Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-292
474 Az országgyűlés képviselőházának megválasztani akartak. (Kéthly Anna: Bátrabban, mint a férfiak!) Ez nyilt szavazásnál történt, titkos szavazásnál még sokkal inkább le mernék adni szavazatukat, mert nem volnának kitéve a hatósági nyomásnak, zaklatásnak és üldözésnek, aminek pedig annakidején ki voltak téve. Hiányzik a választójogi törvényjavaslatból a büntetőjogi 'Szankciók szigora. En petíció útján kerültem be a képviselőházba, mint olyan ember, aki addig földmíveléssel foglalkoztam és foglalkozom ma is. Hiszen amikor a képviselőház elnöke elküldte f a táviratot, hogy foglaljam el helyemet a képviselőházban, márciusban lévén, akkor is a határban dolgoztam árpavetés idején s nyakamban volt a vetőzsák. Mindamellett mondhatom, ha újból ide kerülnék s a kormány olyan javaslattal jön, amely elfogadható, azt a magamévá teszem s bennem a kormányzat szélsőséges irányzatú egyént nem láthat, de kijelentem, hogy mindenkor a nép érdekeit kívánom képviselni. Az igaz, hogy cikornyásan és klasszikusan nem tudom magamat kifejezni, ellenben annál őszintébben, belső érzésemet követve szólalok fel minden alkalommal s minden javaslathoz, amelyről szó van. (Dnlin Jenő: Ez a lényeg! Az a baj, hogy kevesen vannak ilyenek! — Csoór Lajos: Ezután még- ennyien sem lesznek!) Kifogásolom azt is, hogy a titkos választójog 'bevezetése után, abiban az esetben,, ha a választásnál szabálytalanságok történtek és a választást megpetícionálják, az eddigi 1160 pengő helyett a jövőben 3000 pengőt kell letenni a petícióval járó költségek fedezetéül. Ez ugyanis azt célozza, hogy a választók meg se tudják kezdeni a petíciós eljárást. Én keresztülestem ilyen petíciós eljáráson és magam is letettem a választók segítségével azt az 1160 pengőt kitevő összeget, amelyet le kellett tenni. Az én esetemben hat hétig folytak a tanúkihallgatások, mégis busásan elég volt az 1160 pengő — s én például több mint 300 pengőt vissza is kaptam. Ekkora összeg a jövőben is elég flenne, de ha nem volna elég, a közigazgatási bíróságnak módjában lesz a tanúkihallgatásokra stb. îtetett összeg (kiegészítését kérni. Ez a 3000 pengő egyenesen, elriasztó és nagyon megnehezíti a választás megtámadását. Ha a jobboldalon ülők arra gondolnaik, hogy ez talán könynyebbé teszi az ő' helyzetüket,, gondoljanak arra is, hogy a sors 1 esetlég erre azi oldalra veti őket és akkor éppúgy azt fogják kifogásolni, mint most én, de akkor már: ezen segíteni nem lehet. Kifogásolni lehet meg azt is, hogy a választási kampány alatt csak párt tarthat uépgvűlést, amelyiknek meg vannak a megfelelő hatóságilag elismert gyorsírói. (Felkiáltások: Ezt a szakaszt Mhagyták!) , Ezt Örömmel veszern tudomásul, «mert ez a legnehezebb problémák egyike volt, hiszen ellenzéki párt e miatt még gyűlést sem tarthatott volna. T. Ház! Foglalkozott ma délután a miniszterelnök úr a kartelkérdésisel és a^ ármegáil u Tanító bizottság teivékenységével is. Nagyon helyes volna- ha ez abban a formában valósulna meg,_ ahogyan ő mondotta, mert itt fent ugyan tudják, hogy van ármegáHaoító bizottság, de kint a falun ennek egyáltalában nincs semmi hatása és bizony a fogyasztóközönség teljesen ki van szolgáltatva a feartelek túlkapásainak, amelyeik (kényük-Jkedvük szerint ad292. ülése 1938 április 1-én, pénteken. nak és vesznek. AmSikor a^kerítések és a szerszámok teljesen megrongálódtak, azt látjuk, hogy az építőfaanyagok ára 20 százalékikall emelkedett s emelkedik mindennek az ára. Helyes volna tehát, ha a miniszterelnök úr programmjia valóra válnék és iteljes szigorral járnának el azokkal szeimben, akik a karteleken keresztül a becsületes, a tisztességes százaléknál többet mernek kérni a szegény néptől. (Helyeslés a baloldalon.) Hiányzik a tárgyalás alatt álló törvényjavaslatból a hivatalos hatalmukkal visszaélőkkel szemben is a, kellő szigor. A választójogi törvényjavaslat kimondja ugyan, hogy az ilyen hatósági személy politikai jogait egyikét évre felfüggeszthetik, ez a büntetés azonban kevesebb, mint- amit megérdemelnének, (Csoór Lajos: Botbüntetés kellene!) mert hiszen ez alatt az idő alatt a legtöbb esetben nines választás. Ha valamely közigazgatási hatósági személy a választók akaratát jogosulatlanul befolyásolja vagy meghamisítja, a megfelelő^ büntető szankció szerinitem minimum 500 pengő pénzbüntetés kellene, hogy legyen és ez alól amnesztiát se kaphasson. Ez volna az, igazi büntetés. T. Ház! Azzal fejezem be beszédemet, hogy nagyon sok tekintetben módosítani kellene ezen a törvényjavaslaton. Az ellenzéki oldalon megtették erre a javaslatokat, de a kormánypárt és a választójogi törvényjavaslat előadója is csak igen kis százalékban fogadták el ezeket a javaslatokat. Mégis bízunk abban, amit Darányi Kálmán miniszterelnök úr kijelentett, hogy abban az esetben, ha a titkos választójog beválik, a következőkben egy szakasszal ki lehet bővíteni a törvényt s a korhatárt 28 évről le lehet szállítani 20—24 évre. Nem érdemes ezen rágódni. A fiatal generáció ma sokkal jobban törődik választójogával s sokkal inkább ki akarja és tudja fejezni az akaratát, mint az idősebb emberek. Az idősebbek inkább belenyugszanak az idők viszontagságába és a lehetőséghez képest a fiataloknak adják át az irányítást. Épp ezért helyes volna a fiatalságot a választójogba bevonni. Ha a fiatalságot ettől a jogától elütik, ne felejtsék el, hogy akinek nincs szavazati joga, annak végeredményben sokkal több szavazati joga van, mert az csak azért is többeket megnyer annak az iránynak, amelynek híve. Tekintettel arra, hogy ez a törvényjavaslat nem kielégítő és sok tekintetben módosításra szorulna, ennélfogva a törvényjavaslatot általánosságban sincs módomban elfogadni, (Helyeslés a baloldalon-) Szólásra következik Dulin Jenő képviselő úr. Dulin Jenő: T. Ház! Nagyon bölcsen állapították meg valamikor ezt a megszólítási formát, mert roppant nagy zavarban lennénk sokszor, ha ehelyett azt a megszólítási formát kellene használni, hogy t. képviselőtársaim. Hiszen öt-hat perccel ezelőtt talán ketten-hárman voltunk csak, akik bent ültünk itt a törvényhozás csarnokában, igen szomorú tüneteként ennek a történelmi jelentőségű törvényjavaslatnak, (Mojzes János: Eeformpar rámentnek!) amelynek tárgyalására már évtizedek óta várakoztunk és most, amikor végrevalahára tárgyalására került a sor, akkor sajnálattal kell megállapítanom, hogy nemcsak a színházakban s az orfeumokban, hanem bizony itt a képviselőházban is változatlanu? az úgynevezett sztárrendszer uralkodik. Csak