Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-282
Az országgyűlés képviselőházának 282. tom és az előbb elmondottak alapján ezt kívánom megvilágítani. Nem vitás, hogy változatlanul tovább kell folytatni az, új iskolák építését, mert ez a legjobb, ez a legegészségesebb, ez a legszükségesebb általános népnevelési szempont- De vannak egyéb intézkedések is. Ebben a törvényjavaslatban három lényegbevágó intézkedés van, amellyel én ezt a problémát megoldani alkalmasnak, gondolom. Az első az, hogy az' 5 évfolyamot azáltal, hogy 4 évfolyamos líceumot és 2 évfolyamos tanítóképző (akadémiát állít fel a javaslat, ezt az 5 évfolyamot, amely megvolt, újabb egy esztendővel emeli fel, egy évvel növekszik tehát a tanulmányi idő. A másik lényegbevágó intézkedése a javaslatnak az, hogy legalább jó eredményű líceumi érettségi és külön tanítóképzői akadémiai felvételi vizsga szükséges ahhoz, hogy valaki a tanítóképző akadémiára, tehát tanítói pályára mehessen. De benne van a javító vizsgálat kiküszöbölése, az osztályismétlések megszigorítása és benne van egy tiltó rendelkezés: a gimnáziumi, vagy gazdasági középiskolai érettségivel bíróknak a tanítói pályára való menetel elől való elzárása. A harmadik és talán a legradikálisabb intézkedés a törvény javaslat 2. §-a, amely a tanítóképző akadémiáik számát leszállítja 40-re és a 12. §, amely az első évfolyamra felvehető hallgatók számát 25-re korlátozza. Ha, sorba vészeim ezt a három lényegbevágó és a javaslatot abszolút helyes és egészséges megoldásként elénk hozó intézkedést, akkor a következő' megjegyzéseket kell hozzáfűznöm: Nem vitás és közismert, hogy a tanítóságnak tulajdonképen nem ez az óhaja, nem a négyosztályú líceum és nem a kétévfolyamos tanítóképző akadémia. A tanítóság egységes típusú, nyolcosztályú főgimnáziumot szeretne és azt, hogy utána kizárólag pedagógiával foglalkozó hároméves tanítóképző-főiskola létesíttessék. Ez a megoldás a tanulmányi időnek egy újabb esztendővel való emelését jelentené. Ez a megoldás, amelyet a tanítóság kíván a maga részére, valójában a legnagyobb dicséret tanítóságunkról, mert hiszen r önmagával szemben állít .fel egy tiszteletreméltó követelményt, egy erőteljesebb előképzettséget és még egy esztendővel hosszabbra nyúló tanulmányi időt. Nyilvánvaló, hogy ez a megoldás az, amelyet szeretett volna, már csak azért is, mert hiszen a kétévfolyamos tanítóképző-akadémia nem> főiskola, nem tartozik közvetlenül a kultuszminiszter úr alá, hanem a tankerületi főigazgató aláa ami bizonysága annak, hogy továbbra is középiskola jellegével bír és nem kapja meg a tanítóság a főiskolai kiképzést. Ha mégis ezidőszerint bölcsen átgondolt és helyes intézkedésnek ismerem el a kultuszininiszteir úrnak ezt a megoldását, vagyis a négyévfolyamú líceumot és a kétévfolyamos tanítóképző-akadémiát, ennek számomra igen komoly okai vannak. Az egységes típusú nyoloosztályú főgimnázium és annak érettségi bizonyítványa azzal a rendkívül komoly veszéllyel fenyegetheti a magyar közoktatásügyet és a magyar népnevelést, hogy ezzel az érettségi bizonyítványnyal elmennek más, kedvezőbb elhelyezkedésbe, nagyobb jövedelmű lehetőségeket nyújtó pályákra és így bekövetkezhetnék a tanítói rendben egy súlyos utánpótlási zavar, nem .jönnének annyian a tanítóképző-akadémiákra, amennyinek jönnie kellene és nem kell monülése 1938 március 16~án, szerdán. 