Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-277

Az országgyűlés képviselőházának 277. járt a kezdetnél, minden várakozási idő nélkül 75.000 szegény magyar paraszt fog ezen a réven nyugdíjhoz és csekély járadékhoz jutni, akkor ezt csak örömmel és elismeréssel lehet üdvözölni. (Malasits Géza: Mit csinál havi 5 pengővel az a szegény ember? Még féregirtóra is kevés!) Én abban is egyetértek az ellenzéki szónokokkal, — hiszen ezt a mi részünkről is nagyon sokan hangoztatták már — hogy a magyar földmívestársadalom megsegítése milyen nagyjelentőségű, és hogy a magyar földmívestársadalonw az országnak ez a legerősebb fenntartó rétege, a múltban mennyi mulasztásnak volt az áldozata. Nem akarok évszázadokra visszamenni, de kétségtelen azhogy az 1867 utáni időkben sem gondoskodtak a magyar parasztságról. Ennek volt a következménye a kivándorlás, amiről Mojzes képviselőtársam is megemlékezett, másfélmillió magyar ember elvesztése. És bizony ha ezek a magyar testvéreink itt lettek volna a^ világháborúban, talán a világháború is máskép végződött volna a magyarság számára. De a világháborúban óriási véráldozatot hozott éppen ez a társadalmi réteg, és mi, a lövészárok katonái, ott ismertük meg és ott tanultuk meg becsülni és szeretni a magyar földmívest, a magyar gazdaembert, aki kötelességtudóan és türelemmel, hazafias érzéssel és nemzethűséggel minden nehézség és minden veszély ellenére vitézül és bátran védelmezte az ezeréves határokat. Nekünk, akik ott együtt szenvedtünk és nélkülöztünk a magyar paraszttal a lövészárkokban, nincs szükségünk falukutatásra, mert ott tanultuk meg tisztelni erényeit és ott ismertük meg közelebbről ennek a jobb sorsra érdemes társadalmi rétegnek isren nehéz helyzetét. (Esztergályos János: Ebben a javaslatban hol jut ez kifejezésre?) Ez ebben a javaslatban is, t. képviselőtársam, kifejezésre jut, és leszek bátor ezzel is röviden foglakozni. Tény az, hogy a világ-háború és az. azt követő forradalmak még ntagyobb bajba sodorták a földmunkástársadalmat, és itt meg kell állapítanom, hogy éppen azok a forradalmak hoztiák a legnehezebb helyzetbe a magyar parasztságot, amelyekben neki egyáltalán nem volt része, mert a magyar parasztság akkor is híven kitartott a nemzeti gondolat mellett, és azok, akik neki boldogságot és jólétet ígértek, csak nyomorba taszították a magyar parasztságot. Természetes, hogy a megcsonkított országnak a világháború és a forradalmak után nagyon nehéz helyzete van ahhoz, hogy máról-holnapra segíteni tudjon, és koncedálom azt is, hogy még a helyzet konszolidálása után is hosszabb ideig, sajnos, mulasztás történt, nem foglalkoztak kellőképpen ezzel a kérdéssel. Ennek lehet tulajdonítani az alacsony napszámot és azt is, hogy a magyar parasztságnak egy nagy része még most is külföldre megy, ha megélhetését biztosítani kívánja. Olyan törekvésekkel, mint amilyen az ínségmunkában jut kifejezésre, nem lehet segíteni, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen ez csak injekciós és nem valóságos segítés. Ugyancsak nem lehet segíteni azzal sem, ha a nagybirtokosok áldozatkészsége^ abban nyilvánul meg, hogy kézi arattatást végeznek gépi arattatás helyett. Itt rendszeres összefoglaló segítésre van szükség. (Farkas István: Földet adjanak a földnélküli mezőgazdasági népességnek!) Ilyen nagy segítés kell különösen azért is, mert hiszen tudjuk, hogy a világiilése 1938 március U-én, pénteken. 