Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-277

40 Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 19 SB március 4-én, pénteken. igényeit hogyan elégíti ki, afkkor nem tudom elfogadni a törvényjavaslatot. (Mojzes János: Lesz egy kis dohánypénz! — Farkas István: Látszat az egész!) T. Ház! Most pedig rátérek a miniszter­elnök úrnak Matolcsy t. képviselőtársam beszé­dére vonatkozóan tett megállapításaira. Ma­tolcsy t. képviselőtársam dániai példákra hivat­kozott, és a miniszterelnök úr ezekre azt a fölé­nyes megállapítást tette, hogy Dánia helyzete egészen más: a dán gazdaság az angol piacra támaszkodhatik, Dániát olcsó tengeri út köti össze Angliával, és Dánia nem vett részt a vi­lágháborúban. Ez mind igaz, de elfelejti azt, hogy Dániában más események is történtek. Dániában a gazdatársadalom nemcsak szövet­kezeti egységbe tömörülve, szövetkezeti terme­léssel és értékesítéssel tudja megvédeni érde­keit, hanem a dán mezőgazdaság politikai téren is ki tudja harcolni gazdasági szükségleteinek érvényesülését. Méltóztassanak csak vissza­tekinteni az elmúlt évek gazdaságtörténetére Dániában, amit talán mégsem hagyhatunk figyelmen kívül, ha már Dániát hozzuk ide példaként. Dániában 1931—1932-ben, tehát a gaz­dasági válság mélypontján ugyanolyan nehéz­ségeik merültek fel a mezőgazdaság terén, mint nálunk. A dán mezőgazdák azonban — és e téren nincs különbség nagygazda és kisgazda, zsellér és mezőgazdasági munkás között — kö­zös fellépéssel meg tudták védeni a maguk érdekét .és kiharcolták azt, hogy gazdasági ter­ményeik teljes valutáris ellenértékét megkap­ják. Méltóztassék visszaemlékezni azokra az evekre, a dán mezőgazdaság ugyanolyan hely­zetben volt akkor, mint amilyenben a magyar mezőgazdaság volt, de nálunk a mezőgazdasági termények ellenértékét nem kapták meg a gaz­dáik, ott azonban megkapták. A magasabb bank- és pénzügyi politika eleinte Dániában sem akarta megadni a mező­gazdaságnak a valutáris ellenértéket — mint ahogy a magyar valutapolitika tette hosszú «éveken keresztül — és erre a nagygazdák és kisgazdák összeállottak, elhatározták, hogy ad­dig nem szállítanak külföldre, addig nem érté­kesítik külföldön a terményeiket, amíg meg nem kapják a teljes valutáris ellenértéket. Ezt nemcsak most, évek multán állapítjuk meg utólag, én erre már évek előtt mutattam rá itt a Házban, sajnos, eredménytelenül. Ami­kor tehát a dán példáról beszélünk, akkor meg kell néznünk a kérdésnek ezt az oldalát is. vagyis azt, hogy a dán öntudatos mezőgazda­ság minden vonatkozásban meg tudta védeni a maga érdekét és ezen alapszik az ő prosperi­tása, magasabb szociális berendezkedése. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) T. Ház! Kétségtelen, hogy a magyar mező­gazdaság szociális teherviselése lehetőségében bizonyos (határ van. Kétségtelen az is, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelemezősége oly alacsony, hogy ez az alacsony jövedelmi hatái bizonyos mértékentúli megterhelést nem bír el. Épp ez az egyik oldala a problémának, vagyis az, hogy fejlesszük a magyar mezőgazdaságot, mégpedig egyrészt termeléstechnikai téren fo­kozzuk a termelést, másrészt pedig az értékesí­tés terén mutassunk fel az eddiginél nagyobb eredményeket. . Teljesen lehetetlen állapot az, hogy amikor Ausztria mezőgazdasága fejlett ségben sem áll Magyarország előtti, sőt terje­delemben jóval a magyar