Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

374 Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. De Rassay t. képviselőtársamnak nem is ez volt a célja, hanem az, ihogy utaljon arra, hogy az a protestáns, aki egyházának történetéből tudja, mit jelent az, ha egy felekezet hátrányára disztingválnak, ha egy felekezethez tartozókat kedvezőtlenebb elbánásba részesítenek, most, amikor ezek a veszedelmek a protestantizmust már nem fenyegetik, meg kell bogy gondolja, hogy a maga részéről hozzájáruljon-e ahhoz, hogy ilyen elveket másokkal szemben alkalmazzanak. (Rajniss Ferenc: Az előbb még faj volt!) Nem fogadhatom el a törvényjavaslatot azért sem, mert azt még az abban vallott cél szempontjából is feleslegesnek tartom. Ezt a célt, a magyar ifjúság megélhetésének megkönnyítését és ennek az ifjúságnak a gazdasági pályák felé való terelését éppen olyan üdvösnek tartom, mint bárki ebben a képviselőházban. (Ügy van! Úgy van! half elől.) De ennek a fejlődésnek, hogy hasznos legyen, természetes úton kell lejátszódnia. A magyar ifjúságnak a gazdasági pályán való elhelyezkedése eddig sem ütközött más lényeges akadályba, csak abba, hogy a magyar ifjúság a gazdasági pályák iránt nem érzett vonzódást és amikor el akart • helyezkedni, a fixfizetést és a nyugdíj biztosítását kereste. {Úgy van! Úgy van! balfelől.) Aki kedvet érzett arra, hogy gazdasági téren keresse meg boldogulását, az eddig is könnyen meg tudta találni azokat a kapukat, amelyeken keresztül ezekbe a foglalkozási körökbe bejuthatott és ha megállotta a helyét, a vezető állások sem voltak előtte elzárva. Megengedem, hogy a nemkeresztény elem talán nagy átlagban bizonyos hátrányban volt, annyiban tudniillik, hogy nem örökölte sok nemzedéken keresztül azt az üzleti tehetséget, amely a vezető gazdasági pozíciókra minősít, aminthogy például egy eddig szövőiparral nem foglalkozott ország szövőgyári munkásai sem képesek ugyanazokat a teljesítményeket felmutatni, mint a szövőgyári munkások egy olyan országban, ahol már az ősapjuk is takács volt. (Farkas István: Ehhez nem értenek!) De ezt a processzust, amely bizonyos speciális képzettségeket az egymást követő nemzedékeken át mindig nagyobb és nagyobb tökéletességre visz, átugorni csak egyes kivételes tehetségeknek adatik meg. Ezek előtt ma is nyitva áll az út a gazdasági pályán való elhelyezkedésre és a gazdasági pályán való érvényesülésre. Azokra pedig, akik ilyen képességekké] nem rendelkeznek, — legyenek azok keresztények vagy nemkeresztények — nagy körültekintést, tájékozottságot, rengeteg részletismeretet, óvatosságot, (Bródy Ernő: Szaktudást!) bátorságot és alkotó erőt megkívánó vezető gazdasági pozíciót úgysem lehet bízni, mert hiszen ezzel csak az értékes gazdasági alakulatokat tennék tönkre, amelyek igen sok embernek munkát adnak. Semmi kétségem sincs abban a tekintetben, hogy a gazdasági életben is a keresztény ifjú lehet épúgy kiváló munkás, mint a nemkeresztény. (Ügy van! Úgy van! balfelől.) Elismerem, hogy akárhány esetben a zsidó munkaerő sokkal de sokkal haszontalanabb, mint egyik vagy másik keresztény munkaerő. De éppen mert ez a meggyőződésem, nem tartom szükségesnek, hogy a keresztény ifjúság, amely a gazdasági pálya iránt hivatottságot érez, egyes nemkeresztény elemek erőszakos félretolásával igyekezzék célt érni. Tud az