Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-300

Az országgyűlés képviselőházának dekeltségek, amelyek jobbára törpebirtokosokból és kisbirtokosokból állanak, nem tudják előteremteni azt az összeget, amelyet a terhükre akarnak írni. (Horváth Zoltán: Nem bírják a városok, ki van zárva!) En nem a városokról, hanem az egyes tulajdonosokról beszélek, akiktől az összegnek körülbelül egyharmad részét óhajtja előteremteni ez az útépítési terv. Ez semmiképpen sem fog

1 sikerülni. (Lázár Imre: Az útépítési tervek olyanok voltak, hogy egy részüket a miniszterközi bizottság sem hagyta jóvá.) De rámutatok még egy kérdésre. Nem tudom, hogy a miniszter úr és általában azok, akik ezt az útépítési programmot kidolgozták, bekötőútnak veszik-e az alföldi vármegyékben lévő egyes utakat, ahol kevés a község, az Alföld egyes részein azokat az utakat, amelyek tanyacentrumokat kötnek össze a községgel, vagy amelyek átvágnak egy nagy, széles földmívelési területet, ahol ősz idején már közlekedni neim tudnak azok a birtokosok, akiknek földjei ezen az útvonalom vannak. Csak egy példát mondok a magam vidékéről, Szeghalomról. Dévaványa, illetőleg Karcag felé, vagy Füzesgyarmatról Darvas felé vezető földutak ímleil'ett vaunak kiosztva 16—20 (kilométer távolságban a községtől azok az egy-kétholdas parcellák, amelyeket a földreform során kisemberek kaptak. Megtörténik, hogy őszi, esős időben kukoricatermésüknek csak a felét hozzák haza, olyan leihetetlenek az útviszonyok ezen a vidéken. ' \ '<• Az útügy megoldása nemcsak — mondjuk — általános közlekedési kérdés, nem is csak szociális kérdés, hanem a mezőgazdasági termelés egyik legfontosabb proMémája, mert hiszen éppen azokon a vidékeken a legelhagyatottabbak útjaink, amelyek távol vannak minden értékesítési centrumtól és éppen ezért állandóan hordozzák azt a levonást az értékesítéskor, amelyet a távolság és a közlekedés lehetetlensége jelölnek meg, és állandóan hordozzak azt a pluszt a vásárlás vonalán, ami azt jelenti, hogy az elosztó centrumokból az áru nagyon drágán jut el hozzájuk. A miniszterelnök úr Győriben azt mondotta, hogy e munkáknál, tehát az útépítési munkáknál lehet a legtöbb földmunkást foglalkoztatni és a föld népének imunkanélküliségét a leghathatósabban enyhíteni. Mostanában egy olyan vidéken jártain, amelynek útépítési munkálatai érdekemesek a felemlítésre. Felhívom rá a pénzügyminiszter úr figyelmét. Nem tudom, milyen ez a® útépítés, állami-e, vagy megyei. Bihar megye északi részén, Bárándon vonul keresztül egy ilyen építés alatt lévő nagy autóút, de amikor Berettyóújfalun meghallották, hogy Bárándon vagyok, bejöttek: onnan is panaszkodni az útépítés ellen. Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy az útépítésnél lehet a legtöbn földmunkást alkalmazni. Nagy mumkássereg keresett fel engem Berettyóújfaluról Bárándon és az ös

