Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-309

Az országgyűlés képviselőházának 3( gazdasági pályákon nagymértékben el tudott helyezkedni. -Ellenkezőleg: ők minden alka^= lommal megragadták azokat az eszközöket és lehetőségeket, amelyek őket gátló intézkedésekre jogosították; inkább minden alkalommal a felsőbbség részéről volt kemény presszióban részük, úgyhogy a zsidók részére ki kejlett adniok az iparengedélyeket. Itt van a 61.388/1885. számú földmívelésügyi, iparügyi és kereskedelemügyi miniszteri rendelet, amely kimondotta, hogy az iparengedély megadásánál a megbízhatóság igazolására nincs szükség. Ha az erkölcsi előéletet nem kerestük, akkor úgy érzem, az erkölcsi élet nemkeresése hozta magával, hogy tényleg a söpredék helyezkedett el ezeken a helyeken. Ha méltóztatnak visszaemlékezni, t. képviselőtársaim, a szabad ipar elve alapján éppen a háborút megelőző időkben és a háború kezdetén kivétel nélkül a frontokról megszököttek, a frontszolgálat alól kibújtak és segédszolgáJatosok kezdeményeztek idehaza különféle engedély alapján a legkülönbözőbb gazdasági tevékenységet. Az 1884-től 1894-ig tartó tíz esztendő ezerszámra nyitotta meg Budapesten és vidéken a zsidóság részére az életlehetőséget a gazdasági pályán, aminek természetes következménye volt azután az, hogy a régi keresztény ipar, amelyet régente nálunk a németek vagy a magyar városokban a magyarok, az örmények és mások gyakoroltak, lassankint kicsúszott a kezünkből. Tessék végigmenni ma Budapest utcáin, azokon a helyeken, ahol régente nagy cégek voltak, — a nagy Schopper-cég, a vaskereskedőcégek, vagy a Lingel és más keresztény cégek — nagy vases asztalosgyárak voltak, ma kivétel nélkül mindenütt zsidók foglalnak helyet. Hogy megkönnyítsék helyzetüket, 1894-ben 45.742. szám alatt újabb kereskedelemügyi miniszteri rendelet látott napvilágot, amely kimondotta, hogy csőd alatt álló egyén is űzhet ipart. Méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden ismertessem a tényállást ezzel a rendelettel kapcsolatban. Vámos Ignác máramarosszigeti lakos vagyonbukott lett és csődbe ment. Ezután vegyesáni-ügynöki ipar gyakorlására kért iparigazolványt, de azt az elsőfokú iparhatóság, sőt Máramaros vármegye alispánja másodfokon is megtagadta. Méltóztatnak látni, hogy a közigazgatási hatóság milyen erélyesen és'helyesen járt el? Fellebbezés folytán ez az ügy a kereskedelemügyi miniszter elé került, aki'véleményt kért az igazságügyminisztériumtól. Az igazságügyminisztérium állásfoglalása után a kereskedelemügyi miniszter az 1884 : XVII. te. 1. és 3. %-SXSL való hivatkozással megváltoztatta az alsófokú iparhatóság elutasító végzését és elrendelte, hogy Vámos Ignác részére az iparigazolvány kiadassék. Nem akarom az igazságügyminisztériumnak erre vonatkozó véleményét felolvasni, de méltóztassanak megengedni, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak 1894 június 22-én kelt és 45.742. szám alatt Máramaros megye alispánjához intézett . leiratát okulásképpen felolvassam. (Olvassa): »Vámos Ignác mármarosszigeti lakosnak vegyesáru ügynöki ipar gyakorlására szóló iparigazolvány kiszolgáltatása iránti ügyében az alispán úr részéről múlt évi december hó 31-én 21.898. szám alatt hozott és az elsőfokú iparhatósági határozattal egybehangzó másodfokú határozatot, mely a kért igazolványnak kiszolgáltatását megtagadta, a törvényes időben beadott »P. ülése 1938 május 10-én, kedden. 