Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-301
Az országgyűlés képviselőházának 301. Bankba akár egy esztendeig is, nem lesz zavar, a külföldi kamatszolgáltatásokat teljesíteni fogjuk, minden fog menni, mint a karikacsapás. Egy német idézettel szeretném ezt befejezni, de tudom, hogy most nem alkalmas a légkör arra, hogy az ember németül citáljon. Éppen tegnap itt a padsorainkból, pont az én hátam mögött, egy kedves barátom kilátásba helyezte, hogy legközelebb már a svábokra is sor kerül. (Derültség.) Mégis megmondom, hogy amikor a miniszter úrnak ezt a ragyogó képfestését láttam, kitört belőlem az, hogy erre igazán nem lehet mást mondani: Mein Liebchen was willst du noch mehr? Ha ez így van, amint a miniszter úr mondja, akkor nagy változás állott bê, akkor mi már nemcsak a konszolidáció mintaállama vagyunk, nemcsak szanatóriuimország vagyunk, nemcsak ,a nyugalom szigete vagyunk, hanem valósággal Darányi-Imrédy-Schneller eldorádó ja. (vitéz Csicsery-Rónay István: Hála Istennek!) Nem vitatkozom Imrédy Bélával, habár megdöbbentem ezen az optimizmuson, mert vagy azok, akik nekem levelet irkálnak, összevisszahazudoznak vagy én nem látom jól a vidéket. Lehet, nem vitatkozom, elismerem, hogy Imrédy azon a helyen, ahol van, jobban látja és jobban tudja a dolgokat. Én deferálok az ő optimizmusa előtt. (Farkas István: Benne van a műhelyben!) Engedjék meg azonban, hogy amikor a miniszter úr a pszichológiai momentumokra is célzott és hangsúlyozta, hogy a gazdasági életben semmi sem olyan kártékony, mint a bizonytalanság, akkor is igaza volt és én például ezen a területen nem tudnék olyan fölényesen mozogni, olyan optimisztikusan cselekedni, amint ezt legutóbb a brómmal kapcsolatban Darányi miniszterelnök úr is tette. En nem vagyok sem beijedt, sem lelő ember, engem a hisztéria sem bánt, én ezektől a tehertételektől mentesítve érzem magamat. Állítom azonban minden félelem nélkül, hogy ennek a hatalmas nemzeti munkaprogramnak ezeken az előkészítő fázisokon kívül meg kell teremteni a megfelelő pszichikai légkört is. Emlékszem rá, hogy három évvel ezelőtt, amikor Imrédy Béla pénzügyminiszter volt, egyszer ugyancsak megostorozta itt az állást hajkurászó, állás kereső fáradt magyarokat, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) akik csak fix állást, nyugdíjat hajkurásznak, de a gazdasági élet rizikós munkájától irtóznak. (Farkas István: Tenyésztik őket!) Akkor azt mondta az igen t. gazdasági miniszter úr, hogy ezek fáradt magyarok. Érdekes, hogy tényleg ezek a fáradt maervarok még ma is mindenütt megvannak. (Csoór Lajos: Még jobban elfárad tak!) Ma azonban talán már nem annyira az állást hajkurásszák, talán már nem a fix állást hajkurásszák, hanem, sajnos, arra törnek, hogy inasok szája elől elkaparintsák a kenyeret. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Sajátságos légkör támadt és én bizony figyelmébe ajánlom ezt az igen t. kormánynak. Lehet, hogy a kormány felülről mindent jól lát, — hiszen tetszik látni, én deferálok — de talán néha azoknak is igazuk van, akik oldalról és alulról is néznek. (Fábián Béla: Kukucskálnak!) Lehetetlen atmoszféra alakul az egész magángazdasági élet összes problémái tekintetében. Igaz, hogy a jelszó: osszuk el a vagyont és a jövedelmet igazságosan, rokonszenves. (Horváth Zoltán: De mindenki a másét osztja!) ilés'e 1938 április 28-án s csütörtökön. 