Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-293

494 Az országgyűlés képviselőházának Íasztójoggal rendelkeznek. Ha ezt a számot el is fogadjuk, akkor is csak 2,700.000 lesz a választók száma — a lakosság 30%-a ennyit tesz ki, — tehát a lakosságnak több, mint 20%-át kihagyják a választójogból, jogfosztottá teszik és olyanokat is megfosztanak a joguktól, akiknek eddig joguk volt, tehát szerzett jogokat is elvesznek emberektől (Farkas István: így becsülik meg a magyar, népet!), a szerzett jogokat sem tartják

1 tiszteletben. A magyar törvényeken eddig végigvonult a szerzett jogok tisztelete és most a legikardinálisabb jognál, az alkotmánynál nem tartják be a szerzett jogok tiszteletét. Nem is tudom e pillanaban elképzelni, vájjon mit vált ki ez a cselekvés a kormányzat felé azoknál a néptömegeknél, amelyek most jogfosztást szenvednek az állam részéről. A legtisztább magyarságú néprétegeket, a mezőgazdasági foglalkozású néprétegeket és az ipari munkásságot, azt a munkásságot. amely a mezőgazdasági munkásság sorából emelkedett az ipari mumkásság közé, fosztják meg különböző címeken a választójogtól. Anynyi várakozás után a munkásságnak rendkívül nagy százaléka, tehát nem juthat hozzá a polgárjogokhoz. És teszik ezt akkor, amikor rendkívül inehéz helyzetben van az ország, hiszen ezt valamennyien elismerjük, akárki szólal fel akármelyik oldaláról a képviselőháznak és akárki beszél ebben az országban, ma mindenki elismeri, hogy egész Európa helyzete és Magyarország helyzete is olyan, hogy minden pillanatban egy talán minden eddiginél hatalmasabb erőfeszítésre lesz szükség a magyarság részéről. Nein tudok menekülni attól- a látványtól, amelyet 1914-ben a mozgósítás első napjaiban láttam, amikor a hódmezővásárhelyi parasztságnak nagy tömegei vonultak be. Letették a kaszát, ott hagyták az aratást félben, a csépléshez hozzá sem tudtak kezdeni és nagy tömegekben vonultak be a népfelkelők is, mert a VII. hadtest népfelkelőit is mozgósították mindjárt az első napokban. Három-négy gyermek kapaszkodott bele egy-egy apa nyakába az állomáson és meglett, erős férfiak sírtak, de a kötelességtudás vitte őket. Később ugyanezeket a férfiakat láttuk a különböző harctereken, mint a monarchia legkitartóbb, legfegyelmezettebb katonáit. Ha egy új megpróbáltatás jön erre a nemzetre, akkor megint csak ezek a rétegek lesznek a legkiválóbb katonák. (Farkas István: Ügy van! Akkor majd nem nézik a korhatárt, hanem 18 éves korban viszik őket!) De ha a különböző munkaterületeken, akár a mezőgazdaságban, akár az iparban nézzük meg ezeket az embereket, akkor is azt látjuk, hogy hasznos munkát végeznek a nemzetnek. Szorgalmasan elvégzik a mezőkön s az ipartelepeken, a műhelyekben a munkát, a legnagyobb szolgálatot teszik munkájukkal a magyar nemzetnek, de választóknak mégsem lesznek jók ezek az emberek. T. Képviselőház! Milyen ellenmondás van abban, hogy megállapítjuk — mert kénytelenek vagyunk megállapítani —, hogy a nemzet legderekabb rétegei azok, amelyeket ez a törvényjavaslat megfoszt a joguktól vagy pedig kihagy a jogokból és nem vesz fel a választók közé. Ha jogokról van szó, akkor megbízhatatlanoknak nyilvánítjuk ezeket a néprétegeket, amelyek a kötelességteljesítésből mindig férfiasan és bátran kiveszik a részüket. Igen nagy ellenmondás van ebben. Itt van már a legfőbb ideje annak, hogy a törvényhozás és a kormányzat megszün293. ülése 