sizes községekből, ahol átmegy eis az útépítés és panaszkodtak a vállalkozóra. (Farkas István: Kizsákmányolják őket! Éhbérért dolgoztatják!) Közbevetőleg megemlítem azt, hogy abban az információs jelentésben, amely a tiszavidéki munkásság helyzetét illetékesek elé tárta., van egy passzus, aimely úgy szól, hogy^ (olvassa): »A kormány és a munkáltató hatóságok kiszolgáltatnak bennünket ároknak a vállalkozóknak, aki dömpingárakkal kapják meg a közmunkákat és akik a munkásokat azután hogy rá ne fizessenek, kiuzsorázzák.« (Mózes Sándor: )0. ülése 1938 ápiilis 27-én, szerdán. 51 Hallatlan! — Farkas István: TTgy van! Nyomorult éhhéreket fizetnek!) Az útépítéseknél fokozott szükség van arra, hogy a vállalkozókajt az állam ellenőrizize és fokozott szükség van arra, hogy ezek a munkálatok úgy ^adassanak ki, hogy az ezeknél a munkálatok!) ál alkalmazott munkásság ti s ztesiséges és becsületes bért kaphasson. (Horváth Zoltán: Legalább a létminimumot keresse meg! — Soltész János: Le kell rögzíteni! — Gr. Apponyi György: A pályázatoknál nem is sízabad figyelembe venni az olyan ajánlatot, amely a legalacsonyiaíbib ! ) En a jkö vetkezőiket állapítottam meg ennél az útépítésnél. Minden eszközzel kizárják belőle a kézimunkát. A fuvarosokat felbiztatták például Berettyóújfalun és velük egy szóbeli megállapodást is kötöttek, egynapi fuvarozás után pedig megjelentek a vállalat óriási teherautói, kidobták a fuvarosokat és a Budapestről lehozott teherautókkal folytatták tovább a szállítást. Vannak ott kubikosok, illetve mezőgazdasági munkások, akik kubikolással nem sokat f oiglailko'ztak, de most látták ezt a naigy apparátust, amely ott megjelent, vásároltak tehát maguknak nyomorult kölcsönpénzen talicskát, akkor azoitán egyenkint kidobták őket a közmunkából, (Ügy van! bal felől.) keskeny iparvágányt fektettek le és még a földet is nagyvárosi módszerrel, csilléken talieskázzák. (Ügy van! Ügy van! balfelöl és középen. — Horváth Zoltán: Még Jenes is igazat ad!) Ha a miniszter úr súlyt helyez arra, hogy ennél a íberuház'ásnál a szociális szempont is érvényesüljön, még ha annak a vállalkozónak néhány fillérrel többe is kerül, ha kevesebb is lesz a profit, gondot kell fordítani arra, hogy a dolgozni akaró magyar emberek igenis dolgozhassa nak, amikor aiz állam pénzzel segíti ezeket a munkákiait. (Helyeslés.) Mondhatom azt, hogy én ezekben a falvakban valóságos forradalmi hangulatot találtam, nem országos viszonylatban, hanem a vállalkozókkal szemben, de nem akarok erről többet beszélni, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) mert ha elmondanám azt, ami bennem van, végtére nem volna kívánatos az ország nyilvánossága előtt erről beszélni. De elönti az embert a keserűség akkor, amikor magyar emberek csak azért nem tudnak élni ebben az országban, mert nincsen számukra munka, pedig dolgozni akarnak. Én a csavargó sehonnai embert nem sajnálom nyomorúságos sorsáért, de elönt a keserűség, amikor azt látom, hogy a fajtám, amelyből származom, ez a magyar fajta tétlenfeedik, nyomorog, éhezik és ruhátlankodik csak azért, mert a munka szent jogához nem tudja őt hozzájuttatni a nemzet. Ne méltóztassék rossznéven venni tőlem azt, hogy kitör belőlem a keserűség ezekben a kérdésekben, de még mindig a hatása alatt vagyok azoknak a képeknek, amelyeket láttam, amikor húsvét napján beállít az emberhez valaki tiszta rongyokban és panaszkodik, hogy hat gyermekének nem tud kenyeret adni. Olyan látvány ez, amely mellett nem tud nyugodtan elmenni az ember. (Mózes Sándor. Az egész országban így van a falvakban!) Ha ez a látvány, igen t. pénzügyminiszter úr, kivételes dolog volna, nem szólnék semmit, végtére néhány nyomorult embert még mindig meg tud segíteni a társadalom, engem azonban a keserűség azért fog el, mert látom, hogy egy egész nagy réteg viaskodik ezzel a sorssal. 9*