Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-280

130 Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 1938 március 10-én, csütörtökön. pit jak, nem lehet a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése elleni bűn cselekménnyel vádolni. Ellenkezőleg, igenis örülnünk kell, hogy jönnek olyanok, akik ezt a kérdést végre napirendre hozzák, hogy ennek orvoslásáról is gondoskodás történjék. A falukutatók kérdése nincs lezárva sem jogilag, sem politikailag, sem szociális vonatkozásban. Jogilag azért nincs lezárva, mert a felsőbíróságok — nagyon helyesen — most vették fel a bizonyítást ebben & kérdésben, mégpedig nem osztályok, csoportok, vagy rétegek ellen, hanem azok ellen az egyének ellen, akiknek bűne, hogy ez az állapot egyáltalán fennáll. Politikailag nincs lezárva a kérdés, hiszen a választójogi javaslat idehozatala,, a választójog egész bizottsági 'tárgyalása és a közvéleményben való megvitatása azt bizonyítja. hogy ennek az elhagyott rétegnek, amelynek Politikai hatalma és befolyása nincs, ezt a hatalmat és befolyást biztosi tani akarják, hogy a maga dolgairól itt az ország nyilvánosága előtt és felelős helyen beszélhessen, tárgyalhasson. Szociális értelemben nincs elintézve a kérdés, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy a kormány programtmjájiak egyik jelentős része a mezőgazdaság szociális állapotaival való törődés és éppen mint első lépést prezentálták nekünk azt a törvényjavaslatot, amelyet jelenleg is tárgyalunk. Hogy ez a tör vény javaslat eleget nyujt-e, vagy keveset, az ennél a pernél és ennél a kérdésnél nem döntő. Döntő jelentőségű az, hogy ebből a helyzetből ered, ezekben a viszonyokban gyökeredzik ez a törvényjavaslat s ha a törvényjavaslat idehozatala val a kormány elismeri, hogy a segítségre szükség van, alkkor nem állhatunk oda a 'másik oldalon büntetni azokat, akik ezeket az állapotokat feltárták. Különösen jellemző az ügyész vádemelésére az, íhogy egy körülbelül kéthasábos cikkből kilenc sort inkriminál. Inkriminálja például azt, hogy (olvassa): »A közszabadságok egyik legfontosabb, legjelentősebb, legértékesebb része az írás szabadsága.« (Csoór Lajos: Pedig úgy van!) Sohasem fogom megérteni, hogy ez mennyiben jelent a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétséget. (olvasta): »Ahány falukutató a vádlottak padjára ül •. . az üldözőbe vett falukutató és a vádlottak padjára kényszerített falukutató ^— csak bátorítás a sötét önzés, a féktelen kizsákmányolás és a közveszélyes kötelességmulasztás számára«. Ez a megállapítás sem a magyar állam, sem a magyar nemzet ellen nem irányul, hanem azok ellen, akikről tegnap egy interpelláció kapcsán is szó esett. Ennek kiegészítéséül én is megjegyzem, hogy ugyanannak a nagybirtoknak, amelyről tegnap itt szó volt, egyik gazdasági cselédje néhány évvel^ ezelőtt pert indított a birtokos ellen. A cselédházak ugyanis leégtek s biztosítva lévén, a nagybirtokos felvette a biztosítási díjat, amelyben bőségesen benne volt annak a szegény motyónak az ára is, amely bennégett a eselédházakban, viszont ezeknek a szerencsétlen cselédembereknek r a busás biztosítási díjból, amelyből minden kára megtérült, egyetlenegy fillért sem adott. Amikor ez a szegény cselédember perelte a nagybirtokost, akkor a bíróság megfelelő jogszabály híján arra hivatkozván, hogy nem volt expressis verbis kikötve a biztosítási kötvényben, hogy ennek apróságai is biztosítás alá vonattak, nem ítélt meg neki kártérítést. Az ítélet jogilag teljesen megállja a helyét, de erkölcsileg, azt hiszem, annál súlyosabb elítélése annak a féktelen kizsákmányolásnak és kötelességmulasztásnak, amelyet éppen ez a cikk is említ. Nincsen erkölcsileg súlyosabb ítélet, mint az, amellyel a bíróság ezt a cselédembert annakidején elutasította. T. Képviselőház! Egyszer végre beszélni kell arról is ezzel a cikkel kapcsolatban, hogyan született meg és hogyan indult meg a falukutatás. Annak a reformkorszaknak, amely Gömbös miniszterelnök úrral indult meg, egyik valóban dicséretre érdemes cselekedete volt az a biztatás, amellyel ő maga adott felhatalmazást ezeknek a fiatal íróknak — akik nem hozzánk tartoznak — arra, hogy menjenek el, nézzék meg és tárják fel ezeket az állapotokat. Most, amikor ő már nincs köztünk, nem tartom nagyon szép cselekedetnek, (Propper Sándor: Meghalt a gyerek, vége a komaságnak!) hogy még az emlékét is el akarják temetni azzal, hogy most az ehhez a kérdéshez való hozzányúlást ilyen drákói szigorral akarják büntetni. Nem kérek egyebet, csak azt, hogy az igen t. Képviselőház függessze fel ennek az ügynek tárgyalását mindaddig, amíg ezekben a falukutató perekben a végső ítélet el nem hangzik. Nem azt kérem, hogy a képviselőház ebben a kérdésben ma mondjon végleges ítéletet és ha az előadó úr ideforduló gesztusából látom is, hogy szerinte ez a két dolog nincsen összefüggésben egymással és nem bűntett és bűntettes feldícséréséről, hanem a magyar állam és a nemzet megbecsüléséről van szó, mégis csak azt mondhatom, hogy ez a minősítés abból a meggondolásból ered, hogy hasonló ' falukutató-perekkel foglalkozva a képviselőház már előzőleg is megmondotta és többen elmondottuk, hogy bűntett és bűntettes feldícséréséről addig, amíg a pernek végleges elintézése nincs meg, nem lehet szó. Az ügyész egyszerűen meg akarta könnyíteni a maga dolgát és ezeket az ellenérveket^ amelyeket a hasonló perekkel kapcsolatban itt felhoztunk, ki akarja kerülni. Ennek ellenére, azt hiszem, indokolt és igazságos, hogy a képviselőház ebben a kérdésben várja meg a legutolsó fórum döntését és csak akkor mondja meg, hogy a falukutatással foglalkozó cikkekben van-e valami, ami a magyar állam és a nemzet megbecsülése ellen irányul. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Az előadó úr kíván szólani. Huszovszky Lajos előadó: T. Képviselőház! Az az érzésem, hogy Kéthly Anna t. képviselőtársam nem helyesen mutatott rá a lényegre. Nevezetesen itt nem arról van szó, ~— mint ahogyan arra az előbbi esetnél is bátor yoltam rámutatni — hogy forog-e fenn bűncselekmény, igen-e vagy nem, hanem arról, hogy egyáltalában ki van-e zárva a lehetősége annak, hogy bűncselekmény fennforogjon. Ha a mentelmi bizottság itt állást foglalna, állítom, szembe kerülne egész eddigi gyakorlatával, de szembe kerülne azzal a céllal is, amelyre voltaképpen életrehivatott a mentelmi bizottság. (Antal István: Az alkotmánnyal!) Ez történnék akkor, ha mi olyan döntést hoznánk, hogy mivel nincs bűncselekmény, tehát a mentelmi jogot nem függesztjük fel. Akkor, amikor nem lehet azt mondani, hogy nem lehet vitáról szó, mert hiszen ugyanezekben az esetekben már egymással szemben álló