Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-288

Az orszúggyülés képviselőházéinak 288. vezető oréfog (közvéleménye, — amégra 1848-íbian ugyanazoknak a fiai, a leszármazottai, akik ellenállást tanúsítottak II. József császár reformjaival szemben, azoknál sokkal messzebbmenő reformokat minden alulról vagy felülről jövő nyomás nélkül, a maguk jószántából léptettek életbe, alkotmányos, törvényes úton. Én tehát a választójog reformjának egyik főcélját abban látom, hogy biztosítsa az alkotmány szellemében a szükséges demokratikus fejlődést, abban az irányban, hogy a nép széles rétegeinek, a nemzetnek valódi közvéleménye itt ki tudjon alakulni. De még egy szempontból látom fontosnak azt, hogy itt a nemzeti önkormányzat élve minél erősebben érvényesüljön. Mindig fontos és szükséges a mi számszerint kicsi nemzetünknél, hogy erős, minden defetizmustól mentes, a nemzet életében, boldogulásában bizakodni tudó nemzeti közvélemény legyen, de — a nélkül, hogy itt részletekre akarnék kiterjeszkedni — ennek fontossága ma még nagyobb, mert, sajnos, látunk tüneteket, amelyek egyrészt bizonyos defetizmusról tesznek tanúságot, másrészt arról, hogy nekünk talán itt az eddigi nemzetfogalmunktól eltérő nemzetfogalmakat kell meghonosítanunk, amelyeket én egészen őszintén a magyar nemzet létére veszedelmeseknek tartok. Ugyanis mi a magyar nemzet fogalma a mi megfogalmazásunkban és mi az alkotmányos életünk lényege és kapcsolata a nemzet fogalmával? Én két dologban látom nemzetfogalmunk és alkotmányunk lényegét. Az egyik a szentistváni állameszme alapján kiépített és a Szentkorona eszméjében tovább vitt magyar nemzeti összeség, nemzeti egység fogalma, a másik pedig a nemzeti önkormányzat elve. (Ügy van! Ügy van! half elöl.) A magyar nemzet fogalma évszázadokon keresztül fokozatosan épült ki. Először a Szentkorona tanában öltött testet és az una eademque nobilitas elvében, amely kimondja, hogy minden meimes eimjber* a meimzet, ia Szamíkorcmia tagja. 1848-ban azután ez a nemzetfogalom az addigi elhatárolt rétegről kiterjesztetett az egész nelmzietire és: ez ma, nieimizeitiüiník egységének, femnmiacriadáísánaik és továbbfejlődésének legmiar gyoiblh Ibiztoisítélkia! E szerint nteim tieiSKÜinik különbséget a nemzet tagjai között anyanyelvük, vágy származásuk szerint. Ez azért fontos, mert amikor ma különböző országokban a nemzet fogalmának más értelmezése vált uralkodó eszmévé, amikor a nemzet fogalmát más kritériumoktól teszik függővé, egy fajhoz, egy anyanyelvhez való tartozásban látják azt megtestesedve, az ilyen elméletek átvétele nálunk egyenesen nemzeti öngyilkosság volna, mert a magyarság fogalmát olyan szűk körre szorítaná ,össze, hogy az a mai Csonka-Magyarország lakosságának is osak egy hányadat tenné ki, úgyhogy nekünk, igenis, a régi, tradicionális nemzeti eszméhez kell ragaszkodnunk, amely egyik alkotó eleme a magyar alkot mánynak. A másik ugyanilyen fontos alapelve a magyar alkotmánynak a nemzeti önkormányzat elve, amelyről letenni nem szabad és amelyről letenni nem is fogunk. Örömmel látom, hogy ez a javaslat is, minden fogyatékossága meglett, ezt a nemzeti önkormányzati elvet akarja szolgálni. (Bassay Károly: Ügy van!) T. Ház! A politikában, a közéletben semmi sem öncél, az alkotmány maga sem lehet önlése 1038 március 24-én, csütörtökön. 