Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-302

144 Az országgyűlés képviselőházának SOí nagy vagyonnal bírnak, méltóztassék ebben az amnesztiában részesíteni a kisembereket, a kisvagyonnal bírókat is, azokat is, akiknek vagyona az 50.000 pengőt nem éri el. Ez az egyenlő elbánásnak, a méltányosságnak és igazság szellemének is megfelelőbb volna, mint az a szövegezés, melyet a javaslat hivatkozott szakasza tartalmaz. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Előterjesztett indokaim alapján tisztelettel kérem módosító indítványom elfogadását. Elnök: Gróf Széchenyi György képviselő úr következik szólásra. Gr. Széchenyi György: T. Ház! A 8. szakasz (6) bekezdése a következőképpen szól (olvassa): »A bevallott vagyontárgyakat... az állam a bevallott értékben a hozzájárulás elsőfokú kivetéséről szóló fizetési meghagyás kézbesítésétől számított egy éven belül megválthatja.« A törvényjavaslat címében nem találok semmi utalást arra, hogy az ilyen megváltási jogot biztosítana. Ez a bekezdés a minisztériumnak olyan jogot biztosít, amely végeredményben, különösen, ha nagyobb vállalatokról van szó, az egymilliárd pengős Összeg egy igen tetemes részének igénybevételét tenné lehetővé. Miután a pénzügyi hatóságoknak megvan a módjuk, nemcsak a földbirtoknál, hanem a vállalatoknál is, hogy felemeltessék a bevallást, amennyiben az nem helytálló és a tényeknek nem felel meg, mindenképpen helytelen ennek a megváltási eljárásnak a törvénybe iktatása. (Ügy van! Ügy van! bálfelől.) Helytelen annál is inkább, mert ennek az esetleg nagy összegre rúgó megváltásnak egyébként a törvényjavaslat címében is szerepelnie kellene. Ezt a magam részéről a törvényjavaslat és az alkotmányosság szellemével mindenképpen ellenkezőnek tartom. Javaslatot nem teszek, mert tudom, hogy a kormány úgysem fogadná el. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a 8. szakaszt eredeti szövegében elfogadni, Vázsonyi János képviselő úr módosító indítványával szemben? (Igen!) A Ház az eredeti szöveget fogadta el. Következik a 9. §. Kérem annak felolvasását. Gaal Olivér jegyző (felolvassa a 9. §-t, amelyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. — Felolvassa a 10. §-t). Elnök: Vázsonyi János képviselő urat illeti a szó. Vázsonyi János: T. Ház! A 10. § első bekezdéséhez nyújtottam be indítványt, amelyet már az általános vita során bátor voltam megindokolni, így a t. Ház felmentését kérem annak most újból való megindokolása alól. Tisztelettel kéreim a már előadott indokok alapjain módosító indítványom elfogadását. Elnök: Gr. Széchenyi György képviselő urat illeti a szó. Gr. Széchenyi György: T. Ház! Ebben a szakaszban ugyanarról van szó, amit már az 5. §-nál elmondottam, hogy tudniillik a pénzügyigazgatóság székhelyén alakított elsőfokú döntőbizottságok tizenhét tagja közül kilenc tagot a pénzügyminiszter nevez ki. Ebben kicsinyes gyámkodást látok. Eddig az illető szaktestülel. ülése 1938 április 29-én, pénteken. , tek nevezhették ki a tagokat, legfeljebb a vármegye szólt bele. Egyáltalában az a felfogásom, hogy teljesen helytelen és mindenféléké: pen csak zavarokat kelt az a tény, hogy nem az adófelszólamlási bizottságokat bízzák meg ezeknek a teendőknek elvégzésével. Ez ugyanis mind az adófelszólamlási bizottságok feladata lenne, e helyett azonban a dolgokat két fórum két különböző értékeléssel fogja nézni, ami csak visszaélésekre és zavarokra adhat alkalmat. Ez a szakasz azt mondja, hogy kivételesen a közigazgatási bizottság választhatja a tagokat abban az esetben, ha valamelyik szaktestület nem nevezné meg megbízottját. Megjegyzem, ez .a kitétel is abszurdum, inert nem lesz olyan szaktestület, amely ne nevezné meg a maga megbízottját a megyei fórumon; ez teljesen kizárt dolog és csak akkor fordulhatna elő, ha maga a kormány presszióval lépne fel az illető szaktestülettel szemben, hogy az ne nevezze meg megbízottját, azért, hogy a kormány még jobban biztosítsa a maga számára az abszolút többséget a bizottságban. Ez a kon cesszió tehát, amelyet az autonómiának tesznek, csak látszólagos és nincsen semmi reális értéke. Sajnos, ezzel a ténnyel a kormányzat a pénzügyminiszternek ismét olyan nagy jogkört biztosít, amellyel tulajdonképpen az autonómia jogkörébe vág. De nem is lehet a dolgot egy ember megítélésére bízni, aki még hozzá Budapesten székel, iníg^ az illető bizottság vidéken van. Ez nem is észszerű s a szakasz ezért sem helyes. Javaslatot nem nyújtok be, mert a kormány úgysem fogadná el. Elnök: Szetsey István képviselő urat illeti a szó. Szetsey István: T. Kép viselőbáz ! Osztom Széchenyi képviselő úrnak azt az álláspontját, hogy ezzel a szakasszal teljesen feleslegesen &gy új hatóságot szerveznek. Csak arra hívom fel a pénzügyminiszter úr figyelmét, (hogy a döntő bizottságban ott látom a mezőgazdasági kamara, az iparkamara és a háztulajdonosok csoportjának kiküldöttét, nem látom azonban ott az ügyvédi kamara kiküldöttét. (Vázsonyi János: Erre vonatkozik az én indítványom!) Akkor — mivel képviselőtársam megindokolta indítványát — én nem térek ki ennek megindokolására, csak azt hangsúlyozom, hogy az indítvány elfogadása annál is inkább szükséges, mert egy-egy vármegye gazdasági, szociális, ipari stb. ügyeit az ügyvédek, különösen pedig a pénzügyigazgatóság székhelyén lakó ügyvédek jól ismerik. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát

1 bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t., Házat, üiéltóztatnatk-e a 10. §-t eredeti szövegében elfogadni, szemben Vázsonyi János (képviselő úr módosító indítvány

aval ? (Igen!) A Ház a 10. §-t eredeti szövegében fogadta elKövetkezik a 11. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék felolvasni. Gaal Olivér jegyző (felolvassa a 11. §-t). Elnök: Vázsonyi János kép viselő urat illeti a szó. Vázsonyi János: T. Ház! Ugyanazt az indítványt vagyok bátor itt is előterjeszteni, mint a 10. Vnál annak ellenére, íhogy azt a 'túloldal egyhangúlag elutasította, amely egy| hangúság nemcsak a szavazásban, hanem a hozzá nem szólásban is megnyilvánult.