1938 április 4-én, hétfőn, tesse ezt a nagy ellenmondást és egyszersmindenkorra kikapcsolja ezt a rendkívül súlyos problémát a magyar politikai életből. A parasztságról — erről külön kell beszélnem — egészen érthetetlenül bánik ez a törvényjavaslat. Bár mindenki, aki csak felszólalt eddig a vita során, hangsúlyozta, hogy a magyar parasztság a legderekabb, a legjobb és a legmegbízhatóbb része a magyarságnak, mégi* azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy éppen ezzel a mindenki által legjobbnak és legbecsületesebbnek tartott ' népréteggel bánik a legkíméletlenebbül, a legkegyetlenebbül a törvényjavaslat. Miért osztják ketté az eléggé egységes falut? Miért osztják joggal rendelkezőkre és jogfosztottakra a magyar falu népéti Miért nem adják meg a legelemibb polgári jogot, a választójogot kivétel nélkül mindazoknak, akik résztvesznek a termelő munkában, akik szerves részei a magyarságnak? Hiszen a választhatóságnak annyi megszűkítiése van s annyi feltételhez köti a törvényjavaslat a képviselői választhatóságot, hogy a nép amúgy sem tudná az általa legjobbaknak tartott jelölteket beküldeni a parlamentbe és még ha meg is adná a törvényjavaslat a magyar parasztság részére a szavazti jogot, akkor is csak hosszú idő után foglalhatná el megérdemelt helyét a parlamentben. A mély és nagy gazdasági válság alatt is, amely a magyar mezőgazdaságot különösképpen és talán elsősorban érintette, ezek a rétegek szenvedtek a legtöbbet s ez alatt a gazdasági válság alatt nemcsak a szuronyok tartották vissza meggondolatlan lépésektől a falu tömegeit, hanem az a kétségtelen becsületességük és józanságuk, amellyel az ország mai helyzetében maguk is belátták, hogy bizonyos vonatkozásokban tényleg el kellett viselniök ezeket a szenvedéseket. De ha a nép ilyen derekasan és becsületesen viselkedik, akkor honnan . vesszük mi a jogot ahhoz, hogy a legelemibb polgári jogoktól is megfosszuk és ne adjuk meg nekik a beleszólást az ország, a városok és községek ügyeinek vitelébe í Végzetesen megbosszulja magát ez a hálátlanság, amellyel a magyar parlament a magyar parasztsággal szemben viseltetik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalolda Ion.) A vita során különböző véleményeket hallottunk. Egyesek félnek a jog-kiterjesztéstől, mások nem akarnak parlamentáris demokráciát, Ugyanakor ugyanazok erélyesen követelték a jogkiterjesztést. A mai parlamentáris élet tele van ellenmondásokkal. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hangoztatják a szónokok, hogy összefogásra van szükség s ugyanakkor nem látjuk a nyomát sem annak a cselekedetnek, hogy tényleg össze akarnák fogni ezt a nemzet arra, hogy adandó alkalommal egységesen, erőteljesen léphessen fel. Pártom részéről már elhangzott az általános vita során ismételten is és én csak megerősíthetem azt, hogy mi a legteljesebb alkotmányosságnak és a parlamentáris demokráciának vagyunk a hívei. Évtizedes törekvésünk nekünk szociáldemokratáknak, hogy a nép széles rétegeit bevonjuk az alkotmány sáncaiba, hogy törekvéseit, ígényteit alkotmányos úton, parlamentáris úton érvényesíthesse. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi ezt a formát megfelelőbbnek tartjuk, mint a forradalmi lépést. Nekünk az a meggyőződésünk és a tapasztalatok is azt bizonyítják, — sajnos, Magyarországon nem igen volt arra mód, hogy parlamentáris úton a nép eredményeket érjen el, de a vi-