Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-301

82 Az országgyűlés képviselőházának BÖ1 házban, állandóan sürgetjük a nagyvagyon és a nagyjövedelem progresszív, erőteljes megadóztatását; állandóan sürgettük és követeltük, hogy a terheket hárítsák át a teherbíró vállakra, a gyengéket pedig mentesítsék az adók alól. (Farkas István: De ne felekezeti alapon! — Müller Antal: Ez nem felekezeti ado» — Farkas István: Dehogy nem! — Müller Antal: Ennél nem nézik, kinek mi a felekezete! — Farkas István: Felekezeti alapon nem lehet közgazdasági életet folytatni!. Naivitás!) Ez nem történt meg. Kormányok jöttek, kormányok mentek, sőt bizonyos mértékű rendszerváltozások is következtek be, az igazságtalan adórendszer azonban mindmáig megmaradt és nem hallnnk terveket arról, hogy adó^ rendszert demokratizálni fogják, hogy a teherbíró vállakra fogják a gyengékről a terheket áthárítani, hogy a közvetett adókat csökkenteni s az egyenesadókat emelni fogják. Nem hallunk arról, hogy az elsőrendű élelmiszereket sújtó kincstári haszonrészesedéseket le akarnák szállítani; nem hallunk például arról, hogy a cukoradó kincstári haszonrészesedését a kormány csökkenteni akarná. Tavaly a költségvetési vita folyamán Mocsáry Dániel képviselő úr vetette fel ezt az ötletet s ezt én átvettem, indítványba, javaslatba formálva, beterjesztettem, a többség azonban leszavazta. Halljuk a doktor bácsiktól, akik a szegény családokhoz mennek, hogy azt mondják: tessék a beteg gyermeknek minél több^ fehér cukrot adni, mert annak igen nagy tápértéke van és ezzel lehet a gyermek gyenge csontrendszerét befolyásolni, erősíteni. Mégis, mint tudjuk, 54 fillér egy kilogramm cukornál a kincstári haszonrészesedés (Farkas István: 625 fillér! — Kéthly Anna: Fabinyi miniszter mondta!) és tudjuk, hogy azt a cukrot, amelyet nekünk 130—140 pengővel kell megfizetnünk, a külföld megkapja 9—10 fillérjével. Hallottuk azt is, hogy a szeszkartel egy időben egész nagymennyiségű, úgy gondolom, 100 vágón cukrot kapott 10 fillérjével, ugyanakkor pedig a sorvadó, szenvedő, pusztuló magyar gyermekek nem jutnak hozzá a legminimálisabb cukoradaghoz sem. (Farkas István: Ez a nemzeti politika! így dédelgetik a kapitalizmust!) Amikor ez szóbakerült, Fabinyi volt pénzügyminiszter úr szinte mell döngetve mondta, hogy: igen, én vagyok felelős azért, hogy a szeszkartelnek száz vágón cukrot adtam 10 fillérjével — sat. túloldal erre tapsviharban tört ki és felmentést adott a pénzügyminiszter úrnak. (Bánó Iván: Melasz volt! Nem cukor! Azt nem lehet használni!) , A nagy jövedelem és a nagyvagyon megadóztatása és dézsmája tehát jogos. Százszorosan jogos azért is, mert az ingó és az ingatlan tőke az elmúlt esztendőkben egyformán sokat keresett. És a különböző tőkeformációk nem tehetnek egymásnak szemrehányást, • (Kéthly Anna: Nem!) mert mindegyik megtalálta a maga konjunktúráját és igen alaposan ki is használta ezt a konjunktúrát, az ingótőke éppen úgy, mint az ingatlan tőke; az ingatlan tőke a háború alatt, amikor a mezőgazdasági cikkek ára hihetetlen magasságban állott, a háztőke akkor, amikor régi építkezési és egyéb jelzálogos tartozásait romló, értéktelen papírkoronákkal fizette ki, — ezt tette különben a nagybirtok is — a merkantil kapitalizmus is, amely már a háb igen bőségesen aratott a hadiszállításokból s amelynek azután is volt konjunktúrája. Kerestek tehát sokat, eleget, úgyhogy most azt kell mondanunk, hogy ülése 1938 április 28-án

