Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-300
Äz pf szag gyűlés képviselőházának 8\ végre úgy, mint az elöbbeni esetben, mindenki ;i maga ismeri személyes körülményeit és nem yédekezhetik azzal, hogy azért, inert ő hadiárva, vagy ilyen vagy olyan szempontból (különös méltánylást érdemel, kivonhatja magát a tételes szabályok 'következményei alól. Elsősorban neki kell tudnia és éreznie, hogy milyen helyzetben van, micsoda rizikója van az ő «eljárásának. Erről én nem tehetek és ezen az' alapon nem tehetek megkülönböztetést. Rendkívül sajnálom, ha a képviselő úrnak ellent kell mondanom, de én kijelentem, hogy igenis, ezt az általa rossznak és hibásnak tartott utat tartom kötelességemnek továbbra is követni, mert abban a véleményben és felfogásban vagyok, hogy az állam közrendjéért, a törvények betartásáért felelős vagyok (Ügy van! Ügy van! jobbfelŐl.) és ezért köteles vagyok megtenni, hivatali eskümhöz képest, alkotmányos felelős égem tudatában minden intézkedést. (Helyeslés és taps jobbfelől és a középen. — Csoór Lajos: Nagyon gyér volt a taps! — Rassay Károly: Az nem változtat az igazságon!) Elnök: Az interpelláló képviselő urat megilleti a viszonválasz joga. Rajjniss Ferenc: T. Ház! Legjobb tudomásom szerint, abban az időben, amikor ez a bizonyos röpcédula megjelent, — amelynek súlyos sértését belátom, mert a legnagyobb betűkkel az van reányomtatva, hogy »Széliből elég volt« — az új rendelet még nem látott napvilágot és a kiadott rendeletnek legjobb tudomásom szerint visszamenő hatálya nincs. Igen t. Belügyminiszter Ür! Elmondottam, hogy Alföldy Béla igen t. képviselőtársunk arról beszélt a gyűlésen, hogy a 12 pont között szerepelt a politikai bűnösök szabadonbocsátása. Erre szólott közbe az illető, hogy Szálasit is el kellene, vagy el kell bocsátani. (Rassay Károly: És mit mondott erre a képviselő úr?) Én is azt mondom! (Rassay Károly: De Alföldy képviselő úr mit mondott? — Alföldy Béla*. Tovább folytattam a beszédet!) T. Ház! A Szálasi-párt, és a Szálasi személyére vonatkozó az a kívánság, hogy őt bocsássák el, két egymással teljesen ellentétben álló, egymástól minden esetre különböző kérdés. Nagyon sokan helyezkedtünk ugyanis arra az álláspontra, hogy ma is helyesnek tartom azt az álláspontot, hogy az igen t. miniszterelnök úr győri beszéde után az összes ügyekben igenis politikai amnesztiát kellett volna adni. Méltóztassanak elhinni, akkor sokkal nyugodtabb volna ma ez az ország, mert a győri beszéd határozott állásfoglalás volt töméntelen sok olyan dologban, amelyért ezek az emberek harcoltak, amelyért küszködtek, amelyért nyugtalankodtak — tiszta lehetetlenségnek tartom azt, hogy a győri beszéd után azok, akik azelőtt küzdöttek olyan dolgokért, amelyekmost már megvalósultak, tovább viseljék ezekért a bűnügyi következményeket. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Nemcsak a belügyminiszter úrnak is, hanem a kormányzatnak is és Magyarországnak is javára szolgált volna, ha akkor amnesztiát adtak volna és azt mondották volna, hogy most pedig, ha ettől a naptol kezdve valaki tényleg a törvényes rend felborítására törekszik, az majd a törvényes renddel találja szemben magát. Ez nem történt meg. Azt a bűnt tehát, amelyet Mester Kálmán elkövetett, én kénytelen vagyok vállalni, mert én azt megírtam, én azt hirdettem, hogy amnesztiát kell adni ezeknek az embereknek. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ XVIII. 'Ö. ülése 1938 április 27-én, szerdán. 77 Legnagyobb sajnálatomra, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a belügy miniszter úr válaszát elfogadjam. Elnök: Kérdem a t. Házat, (méltóztatnak a miniszteri választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következük Pa,yr Hugó képviselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat, hogy az. interpellációt felolvasni szíveskedjék. (Egy hang jobbfelől: öngyujtópári!) Csikvándi Ernő jegyző (olvassa): »Interpoláció a belugymiiiniszter úrhoz Böszörményi Zoltán szökése és a menedékjog tárgyában. 1. Van-e tudomása a belügyminiszter urnáik arról, hogy Böszörményi Zoltán megszökött? 2. Ki felelős a szökésért? 3. Tudja-e a belügyminiszter úr, hogy Böszörményi Zoltán Bécsben menedékjogot élvez? 4. Miért nem isimeri Magyarország a politikai menekültek menedékjogát?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. 1 ' Payr Hugó: T. Ház! Bármilyen rövidre akarom is fogni interpellációm szövegét, mégis utalnom kell arra, hogy a régi görögöknél, a régi rómaiaknál, a keresztény középkorban s az-újkorban'egyaránt, minden kultúrállaimlban szokásos volt a politikai menedékjogot tiszteletben tartani. Netmuakarok hosszas történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, de utalnom kell arra, hogy Magyarország nemzeti hősei évszázadokon keresztül igen gyakran élvezték a oolitik/ai menedékjogot. Utalnom kell arra, hoisry az 1848/49es szabadságharc . emigránsait Törökországban szívesen fogadták és megvédték, ámbár Ausztria háborúval fenyegette Törökországot. Utalnom kell arra is, hogy aimlikor Magyarországot 1919-rben kommunista hullám borította el, Gömlbös Gyula, és igen sok társa a szocialista Bécsben élvezték a menedékjogot és a szocialista korimiányzat alatt álló Ausztria Feldbach on egy tiszti tábort létesített, ahol a tisztek nemcsak szállásit, elhelyezkedést találtak, hanem azonkívül meg: tudták szervezni azt az akciót is, amely a szegedi mozgalommal együtt Magyarország felszabadítását eredményezte. Ezek után az előzmények után és ismeretében, nagy meglepetést keltett Magyarországon, hogy az osztrák események alkalmával, Ausztriának Németországba való beolvasztása idején, Magyarország senkinek sem adott menedékjogot azok közül a politikusok közül, akik a német bevonulás elől menekülni akartak. Sokan vannak, akik emberi érzéstől, humanizmustól áthatva, de azonkívül a tradíció, a közös múlt emlékezetében is, nagy megdöbbenéssel konstatálták, hogy Magyarország, amelynek nemzeti hősei a múltban olyan sokszor élvezték más államok vendégszeretetét, ezúttal egy pillanatig sem gondolt arra, hogy az országban menedékjogot adjon azoknak a politikusoknak, akikkel a magyar kormány tagjai imég fél esztendővel ezelőtt együtt fényképeztették le magukat, büszkén viselve a tőlük kapott különböző ordókat, rendjeleket és kitüntetéseket. A magyar közvéleménynek az a része azonban, amely nehezményezte ezt a jelenséget, nem tette szóvá a kormánynak ezt az álláspontját és viselkedését. Szótlanul tűrte, mert úgy gondoltuk, hogy a magyar királyi kormány a helyzet, a tények, a külpolitikai adatok ismeretében bizonyára olyan érvek hatása 13
