Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-287

Az országgyűlés képviselőházának 287. ülése 1938 március 23-án, szerdán. 313 akarom tömegnek minősíteni, akik a saját belső diszkvalifikált voltuk következtében nem alkalmasak a maguk és mások sorsának irá­nyítására, elitnek pedig azt tartom, aki azért, mert hajlandó szolgálatot vállalni, mert haj­landó megfeszíteni az erőit és hajlandó áldoza­tokat hozni, kiemelkedni a többiek közül, na­gyobb és különb, mint a többi. Aki ma áilamvezetéssel foglalkozik, t. Ház, az előtt egy ilyen, ha mértani hasonlatot hasz­nálnék, talán koordinátának nevezhető kettős­ség áll: az egyik a tömeg és az elit viszonya, a másik a termelékeny termelés és a szociális gondoskodás egymással való szembeállítása. A mai modern államnak ez a két legnagyobb problémája. Ma ott tartunk, hogy a tömeg mái­jogot tart az emberi jogok teljességére és nincs, de nem is lehet senki, aki ezt tőle meg merné és meg tudná tagadni. Egyúttal azon­ban a tömeg jogot formál az anyagi érvénye­sülésre is. Meg is kell adni mindent a tömeg­nek. Az optimum megteremtése gazdasági té­ren és ennek az optimumnak megteremtése az emberi jogok egyenlősége terén az, amiről gon­doskodni ok kell azoknak, akik ma az államokat vezetik. De mindezek ellenére nem szabad a vezetést közvetlenül a tömegek kezébe adni, mert a tömeg, mint ilyen, kapacitálhatatlan, meggyőzhetetlen, magában zárt, önmagában al­kotja meg véleményét, elfogult és az actio di­recta-val kizárja minden kapacitáció lehetősé­gét és sírját ássa meg magának, (ügy van! jobbfelől.) Meg kell tehát adni a tömegnek az anyagi jólét optimumát, meg kell adni az em­btri jogok teljességét, de a gyeplőt nem sza­bad a kézből kidobni; a történelmi osztályok­nak nem szabad elveszíteniük a vezetést. Ezt kell egyidejűleg megvalósítania a választójog­nak és ezen keresztül az államvezetésnek. A másik nem kevésbbé nehéz probléma a termelékeny termelésnek és a szociális gondos­kodásnak egymáshoz illesztése. A termelékeny termelés különösen tökeszegény országokban, mint amilyen a mi országunk is, f azt > kívánja meg, hogy a termelés eredményéből minél töb­bet vonjunk el tökeképzésre, csináljunk új tő­kéket és ezeket az új tőkéket dobjuk bele a ter­melés menetébe azért, hogy további újabb ter­melési lehetőségeket nyissunk meg. Ezzel szem­ben a szociális gondoskodás azt követeli meg, hogy a termelés feleslegeiből minél többet ve­gyünk el és a szociális nyomor enyhítésére, a pillanatnyi gondoskodás, a népjóléti intézmé­nyek dotálására használjuk fel. Nem olyan egy­szerű ennek a két szempontnak az összeillesz­tése, mert ha túlságosan sokat veszünk el a kapitalisztikus termelés eredményeiből, akkor vérszegénnyé tesszük a termelést, viszont, ha nem látjuk el eléggé az arra rászoruló töme­geket népjóléti intézményekkel, ha nem való­sítjuk meg a szociális gondoskodás maximu­mát, akkor feltétlenül zökkenők fognak bekö­vetkezni a termelésben, ami veszélyezteti a ter­melés biztonságát. Nálunk a tömegekkel 'kapcsolatban még két speciális feladata is van annak, aki kormányoz és az országot vezeti. Nálunk a tömegek jólé­tének emelkedéséről az imént elmondottak nem állanak, nálunk az a helyzet, f hogy a 9 millió magyarból legalább 3 millió még ma is olyan állapotban van, hogy életüket jiem lehet emberi életnek nevezni. (Br. Berg Miksa: így van!) Nálunk tehát annak, aki 'kormányoz, elsősorban