179 dánom, hogy ez milyen módfelett nagy veszedelemmel járna a népnevelésre. Jó ez a megoldás a nyolcosztályú főgimnáziummal ^szemben azért is, mert a négyévfolyamú líceum már automatikusan ránevel, rávezet a tanítói pályára, így tehát ezen a réven biztosítva van a megfelelő utánpótlás, amellett, hogy megkapják az alapos előkészítést és kiképzést az akadémiára. De jó szerintem ez a líceumi megoldás harmadszor azért is, mert szerencsés megoldást jelent a kultuszminiszter úr részére. Mit kezdene ugyanis egyébként az 55 tanítóiképzőintézetből e törvény javaslattal feleslegessé váló 15 tanítóképző-intézettel. Helyes megoldásnak tartom, hogy a törvényjavaslat kimondja, hogy a főgimnáziumban, vagy máshol érettségizetteket nem engedik a tanítóképző-akadémiára. Megnéztem a statisztikát és megállapítottam, hogy 1934/1935-ben a tanítóképzők első évfolyamára be volt iratkozva 2087 hallgató, ez a szám a harmadik évfolyamban lecsökkent 1680-ra és az ötödik évfolyamban mégis 1976 tanítóképzőst látunk. Miért? Mert a régi törvény szerint mód és lehetőség volt arra, hogy az érettségivel rendelkezők átmenjenek a tanítóképző negyedik évfolyamára. Ez a 296-os többlet az ötödik ^évf olyamban _ az érettségivel oda átmenők számát jelenti, jelenti azt az egészségtelen pluszt, ami így is, úgy is megvolt már függetlenül attól, hogy az érettségizetteket átengedjük-e a tanítóképző akadéuiiákra vagy sem. Harmadik lényegbevágó intézkedés a 40 tanítóképző akadémia létesítése és az, hogy az első évfolyamra csak 25 hallgatót lehet bad felvenni. Ez évente 1000 hallgatót jelent. Az előadó úr azt mondotta, hogy ebből évente 20—25 százalék kiselejtező dik, így tehát évente körülbelül 800-an maradnak, akik mint tanítók, vagy tanítónők kikerülnek az életbe. Ez a szám pedig olyan, amely biztos elhelyezésre tud találni, különösen akkor, ha a kultuszminiszter úr folytatja új népiskolák, új iskolakomplexumok létesítését célzó eddigi^ igazán nagy elismerést érdemlő munkásságát. Ha mindezeket egybevetem, meg kell állapítanom, hogy az a megoldás, amely ebben a törvényjavaslatban van lefektetve, az egészséges és ütemes utánpótlás nagyon szerencsés megoldása. Különös elismeréssel kell nyilatkoznom arról, ami nincs benne a törvényjavaslatban. Nincs ugyanis benne az, hogy a kultuszminiszter úr ^hány férfi tanítóképzőt és hány női tanítóképzőt köteles létesíteni, tehát legalább is a törvényjavaslatban magában nincsen megkötve a miniszter úr keze abban a tekintetben, hogy évente mennyi férfi és •mennyi női tanerőt kíván kibocsátani az életbe. Én nem mondóim azt, hogy a nők barátja vagyok (Derültség.), még kevésbé állítom azt, hogy ellensége volnék a nőknek, de mégis azt I kell mondanom, hogy nem tartom egészséges- ' nek azt, hogy a nők térfoglalása túlteng az életben. Nem pusztán annak tulajdonítható ez, amire Toperczer Akosné igen t. képviselőtársunk hivatkozott, r hogy tudniillik 200.000-rel, vagy nemi tudom hány százezerrel nagyobb a nők száma, mint a férfiaké, mert ez az élet egészséges intézkedése. Beteges tünetnek tartom azonban, hogy a nők mind több és több munkahelyet és munkalehetőséget foglalnak el, olyant is, amely nem speciálisan a női léleknek és a női természetnek megfelelő. Néhány példával igazolhatom ezt. 1900 és 1930 között, tehát 30 esztendő alatt, a magán26*