boldogulni, ha komoly akarat van benne a nélkül is és aki ezt kétségbe vonja, az szomorú és nézetem szerint nagyon igazságtalan bizonyítványt állítana ki ennek az ifjúságnak. De nem tartom célravezetőnek a törvényjavaslatban foglalt intézkedéseket azért sem, mert ezek azt a komoly problémát, amely előtt állunk és amelynek létezését elismerem, a magyar középosztály megerősítésének problémáját, hamis és ferde irányban közelítik meg. A diplomás fiatalság elhelyezkedésének nehézségei elsősorban arra vezethetők vissza, hogy túlsók a diplomás ifjú. A háborúelőtti NagyMagyarországon, amikor a kenyérkereső pályán való elhelyezkedés aránylag könnyebb volt, minden 100.000 lakosra 97 főiskolai hallgató esett,, ma pedig ennek majdnem duplája, tudniillik 180. Évente körülbelül 3000 fiatalember nyer diplomát a mi főiskoláinkon és ezeknek mintegy a fele nem tud elhelyezkedni az életben. Ha ezen nem változtatunk, akkor a törvényjavaslatban foglalt rendkívüli intézkedések csak igen rövid időre tudják majd megoldani azokat a bajokat, amelyeknek eltávolítása érdekében ez a törvényjavaslat készült, és előreláthatólag előbb-utóbb be^ fog állani az a helyzet, hogy újból rendkívüli intézkedésekre lesz szükség a végből, hogy a kereső lakosság egy részének félretolásával a főiskolákból kikerült ifjak nyerjenek elhelyezkedést. Ezek palliativ rendszabályok, amelyek a bajt gyökerében nem fogják meg. A Probléma valóságos megoldása szerintem a mi főiskolai oktatásunknak egészséges reformja volna, (Fábián Béla: Mióta hirdetjük ezt!) kivált a szigorlati és a vizsgarend megszigorítása, ami sokkal hatékonyabb szelekciót tenne lehetségessé'. Az a körülmény, hogy az ifjúságnak olyan nagy része tódul a főiskolák felé, amúgy is csak azt a veszélyt idézi fel, hogy főiskolai oktatásunk egy idő múlva középiskolai nívóra fog lesüllyedni. Nem fogadom el a törvényjavaslatot, mert az (meggyőződésem szerint azokkal szemben, akiket sújt, vét a humanitás követelményei ellen. Nem tudnám összeegyeztetni lelkiismeretemmel, hogy szavazatommal hozzájáruljak ahhoz, hogy a jövőben olyan családok, amelyeknek tagjai semmi vétket nem követtek' el, kikerüljenek az utcára és nyomorba taszíttassanak. Nem tudnék nyugodtan aludni, ha aiz, volna az érzésem, hogy szavazatommal bármilyen parányi részben is hozzájárultam annak a nyomorúságnak a felidézéséhez, amely ennek a javaslatnak, bármilyen szerény keretek között érvényesül is, Tjövetkezménye less. (Rajniss Ferenc: Hát akik tíz év óta állásnélkül vannak? Azok miatt tud aludni?) Azt mondják, hogy ezeket az emberiességi szempontokat félre kell tenni, el kell hallgattatni, amikor a magyar faj nagy életérdekeiről van szó. En azonban nem tudom elismerni, hogy ez a két egyaránt: fontos érdek, a humanitás érdeke és a magyar faj jövőjének biztosítása ellentétben állana egymással. Ezek nem egymást kizáró fogalmak. A kérdést tehát rosszul teszi fel áz>, aki azt kérdi, hogy egyiket vagy másikat kell-e (megvédeni, mert szerintem mind a kettőt lehet és kell megvédeni (Ügy van! Ugy van! balfelől ) és szomorú volna a magyar nemzet jövőjére nézve, ha a magyar faj létét másképpen, mint az emberiességi szempontok megtagadásával nem lehetne biztosítani. Ezt kereken tagadom, mert ezt a eélt igenis el lehet érni. (Ügy van! balfelől.) Nem fogadom el továbbá a javaslatot azért