415 fel folyamodás következtében felülvizsgálat alá vettem. Ennek eredményéhez képest az idézett másodfokú határozatot ezennel harmadfokúlag megváltoztatom s felhívom címet, utasítsa az elsőfokú iparhatóságot, hogy a kért iparigazolványt kérelmezőnek azon esetben, ha ő az 1884. évi XVII. te. 1—4. §-aiban foglalt feltételeknek különben eleget tett, haladék nélkül, legkésőbben három nap alatt szolgáltassa ki.« — Nagyon sietős volt. — »Megváltoztatandó volt az idézett másodfokú határozat, mert miután az 1881. évi XVII. te. 3. §-a szerint a közadós, a csődnyitás hatályának kezdetével kezelési és rendelkezési jogát csak a csődtömeghez tartozó vagyon felett veszti el: téves volt címnek az a felfogása, mintha a közadós a csődnyitás joghatályának kezdetével és annak egész tartama alatt rendelkezési képességgel egyáltalában nem bírna. Továbbá miután a csőd a közadósnak sem személyes jogait nem érinti, sem kezelési és rendelkezési képességét azon vagyonra nézve, mely a csődtömeghez nem tartozik, a közadós úgy cselekvési, mint szerződési képesseggel is bír. Minthogy pedig az 1884. évi XVII. te. világosan meghatározza azokat a kellékeket, amelyeknek kimutatása az iparigazolvány kiszolgáltatásakor megkívánandó, s minthogy sem ezen törvény idézett szakaszai, de az ipartörvény általában sem foglal magában olyan intézkedést, amelynél fogva a közadós, a csőd tartama alatt az ipar űzéséből ki yolna zárható, ennélfogva nevezett részére a kért iparigazolvány az érintett feltételek betartásával kiszolgáltatandó volt.« Akkoriban Lukács Béla volt a kereskedelemügyi miniszter. (Fábián Béla: Régi rossz magyar.) Lehet, hogy képviselőtársam megállapítása szerint rossz volt az intézkedés, ezt aláírom. (Fábián Béla: Nem azt mondtam, hanem azt, hogy Lukács Béla bizony rossz magyar volt, zsidóbérenc!) Lehet, hogy igaza van Önnek, képviselőtársam, (Fábián Béla: De azért jó, hogy most idézze!) de az bizonyos, hogy olyan helyzeti előnyt biztosított a zsidóságnak... (Fábián Béla: De azért jó volna, ha Máramaros most is idetartoznék. — Zaj.) amellyel szemben a magyaroknak el kellett bukni. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Csilléry András: Közvetlen a háború utáni időkben természetszerűleg újból megindult a zsidóvédelem, amely a kormányzat részéről most már a zsidóságnak a nagyipariban, a kapitalisztikus iparban való szervezkedését tette lehetővé. Ugy érzem, hogy ha ezeket a kérdéseket, amiket helyesen fogtunk fel s mindazokat a figyelmeztetéseket, amelyeket a mindenkort kormányokhoz intéztünk, figyelembevették volna, akkor minden körülmények között ma meg volna oldva a zsidókérdés. Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen a magyar gazdasági élet szabadságharcát jelenti. Az elvesztett pozíció visszafoglalását kívánja lehetővé tenni és e körülmények között, azt hiszem, hogy egy tanáccsal is szolgálhatok a tisztelt zsidóságnak is (Fábián Béla: Tanácsokkal el vagyunk látva! — Meizler Károly: De azért elkel!) s nagyon jó, ha ezt megszívleli, különösen mert olyan helyről .származik, amely feltétlenül a zsidóérdekek zászlóvivőjeként jelentkezik. Az Egyenlőség gyászkeretbe foglalt vezércikkében, amelyet valószínűleg a szerkesztő, Szabolcsi Lajos írt, a következő