105 Hallottuk ezt már évekkel ezelőtt más terminológiával. Elismerem, hogy ez nemzeti színekben megragadó, ügyes. Annyira mennek, hogy a polgári kereset, a polgári haszon már bűnös profittá lett. (Fábián Béla: Business!) De, hogy hol kezdődik az, amikor a polgári haszon profittá lesz, az a demarkációs vonal még nincs meg. Itt mindenki a másikéban vájkál. (Bródy Ernő: Mindenki odaadja a másét!) Mindenkit nemcsak az alacsonyrendűség komplekszuma fűt, hanem az irigység is, hajt a másiknak a vagyonkája, a kisexisztenciája felé. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Nem jó út ez, amelyen a nemzet eszmeileg és szellemileg ebben a tekintetben halad. Nem mondom, hogy a nagy különbségeken nem keli segíteni, ez. természetes, de csak osztani és csak elvenni a másiktól, (Rassay Károly: És nem produkálni!) ez szörnyű negatívum. (Rajniss Ferenc: Ki akarja?) Miért érzi magát találva, képviselő úr? Önről nem beszéltem!. {Derültség. — Rajniss Ferenc: Akkor kiről beszél? — Horváth Zoltán: Mert ő a Hortobágyot osztja!) Nézze, képviselőtársam, engem megértenek á többi urak, (Egy hang a jobboldalon: Ezzel nem értünk egyet!) egy sem kérdezi, hogy kiről beszélek. (Rajniss Ferenc: Egvenesen kel] beszelni! — Zaj. — Elnök csenget.) Nem helyes ez, mert ez csak negatívum. E helyett pozitív irányításnak, pozitív programmnak, po zitív gazdaságpolitikai irányvonalvezetésnek kell jönnie. (Egy hang jobbfelől: Meg is van!) A gazdasági életet tehát fejleszteni kell, a munkaalkalmakat szaporítani kell, a belső tőkeképződést elő kell mozdítani, a vállalkozási kedvet fejleszteni kell és gondoskodni arról, hogy az összes kalkulációs faktorok, amelyekkel a vállalkozónak a gazdasági életben dolgozónak számolnia kell, stabilizálódjanak. (Csoór Lajos: Ez így van!) Mindig hallom például a nagy jövedelmek pellengére állítását. Benne vagyok, de méltóztassanak mar megmondani, hogy hol kezdődik az a nagy jövedelem (Bródy Ernő: Es kinél?) es kinél kezdődik? A kisgazdapárt részéről például tegnapelőtt határozati javaslatokat terjesztettek itt be, amelyeknek legnagyobb részét én természetesen szívesen magamévá tef?. ein ', (Helyeslés a baloldalon.) A javaslatok kozott szintén volt egy a jövedelmek kontingentalasarol és maximálásáról. De magyaráz zak meg: hát hogyan lesz az? A klinikákon az egyetemi operatőr-professzor majd csak anynyit operálhat, hogy többet ne keressen, mint amennyi a miniszterelnök úr fizetése? Azoknál az ügyvédeknél, akik síbereket védenek (Ügy van! Ügy van! balfelől.) vagy pedig a földbirtok reformmal kapcsolatban itt a szemünk láttára százezreket harácsoltak, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ezeknél hol voltak azok a demarkációs vonalak? Világosan kell tehát beszélnünk, hogy hol kezdődnek azok a nagy jövedelmek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az utóbbi időben például már nem támadták annyira a Nemzeti Bankot, mert a Nemzeti Bank elnöke most itt ül a Házban, de emlékszem rá, hogy itt a Házban még <aemrégen képviselőtársaim kioktatták a Nemzeti Bankot, megmondták, hogy mit kellene Imrédy Bélának csinálnia. (Rassay Károly: Egyszázalék kamatra pénzt adni.) Megmagyarázták neki, hogy még mindig a régi klasszikus elveknél bukdácsolnak, amikor már az egész világon a jegyintézetek és nemzeti bankok modern 1 fináncpolitikát inaugurálnak. (Mózes Sándor: 17*
