Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-308
370 Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. szerte bekövetkezett gazdasági és technikai fejlődésnek volt következménye, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amely a nagyüzemek létesítésének lehetőségét, sőt merném azt mondani, hogy szükségességét teremtette meg. A gazdasági fejlődésnek azt ;az irányát, amely körülbelül a XIX. század közepével vette kezdetét; bánmiféle politikai rendszer, lett légyen az liberális, vagy antiliberális, képtelen lett volna megakasztani, mint ahogyan tényleg nem tudták azt megakasztani mindazok a kísérletek, amelyek^ az elmúlt félszázad folyamán egyik-másik országban a gazdasági szabadság részleges visszafejlesztése formájában alkalmazásba jöttek. Általában kerülni kell lis e téren az • egyoldalú általánosításokat és túlzásokat. A gazdasági élet^ igen nagy területein a kisüzemek nem veszítették el a maguk jelentőségét. Az élelmezési iparban, az építőiparban, a lakberendezési iparban, a nyomdaiparban és más ipari ágak egész sorában a kisüzemek életben maradtak, életképesek ma is, sőt mondhatnám, hogy jobban vannak elhelyezve ma, mint voltak száz esztendővel ezelőtt. (Bródy Ernő: Ügy van!) Sőt éppen a technikai fejlődés volt az, amely azután új foglalkozási ágak felkarolását tette lehetővé a középosztály részére. Gondoljunk csak a fényképészeti iparra, a villanyszerelőiparra^ és egyebekre. Nem lehet tehát egyoldalú általánosítással azt állítani, hogy a bekövetkezett újabb gazdasági fejlődés tönkretette az ipari középosztályt. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy ez tönkretette az ipari középosztálynak egyes ágait, amelyeknek művelői azután a nagyvállalatok létesítése következtében alkalmazotti sorba kerültek abban az új középosztályban, amely a magántisztviselők elszaporodása folytán keletkezett. A mai középosztály éppen azért, mert a magánalkalmazottak száma játssza benne a legnagyobb szerepet, lényegesen eltér attól, amelyet a régi gazdasági rendszer idejében középosztálynak neveztünk, amelybe akkor azok tartoztak, akiknek foglalkozásában a vagyon és a saját személyes munka mintegy összeházasodott. Az a feladat, amely e téren megoldásra vár, nem állhat abban, hogy azt a gazdasági fejlődést, amely most már évtizedek óta lejátszódik, visszafejlesszük, mert ezt egyáltalában lehetetlen volna elérni. A feladat^ csak abban állhat, hogy ennek az ipari középoszj tálynak a megváltozott viszonyokhoz való hozzáalkalmazását tegyük lehetővé. És utóvégre arról sem szabad megfeledkezni, hogy ennek a nagy gazdasági alakulatokra kedvező gazdasági fejlődésnek meg volt a maga bizonyos haszna is, mert hiszen ez tette lehetővé, legalább is lényegesen megkönnyítette egyes igen fontos közszükségleti cikkek beszerzését és ha a mai helyzetet a régi rendszerrel hasonlítjuk össze, azokat lényegesen meg is olcsóbbította. Annak pedig, hogy ez a processzus nem írható valamelyik liberális gazdasági politika terhére, — olymódon, amint az előttem szólott igen t. képviselő úr tette — legjobb bizonyítéka az, hogy a kisvállalatoknak a nagyvállalatok által való kiszorítása a legutóbbi két évtizedben sem szűnt meg, amikor pedig a liberális gazdasági politikától tudatosan eltértünk. Méltóztassanak csak arra gondolni, hogy azelőtt Budapesten és a vidéken hány egyén tudott megélni abból a fuvarozási üzletből, amely ma nagy részben néhány nagyvállalat uralma alatt áll; vagy méltóztassanak a magyar terménykereskedelemre gondolni, (Ügy van! balfelől.) amelyben egyes államilag támogatott nagyvállalatok a terménykereskedelemmel foglalkozó önálló kereskedőknek egész nagy sorát tették tönkre. Ha laz ipari középosztályt igazán meg akarjuk erősíteni, azt elsősorban az ipari oktatás intenzívebbé tételével, az iparosok kereskedelmi ismereteinek és kereskedelmi gyakorlatának fokozásával, az ipari hitel szabályozásával érhetjük el, de nem mesterséges rendszabályokkal. Hogy egészen röviden kitérjek a kereskedelemre is, a kereskedelem terén egészen hasonló jelenségekkel találkozunk. A szövetkezeti mozgalom, amely pedig nem a liberális gazdasági politika szülöttje, — ámbár legjobb meggyőződésem szerint nem is ellenkezik vele, (Úgy van! balfelől.) — a kisexisztenciák ezreit tette lehetetlenné. Nem mondom, hogy ez a fejlődés okvetlenül káros volt. Talán csak azoknak az eltolódásoknak .egyike játszódott le, amelyek a gazdasági életben időről-időre állandóan megismétlődnek. De ha azt a fejlődést tartjuk szem előtt, amely a kereskedelemben következett be a szövetkezetekkel szemben kifejtett versenyük révén, akkor indokolatlantlak kell találnom azt az állítást, hogy a középosztály mai életküzdelmének megnehezedé sét a liberális gazdasági politika okozta. Azt hiszem, hogy mi, politikusok egyáltalában túlkönnyen esünk abba a hibába, hogy mindent, ami körülöttünk történik, mindig azzal a politikával akarunk megmagyarázni, amelyet vagy támogatunk vagy ellenzünk, pedig éppen gazdasági téren — de talán nemcsak gazdasági téren — olyan hatalmas erők működnek, amelyek attól a politikától függetlenül, amelynek helyességéről itt vitákat folytatunk, állandóan átalakítják körülöttünk az egész világot, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amit mi azután otrombán egyes kormányok akaratára vagy mulasztására vezetünk vissza. (Ügy van! a baloldalon. — Farkas István: Németországban jobban kizsákmányolják a munkásokat, mint Angliában!) T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A középosztály érdekében és nagyrészben a középosztály fiai által megvalósítandó feladatok mindazokon a területeken, amelyekre bátor voltam hivatkozni, olyan jelentékenyek, és azok megoldásánál a gazdasági pályák iránt vonzódó magyar fiatalságnak olyan tömegei tudnának munkát, még pedig jövedelmező munkát találni, amilyen tömegekkel mi nem is rendelkezünk. Több nemzedék munkaerejére, több nemzedék emberanyagára lesz szükség-, hogy ezen a téren valóban egészséges fejlődés bekövetkezhessek. Svájc területe alig fele Magyarország területének, de azon a kis területen háromszor annyi kereskedő működik, háromszor annyi kereskedő tud megélni, mint nálunk. Németországban a lakosságnak 16%-a él a kereskedelemből, a volt Ausztriában a lakosság 9%-a élt belőle és Magyarországon a lakosság 56%-a foglalkozik kereskedelemmel. Annak ellenére, hogy ilyen nagy tere volna a fejlődésnek, egyáltalán nem látunk nagy tolongást e pályák felé. 1925 és 1934 között kereskedelmi iskoláink tanulóinak száma 4%-kal, az ipari szakiskolák tanulóinak száma pláne ^ 24%-kai csökkent. A műszaki pályákra készülő if júsáe; száma szintén állandóan apadt és 1920 és 1930