimondom őszintén, én azon a felfogáson vagyok, hogy a kisebbségi községekben tanítsák a magyar nyelv mellett a kisebbségi nyelvet is. Eddig nálunk különféle típusok voltakba kisebbségi iskoláknál, úgynevezett A., B. és C. típus. A kultuszminiszter úr rendelete másképpen intézkedik a kisebbségi iskolákról, vagyis elfogadhatóbb. Az új rendeletnek egy hibája van. ha szabad azt hibának mondani, amit annakidején Klein Antal és Pintér László igen t. képviselőtársaim is kifogásoltak beszédjükben, hogy a szülői értekezlet dönt afölött, tanítsák-e a kisebbségi nyelvet, vagy ne. A szülői értekezlet gondolata egymagában szépen hangzik, (helyesnek is mondható, de az életben és a tapasztalatban azt látom, hogy sokszor- — sajnos — ezeken nem a többség akarata érvényesül ós ezáltal sok veszekedés és gyűlölet keletkezik a község vezetősége és a nép körül. Arra kérem az igen t. kultuszminiszter urat, hogy ha a szülői értekezlet intézményét megváltoztatni nem akarja, vagy más oknál fogva azt eltörölni nem áll módjában, hasson oda, hogy a szülők akarata száz százalékig érvényesüljön. (Horváth Zoltán: Szavazzanak titkosan!) Ami a kisebbségi nyelv tanítását ! illeti, egyes tanítóknál nehézségek voltak és nem mertek egyes községekben hozzáfogni. Ebben nem a jóakarat hiányát látom az általam nagyrabecsült tanítókban, hanem azt, hogy ' sok tanítóban nem volt meg a megfelelő nyelvtudás. Erről maga sem tehet: az iskolákban nem tudta annyira elsajátítani a kisebbségi. nyelvet, amennyire most az életben szüksége volna. Már pedig enélkül ezirányú munkáját nem végezheti kedvvel. Mert annak a tanítónak, aki a kisebbségi nyelvet nem bírja tökéletesen, a kisebbségi nyelv tanítása nagy teher. Ezért az volna a kérésem az igen t. kultuszminiszter úrhoz, hogy azt a tanítógenerációt, amelyet a kisebbségi iskolákban kívánnak elhelyezni, juttassa abba a helyzetbe, hogy a német nyelvet alaposan és gyakorlatilag el tudja sajátítani. Ügy tudom, hogy Pesten van egy ilyen egyéves német tanfolyam, Baján pedig van egy három-négyhetes tavábbképző tanfolyam. En ezt kevésnek tartom, mert csekély létszámot vesz fel. Arra kérem az igen t. mi-