37 háborús generáció csakugyan satnyult, csenevész, tudjuk azt, hogy azok, akik <a világháború alatt születtek és ma már katonasorban vannak, egyáltalában nem ütik meg a békebeli mértéket. Sajnos, vannak az országban helyek, éppen Zala vármegyében is, ahol például, mert nincs jó vize a falunak, a víz helyett a gyermekekkel nemrégen még bort itattak, és - a gyermekek cipőtlenül, iskolakönyvek nélkül, ruhátlanul járnak iskolába. (Mojzes Jánois: Télen mezítláb csúszkálnak a jégen!) De mindezek nem kell hogy kétségbe ejtsenek bennüniket és nem kell hogy arra a következtetésre jussunk, amire Mojzes képviselőtársam jutott, hogy tehát akkor adjunk fel minden reményt, (Mojzes János: Ne adjunk fel minden reményt, hanem tessék segíteni nagyobb mértékben!) hanem el; lenkezőleg igenis, segítenünk kell és segíteni akarunk, és segítséget jelent ez a törvényjavaslat is, amely szerény nézetem szerint éppen a sorsközösség érzésén alapuló szolidaritásból is fakad, és amely törvényjavaslat jelentős módon javítja ia földmunkástársadalom helyzetét. Minthogy kételkedni méltóztatnak, bővebben kitérek erre a kérdésre. Már említettem volt elsősorban azt, hogy 75.000 szegény nincstelen földmunkás már a kezdet-kezdetén járadékhoz jut e törvény tető alá hozatala által, s én ezt igen jelentős és nagy megsegítésnek tartom. De ugyanakkor 750.000 lesz a biztosítottak száma, tehát 750.000 embernek már nem kell olyan gondokkal küzdenie öreg korában, és ennek a 750.000 biztosítottnak eltartása, amint a miniszterelnök úr is kifejezésre juttatta tegnap, nem fog gyermekeiknek, az ifjúságnak annyi gondot okozni, mint amennyit okozott a múltban. (Esztergályos János: És akiktől 4*5 millió pengőt elvesznek.) Mojzes képviselőtársam azt mondotta továbbá, hogy 47 évi várakozási időre van szükség, hogy a biztosított teljes nyugdíját megkapja. Ez merőben téves állítás, (Mojzes János: A 18. életévtől a 65. életévig!) mert egész Európában sehol sincs olyan méltányos várakozási idő, mint ebben a törvényjavaslatban, .ahol 15 esztendei várakozási idő után a biztosított már igényjogosulttá válik. (Mojzes János: De mikor? És mit kap?) Ami az időhatárt illeti, én kétségtelenül érzem és helyeslem magam is azt, hogy a 65 esztendő leszállítandó volna, de engedelmet kérek, ez pénzkérdés. Amikor a kormány a tűzharcosok korhatárát 63 évre szállította le, már azonnal 8000-rel nagyobb lett a biztosítottak száma. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ntib ésf!) Én tehát éppen ebből a szempontból örömmel üdvözlőim és köszönettel veszem, hogy a kormány mégis hajlandó volt; erre a korhatárleszállításra, de magam is azt óhajtanám, hogy ez a korhatár a jövőben lehetőleg még jobban redukáltassék (Zaj a szélsőbaloldalon.) és ideális volna, ha általában a 60. éves korhatár volna megállapítható, (Mojzes János: Mint a közalkalmazottaknál!) ami mellett elsősorban szükségesnek tartom azt is és csatlakozom előttem szólott képviselőtársamnak ama kívánságához, hogy azoknál, akik a fronton voltak, (Mojzes János: Számítsák be az időt!) tehát a tűzharcosoknál, a hadirokkantaknál kétszeresen számítsák be a háborús szolgálati időt, éppen úgy, amit beszámítják a köztisztviselőknél. (Mojzes János: Legalább egyszeresen!) T. Ház! Lényeges javulást konstatálok a 6*