mezőgazdaság mö­gött áll, — hiszen nem képes a saját szükség­letét sem kielégíteni — ugyanakkor ez az oszt­rák mezőgazdaság a maga terményei után 2800 millió schilling bevételt ér el, viszont a magyar statisztika a magyar mezőgazdasági termelés értékét 1600 millió pengőre teszi, va­gyis pénzértékben kifejezett 1600 millió pengős magyar mezőgazdasági termelés áll szemben az osztrák 2800 millió schillinges termelési érték­kel. Ebből is világos, hogy egyrészt a termelés terén, másrészt az értékesítés területén oly fel­adatok várnak a magyar kormányra és a ma­gyar mezőgazdaságra, amelyeket okvetlenül meg kell oldani, ha azt akarjuk, hogy mezőgaz­daságunk a szociális kötelességteljesítés terén — ideértem ezt az öregségi biztosítási törvény­javaslatot — a munkabérek, a kellő mértékben megállapított munkabérek tekintetében, de az adófizetés és általában a teherviselés terén is meg tudjon felelni kötelességének. E kérdés részletes taglalása azonban nem tartozik m előttünk fekvő törvényjavaslat keretébe. Más alkalommal módot fogok majd keresni és ta­lálni, hogy ezzel részletesebben foglalkozzam. T. Ház! A társadalom felfogása kétségtele­nül oly irányban halad, hogy a mai modern társadalom biztonságát fokozottabb szociális igazságszolgáltatással kell kielégíteni, tehát a társadalombiztosítást fokozottan, lépésről lé­pésre ki kell terjeszteni. A társadalom ezzel a felfogásával tulajdonképpen önmagát \édi. A modern társadalom helyzete és szerkezete úgy alakul, hogy egyre kevesebb az önálló, független exisztenciák száma. Pedig a függet­len exisztenciák azok, amelyek tulajdonképpen minden társadalom biztonságát és stabilitását biztosítják nehéz időkben is. Manapság — sajnos — egyre nagyobb azoknak száma, akik vagyon nélkül, biztosított jövedelem nélkül máról holnapra kénytelenek tengetni a maguk életét. A magyar társadalom ebből a szem­pontból különösen szomorú képet mutat. A ma­gyar társadalom szerkezeti felépítésében azt látjuk, hogy a mezőgazdaságban a tíz holdon felüli birtokosság — tehát a független kisgaz­dák és középbirtokosok —• a 4*5 milliónyi ag­rár lakosságból mindössze 1-5 millió lelket számlál és ez az 1'5 millió független kisbir­tokososztály az, amelyre a magyar társada­lom nyugodtan támaszkodhatik. Ehhez a füg­getlen társadalmi réteghez számíthatom még azt a független kisiparosságot, amelynek biz­tosított exisztenciája van és amelyet legfeljebb félmillió lélekre becsülhetünk, (vitéz Martse­kényi Imre: A duplájára!) A másfélmilliónyi független mezőgazdasági népességhez tehát félmillió kisipari népesség járul és legifeljebb egy további félmillió Lélekszámú népesség az, amely mint munkaadó a kereskedelem, a gyár­ipar, a hitelpolitika, a közlekedés terén talál magának független exisztenciát. Ezekből a számokból kitűnik, hogy a magyar társadalom­ban a 9 milliós népességből összesen legfel­jebb 2'5 millió az, melynek független exiszten­ciája és megélhetése biztosítottnak mondható. Martsekényi t- képviselőtársam a kisiparo­sokkal kapcsolatban dupla számra hivatkozott az én általam említett számadatokkal szem­ben. Én tudatában vagyok annak, hogy Ma­gyarországon a kisiparosság lélekszáma körül­belül 1,200.000, (Martsekényi Imre: 1,300.000!) igen, 1,200.000-1,300.000, de sohase felejtsük el azt, hogy a kisipar foglalkoztatottjai között is igen lényeges számmal vannak segédek és ta-

Next

/
Thumbnails
Contents