Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-311

510 Az országgyűlés képviselőházának 311. ülése 1938 május 12-én

} .csütörtökön. ben az ipari terepeken a zsidóság szerepe csaknem nulla volt, vagy igen kicsi, holott Magyarországon az ipar túlnyomórészt zsidó kezekben van. Ahol a gazdasági élet úgy alakult ki, mint nálunk, ott olyan, mondjuk, energikus beavatkozás, olyan energikus operáció, mint amilyen a német operáció, nyilvánvalóan súlyos vérveszteséget jelentene az egész gazdasági életre. Ha a társadalmi problémát nézzük, akkor is azt látjuk, hogy egészen más a német berendezkedés, mint a magyar. Németországban a zsidóságnak korántsem volt meg az a tekintélye és társadalmi befolyása, mint amely Magyarországon megvan, ahol eltekintve attól, hogy a vállalkozási életben a legsűrűbb összefonódottság van keresztény és zsidó között, még az úgynevezett szociális érintkezések tekintetében is más a helyzet, hiszen sokan vagyunk itt ebben az országban keresztények és zsidók, akik foglalkozásainkon keresztül és az elmúlt 10—15—20—50 esztendő mentalitása folytán szívélyes, kedves, sőt baráti viszonyban vagyunk. Természetesen ahol ezek a szociális kapcsolatok nem olyan intenzívek, mint ebben az országban, hanem olyan lazák, mint a német birodalomban, ott egy energikus operáció aránylag csak kevés

t szálat vág át, tehát könnyű, mert ha zavarja is a társadalmat érzelmileg, de nem veszélyesen, nem súlyosan. Ehhez a két megállapításhoz legyen szabad még hozzáfűznöm, hogy Németországban nem volt olyan nagyarányú vegyes Összeházasodás, mint amilyen Magyarországon van, ahol sok keresztény és zsidó család van összeházasodva; ez a körülmény azt jelenti, hogy minél energikusabb az operáció, a társadalomnak annál nagyobb szektorát éri ennek az operációnak következtében fájdalmas érzés, annál több a zavaró hatás és végtére egy törvényhozó testületnek ezzel a szemponttal is foglalkoznia kell. A német társadalomban ez az összeházasodás, ez a családi kapcsolatokon keresztül való összefonódás sem állott fenn. Azt hiszem tehát, hogy a magyar kormány — tudatosan vagy tudat alatt — valószínűleg éppen ezekre a szempontokra yaló tekintettel határozta el azt, hogy a kérdést Magyarországon olyan módon ^ rendezi, ahogyan idehozta, sokkal-sokkalkíméletesebben, mint ahogyan Németországban rendezték. Azt kell mondanom, hogy az én hitem szerint ez a megfontoltság, ez a józanság, higgadtság, óvatosság, kímélet és tapintat, ha talán sokaknak nem is szimpatikus, a politikai ügyvitel szempontjából értelmes, józan, indokolt. Mélyen t. Képviselőház! Az előbb bátor voltam említeni, hogy bár több szempont is volna, de főleg három szempont az, amelyből kiindulóan ezt az egész kérdést, mondjuk az elinduláskor, az organizáláskor, a megrendezéskor elbírálni lehet. Ezek pedig a következők. A német módszer és a német indokolás tulajdonképpen abban áll, hogy Németországnak van az ő zsidó problémájával, de általában a faji problémával szemben egy szinte azt mondhatnám, mithosz jellegű karaktere. Méltóztassanak csak figyelembe venni azokat a kijelentésekét, amelyeket exponált német vezetők megtesznek és méltóztassanak figyelembe venni az ő írásaikat. Meg méltóztatnak látni, hogy a németek a zsidókérdést tulajdonképpen mint faji kérdést kezelik, de ezen túl a németség szinte vallásos kultusszal nézi a nagy germán problémát. Ök a germán mithosz szempontjából csinálják azt, amit csinálnák. Ügy érzik, hogy a németségnek vissza kell termié több évszázados tradicioihoz és a németeknek ki kell élniök az ő németségüket, Őket nem érdekli másféle nép, másféle faj, még ha keresztény is, a németséget az a nagy germán felfogás, az a nagy germán gondolat érdekli, hogy a német más valaki, ha jobb, ha rosszabb, de más valaki, mint a francia, az olasz, az angol. A német valami speciális, a német bele van ékelve Európa közepébe, különböző népek közé, amelyekkel állandóan harcban kelleti lennie, a németnek másképpen kell berendezkednie, a németnek a saját szellemére, ősi tradícióira, nagy emlékeire kell az ő egész berendezkedését felépítenie, tehát nekünk németeknek — mondják ők — egy német világban kell élnünk, a régi germán tradíciókból extrahálnunk kell azt, ami értékes és érdemes volt és egy új német világot kell teremtenünk, s mindazt, aki nem tud minket megérteni, ki kell küszöbölnünk. Ez a félig-meddig vallásos, mondhatnám mithikus gondolat az, amely a németséget arra készteti, hogy ezeket a radikális, sokak szerint talán drasztikus intézkedéseket megtegye, elsősorban a zsidósággal szemben, de nem mondhatnám, hogy a németek sokkal kíméletesebbek volnának intézkedéseikben bármely más, nem német, mondjuk népi szervezettel, organizációval szemben. Nem ránk tartozik a kritika, elvégre a német nép élhet a maga Ízlése szerint. Ha a német nép egy ilyen mithikus elgondolással akar elindulni a világban és e mithikus hangulat, vagy vallás szerint akarja megorganizálni, összefogni a németséget, ez laiz ő magán dolga. Nem nánk tartozik a kritika és én itt a magyar képviselőházban csak mint tényt akarom leszögezni azt, hogy a németséget ez a szempont vezette. Van aaontoan a zsidó problémának egy másik isizempontból való felfogási lehetősége is. Abban ia vitában, amely itt leizajlott, túlnyoimérésizt ez a szempont érvényesült., Lelhet azt mondani, hogy: nem akarok zsidóval kapcsolatot fenntartani, ímert az a véleményem, hogy a .zsidó ilyen vagy olyan, mert az érzelmeim zsidóval szemiben ilyenek vagy olyanok. Nem alkarok visszatérni arra a vitára, amely itt elhanigizoitt és nem akarok azokra az elméleti álláspontokra sem rámutatni, amelyek a javaslat indokolásában le vannak szögezve és amelyek — mondjuk — bizonyos mértékben akár jogosan, akíár jogtalanul, de istigmatizálják a zsidóságot. Nem akarok ezekre visszatérni, csak összefoglalóan, szögezeni le, hogy ezeknek a vitákban elhangzott véleményeknek, a javaslatban leszögezett álláspontoknak a szövegezése talán így is kifejezhető, hogy lehet a zsidókérdést érzelmi szempontból is felfogni. Amíg a németségnél van érzekmi velleitás, de lényegében egy nagy 'mithikus szempont vezeti az egész német intézkedési komplexumot, addig a magyar .zsidókérdés megoldása körül a vitában és a javaslatban bizonyos érzelmi hang csendül meg — mondjuk meg őszintén: az antiszemitizmus, nem mint mithikus• fény ező, hanem mint érzelmi tényező. Ezt úgy mondhatnám, hogy: nem szeretem a zsidót, tehát nem akarok a zsidóval semmit vagy minél kevesebbet. Nem akarok e felett a kérdési felett sem i vitát provokálni, mert hiszen elvégre az ér-