Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-288

Az or szn ff gimlet képviselőházának 283. illése 1938 március ÉJ^-en, csütörtökön. 345 megoldásához a nemzet egysége szükséges. (Rassay Károly: Ügy van!) Ennek a kérdésnek megoldásához az összes erőket, bárhol üljenek is azok a polgári fronton, össze kell fogni, mert ha az erők szétforgácsolódnak és pártharcokba merülnek s e pártharcok erőiknek kétharmadát emésztik fel, akkor vége^ van ennek a magyar nemzetnek és akkor akár jön bal-, akár jobboldali szélsőség, nekem mindegy, mert nekünk, magyaroknak ez a főszempont és nem a diktatúra! (Ügy van! Úgy van! Hosszantartó élénk helyeslés és taps a baloldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Peyer Károly képviselő úr. (Felkiáltások: Nincs itt!) A képviselő úr nincs jelen. Szólásra következik Buchinger Manó képviselő úr. (Nagy zaj és mozgás.) Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Buchinger Manó: T. Ház! Előttem szólott gróf Bethlen István mélyen t. képviselőtársam határozottan érdekes és nagyszabású fejtegetéseit (Zaj és mozgás. — Elnök csenget.) azzal vezette be, hogy ennek a reformnak nagy jelentőségét hivatva van kidomborítani az, a körülmény is, hogy annak tárgyalását olyan időpontban kezdjük meg, amikor európaszerte sok országban más politikai rendszereknek és más politikai divatoknak hódolva, parancsuralmi, tekintélyelvi kormányzatok alapjára helyezik az ország sorsának irányítását. Nem volnék őszinte, ha nem ismerném el, hogy voltaképpen én is és mi szociáldemokraták valamennyien némileg ugyancsak hatása alatt állunk annak a ténynek, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását a Ház valóban olyan időben kezdi meg, amikor Európa egy részében csakugyan vitatják a demokrácia és a parlamentarizmus értékét. Határozottan a hatása alatt állok én is annak a ténynek s annak a körülménynek, hogy mi most egy olyan törvényjavaslat tárgyalásába kezdünk, amelynek jelentőségéről a bizottság jelentésében azt olvassuk, hogy nagy súlyt helyez arra, hogy a népakarat szabad megnyilvánulását biztosítsa... (Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Buchinger Manó : .. .hogy a titkos választójogban mutatkozó nemzetnevelő hatást lehetővé tegye és mindezek mellett s^ mindezekkel a parlamentarizmus megerősítésének célját szolgálja. Ha azonban van valami, amit e mellett a szempont mellett sajnálnunk kell, akkor ez az, hogy ennek a javaslatnak beterjesztése, a javaslat r struktúrája, lényege és tartalma következtében tulajdonképpen csak egy gesztust jelent azzal a tendenciával szemben, amelynek máskülönben örülni tudnánk. En tehát végeredményben ebben az egy pontban Bethlen István gróf felfogásához tudnék csatlakozni, (Rajniss Ferenc: Jó kis szövetség! Hogy változnak az idők!) hogy tudniillik igenis nagy jelentősége van annak, hogy_ milyen időpontban tárgyaljuk ezt a 'törvényjavaslatot. Azt azonban sajnálom, hogy Bethlen István gróf egyúttal számos olyan dolgot mondott, amelyek alkalmasak arra, hogy a demokrácia és a parlamentarizmus értékéhői erősen levonjanak. Bethlen István gróf azt mondja: például, hogy a parlamentáris országok ham' is az a helyzet, hogy vizet öntenek a borukba lés ezt azzal 'bizonyítja, hogy pénzügyi felhatalmazásokat adnak a kormányuknak és egyéb ilyen expediensekhez' folyamodnak. Én azonban ebben a tényben nem látom a parlamentarizmus elvének, a népképviselet vagy a demokrácia elvének sérelmét, megtámadását yagy megtagadására. Nekünk ugyanis az a felfogásunk; (Zaj. — Elnök csenget.) — & azt hiszem, helyes és logikus ez a f elf ogásunfc — hogy ahol a demokratikus választójog álapján működik a parlament, ott ennek a parlamentnek minden ténye igenis a .népakarat kifejezését jelenti. Nem tudom természetesen osztani gróf Bethlen István felfogását laibban a tekintetben sem, hogy ő például a francia demokráciára, a francia parlamentre rámutatva, dégénérait demokráciáról beszélt. Milyen bizonyítékokat hozott fel gróf Bethlen István (Rajniss Ferenc: Nincs bizonyíték a degeneráltságra!) a francia demokrácia degeneráltsága mellett? Azt, hogy Ausztria történelmi napjaiban a francia parlament a maga dolgával volt elfoglalva és nem tudom, milyen lappáliákkal foglalkozott ezekben a nevezetes órákban. Ha azonban ezt a kérdést felvetjük, akkor arra is válaszolnunk kellene, hogy mit kellett volna tennie ebben az esetben ennek a demokratikus francia parlamentnek. (Kertész Miklós: A mi szövetségesünk volt Ausztria, nem Franciaországé!) Háborút kellett volna indítania? Ki ellen? Németország ellen? Háborúba kellett volna kényszeríteni Angliát? Vagy háborút kellett volna indítania az ellen a nemzeti elv ellen, amely, ha elferdült formában is, de Ausztria esetében mégis bizonyos mértékig történelmi okoknál fogva a történelmi fejlődés vonalán állott? Mit kellett volna tennie a francia demokráciának Schuschniggék mostani megfutamodásával szemben, vagy mit kellett volna tennie Schuschniggéknaki 1934-es (demokratikus árulásával szemben? Ha ezt a kérdést felvetjük, akkor megkapjuk a választ abban a vonatkozásban, hogy Bethlen István grófnak ebben az egy argumentumában bizony^ a demokrácia vádolásában nincs igaza, mört ahogyan ő megvádolta a francia demokráciát azzal, hogy nem sietett Ausztria segítségére, ugyanilyen joggal ő magát a demokráciát vádolhatná sok mindennel, azzal is, hogy nem teremt esőt, amikor arra szükség volna, vagy nem teremt napsütést. Szóval nem tartom logikusnak ezt az argumentumot, de nem tartom igazságosnak sem. Azt hiszem, hogy amint helyes volt Bethlen István grófnak a kiindulása, hogy kedvezően szimptomatikus jelentősége van annak, hogy mi akkor tárgyaljuk a választójog titkosságának behozatalát, amikor Európa nagyrészében parancsuralmi és diktatúrás kormányzatok vannak, annyira nem volt igaza abban, ha egy lélekzetvétel alatt azért igyekezett a demokrácia értékét lekicsinyelni. Engedje meg nekem azonban a t. Ház, hogy magához a javaslathoz szólva, kiinduljak abból, hogy egy régi közmondás szerint némely könyvnek sorsa van. Amennyire ez igaz, anyira igaz az is, hogy soha még olyan nevezetes és gazdag, sokrétű sorsa nem volt könyveknek, mint azoknak a könyveknek, amelyek a magyar választójogi törvényjavaslatokat tartalmazták és azokkal foglalkoztak. Ha ezeknek a sorsfordulóknak néhány állomására akarok csak rámutatni, akkor itt van mindenekelőtt az, hogy például 1913-ban már volt egy végérvényes törvényünk az általános választójogról, amelynek sorsa azonban abból