} csütörtökön. valóban itt az ideje annak, hogy megfelelő módon adjanak a köznek, az országnak megfelelő összeget az ország gazdasági életének talpraállítása céljából. És én itt nem tudok különbséget tenni zsidó és keresztény tőke között. Nincs különbség zsidó és keresztény kapitalizmus között. (Müller Antal: A javaslat sem tesz!) Igaz, a javaslat sem tesz, talán annyiban, hogy a merkantil tőkét nagyobb arányban adóztatja meg, mint az ingatlan tőkét, de nincs különbség zsidó és keresztény tőke között. Tessék elhinni, amikor önök odaátról zsidóznak, amikor odaátról ezt a kérdést felvetik, amikor labdáznak vele és játszanak a közvélemény előtt, a zsidó és a keresztény kapitalista a párnázott ajtókon belül a zöld asztalok mellett kitűnően együttműködik és megérti egymást. Egészen elsőrendű közöttük a szolidaritás, az a szolidaritás, amelyet a munkásságtól meg akarnak tagadni, amelyet a munkásság részéről rossz néven vesznek, holott a munkásság ezt valóban a puszta lét fenntartására, vagy legjobb esetben annak megjavítására akarja a maga számára felhasználni. Tessék elhinni, annak a zsidó gyárosnak, annak a zsidó kapitalistának sokkal kedvesebb a keresztény szocialista alapon szervezett munkás, mert az olcsón dolgozik, igénytelen, alázatos és gerinctelen, (Mozgás és ellenmondások jobbfelöl és a középen.) mert az nem követel magasabb munkabért és rövidebb munkaidőt, (Ügy van! a szélsőbaloldalion.) viszont a keresztény munkáltató is szívesebben alkalmaz szervezetlen zsidó munkást, vagy alkalmazottat, mint keresztény munkást és alkalmazottat, mert az az ő számára kedvezőbb, lukratívabb, olcsóbb, mert így csak gerinctelen, igénytelen munkást kap, akit jobban ki tud zsákmányolni. (Mozgás.) Nem! Meg kell tanulni azt, hogy a tőkének nincs vallása, nincs istene, nincs hazája, csak célja van és ez a cél a profit, a minél nagyobb profit. (Zaj jobbfelöl.) Lehet, hogy ezt osztják és akkor a félreértés csak ott van, hogy önök disztingválnak zsidó és keresztény tőke között, noha a kettő között nincs különbség. A tőke egyforma, mindenhol egyforma, mindenhol informán internacionális és nacionális (vitéz Szalay László: Azt nem! A tőkések nem egyformák!) különösen, amikor az ő érdekeikről van szó. (Farkas István: Kérdezze meg a nagybirtokosokat! Milyen egyformák a zsidó nagybérlőkkel szemben!) Ebből következik, hogy a tőke különböző formációkban, a háború előtt és a háború után, az azt követő évtizedekben dúsan aratott és keresett. Az országra zúduló nagy katasztrófa és annak minden következménye a népet sújtotta. A háború, a forradalmak, az ellenforradalom számláját, mindennek a számláját közvetett módon a dolgozó tömegekkel és fogyasztókkal fizettették meg. A városi és a falusi nép egyformán, az ipari, szellemi és mezőgazdasági munkás kivétel nélkül, a kispolgárok és a középosztály: ezek voltak az áldozatok, a munkabérek és fizetések csökkenése, a nagy munkanélküliség, családok nyomorúsága és tönkremenetele, nélkülözés, az életszínvonal süllyedése, a közegészségügy romlása: ez mind a katasztrófák számlájának közvetett kiegyenlítésére szolgál, (vitéz Benárd Ágost: Jórészt a kettős zsidó forradalom eredményeképpen! — Kéthly Anna: De megtanulta a történelmi leckét! — Farkas István: Nem! Azért a hősies-