337 cél, a történelem azonban megtanított minket arra, hogy egyedül az alkotmányunk adja meg azt a keretet, amelyen belül a fejlődés folytionioisiságla megrázkódtatásoktól mentien vihető előre, amely biztosítja az ország függet lenségét és belső békéjét. T. Ház! Annak, hogy ezt a javaslatot itt tárgyaljuk és lehetőleg tökéletesíteni próbál juk, harmadik fő célját abban látom, hogy a nemzeti önkormányzat elvének megfelelőleg iparkodik az országot a demoíkratikus fejlődés útján továbbvinni. Amint az alkotmányt, úgy a parlamentáris demokráciát sem tekintem öncélnak. El tudom képzelni, hogy a nemzeti önkormányzat elve esetleg más keretek között is érvényesülhet. El tudok képzelni olyan rendszert, amely más úton tudja a nemzet hangulatát visszatükröztetni, más úton tud a nemzet közvéleményének érwnyt szerezni. Mi azonban a parlamentáris demokrácia alapján állunk, nemcsak ezen az oldalon, hanem a kormány oldalán is, ennek legjobb bizonyítéka éppen az, hogy a kormány benyújtotta ezt a javaslatot, amely a parlamenti választások kérdését akarja a jövőben szabályozni. Nálunk is sokat beszélnek arról, külföldi példákra hivatkozva, hogy itt a parlamentarizmus válságban van, hogy itt a parlamentarizmus ideje lejárt és egyáltalán kár itt választójogi törvényekkel jönni, kár a parlamentarizmust megmenteni próbálni, mert az úgyis halálra van ítélve. Kétségtelen, hogy egyes országokban, legalább egy időre, megbukott a parlamentarizmus. Ha azonban mi mindig csak iái külföldi példáikat telkintetniők, iákkor aa oÜJasiz és német példával szemben felsonoilhiattbánk: háromszor annyi államot, amelyek viszont megmaradtak a parlamentáris demokrácia mellett, de nemcsak megmaradtak mellette, hanem jól érzik magukat benne, azt fejlesztik tovább és talán jobban prosperálnak ezek a nemzetek, mint a tekintélyi uralom alatt élő nemzetek. Nem akarok azonban itt külföldi példákra hivatkozni, sem pro sem kontra. A magyar parlamentarizmus és a magyar parlamentáris demokrácia válságáról már csak azért sem lehet beszélni, mert — mint Antal István igen t. képviselőtársunk igen helyesen megjegyezte — tiszta parlamentarizmus itt sohasem volt, tiszta demokrácia még kevésbbé. (Gr. Széchenyi György: Ez a baj! Ezért haladunk most az erőszak irányában!) Évtizedek óta a választójog kérdése uralkodott a magyar közéleten. Közben-közhen a kérdés néha lekerült az érdeklődés homlokteréről, de mindig vissza-viszszatértek rá, a titkos, általános választójog kérdése mindig előtérbe nyomult olyankor, amiko,r a nemzet súlyos krízist élt át, amikor valóban baj volt, hogy ez az akut kérdés ott élt a nemzetben, mert ez a kérdés esetleg romboló hatást vitt véghez. Éppen ezért nagy hiba volt ehhez a kérdéshez hozzá nem nyúlni akkor, amikor lehetett volna, a boldog békeévekben, hanem hozzányúltak először egy radikáliiisajbíb meigoldáis 'ílrányában a válágháiboírtú vége felé, amikor már-már az összeomlás szelét lehetett érezni Hogy ebbe a hibába ne essünk ma, az utolsó pillanatban idehozta a kormány ezt a javaslatot, amiért, mondom, csak elismerés illeti. De nálunk a parlamentáris demokrácia válságáról beszélni azért sem lehet, mert ha vizsgáljuk az elmúlt évek kormánynyilatkozatait is, sohasem a parlamentarizmus megszüntetése, vagy a parlamentarizmusról más rendszerre való áttérés szerepelt azok közt az okok közt, amelyeket szerintem helytelenül az ak-