ezt a tömeget kell megragadnia, ezt kell kiemelnie abból az állati sorból, amely­ben van, (Felkiáltások balfelöl: Igazi Ügy van!) és tűzzel-vassal és minden más szempont félretételével emberi sorshoz kell juttatnia. (Béldi Béla: Ha ezt kint mondja el, lecsuk­ják!) Itt nem csuknak le! (Béldi Béla: Ez a szerencse! Valahol még el lehet mondani!) Hü­dött, egészségtelen és beteg állapot az, ami­kor egy nemzettestnek 33%ja, 9 millió ember­ből 3 millió ember, nem részese sem a terme­lésnek, sem a fogyasztásnak. Lehetetlen dolog az, hogy 3 millió ember ne termeljen közvetle­nül, ne legyen számára az állandó termelés lehetősége biztosítva és a fogyasztásban ne vegyen részt, mert amit ez a 3 millió ember fogyaszt, azt nem lehet fogyasztásnak nevezni, mivel ezek az emberek az elsőrendű életszük­ségleti tárgyakkal abszolúte nincsenek ellátva. Az első feladat tehát az, hogy a magyar gazdasági élet piramisát — ha egyáltalában lehet piramisról beszélni és nem szerénytelen­ség ezt a szót használni — szélesebb alapokra kell fektetni. Olyan alapra kell fektetni, amely nagyobb felépítményt bír el,, amely nagyobb felépítmény emeletein az összes ma még kiszorított társadalmi osztályok elhe­lyezkedhetnek, Ma a gazdasági élet folyamából partra vetetten állanak nagy tömegek, ame­lyek nem vesznek részt ebben a folyamban; ezeket valami módon meg kell fogni és újra belevinni a gazdasági élet árjába, hogy az szélesebbé legyen, hogy volumenje minden te­kintetben megnövekedjék, mert ezek a hüdött részek előbb-utóbb kóros kihatással lesznek az egész testre. A ^másik feladat,, amelyet a kormányzat­nak a tömegekkel szemben végre kell hajtania, az, hogy ezeket a tömegeket nemzetté kell ne­velnie. Ma ezeknek a tömegeknek — hiába rin­gatjuk magunkat illúziókban — a (nemzeti ér­zéshez vajmi kevés közük van. Mi a nemzet? Erre ma sem tudnék jobb meghatározást hasz­nálni, mint Renan, aki így állapította meg a nemzet fogalmát (olvassa): »Közös dicsőség a múltban, közös akarat a jelenben, tudni,, hogy nagy dolgokat cselekedtünk, további tenni­valókat keresni. Ezek egy nép létének lényeges feltételei: a múltban dicsőségek és bánatok öröksége, a jövőben egyugyanazon megvalósí­tandó cél. Egy nemzet léte mindennapi ple­biscitum, néphatározat.« A nemzetet tehát a közös cél, a magunk elé tűzött közösségi cél teszi,, amely közös célt «mindenkinek világosan fel .kell ismernie, amely célt önkéntes alávetés­sel el kell fogadnia. Ennek a közös célnak a megvalósítására munkatervet kell kitervezni, ezt a munkatervet elfogadni s egy munkaközösségben ezt a közös célt megvalósítani. Sohasem a múlt teszi a nemzet lényegét, hanem mindig a jövő. A múlt csak alátámaszt, tradíciót ad, bizonyos szem­pontból összehoz bennünket; de ha a közös jö­vőt elvesztettük, ha nincs olyan új betlehemi csillag, amely felé masírozhatunk és amelyet újból és rijból célként magunk előtt látunk, akkor hiába van a múlt. hiába van minden, mert akkor a nemzet elvesztette a maga célját és értelmét. Ezeket kell szem előtt tartani, amikor vá­lasztójogot csinálunk; ezekkel a gondolatokkal, ezeknek lecsapódásával és leszűrésével kell megtölteni azokat a sorokat, amelyeket a tör­vényjavaslatba beiktatunk. Legyen szabad még néhány szakszerű szem­pontra is rátérnem. Azon az előkészítő párt­közi konferencián, amely ezzel a kérdéssel fog­lalkozott, általában három gondolat merült

Next

/
Thumbnails
Contents