Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-280

Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 1938 március 10-én, csütörtökön. 127 mint tudóst és mint .az önök osztályához tartozó férfiút, aki egyetemi tanár létére merte ezt az igazságot megállani tani és kimondani. Mások is állandóan foglalkoznak ezzel a kérdéssel és egyáltalában nem eldöntött kérdés az, hogy vájjon az egyke kérdése nem olyan mélyreható gazdasági és szociális kérdés-e, amelylyel nem

j büntetőjogi szempontból kell foglalkozni, vád alá helyezni és becsukni azt, aki erről beszél, hanem szociális és gazdasági szempontból olyképpen, hogy lehetővé teszik a családoknak azt, hogy gyermekeiket el tudják tartani. Inkriminálják a cikkben a »modern rabszolga« kifejezést. Aki szokott olvasni, nagyon jól tudja, hogy a nemzetközi szociológiai, politikai és szociálpolitikai irodalom ezt a fogalmat ismeri, elfogadta, gyakorolja. Igenis, használják ezt a kifejezést, hogy »modern rabszolga«. Méltóztassék külföldi folyóiratokat, de akár hazai folyóiratokat is olvasni, ezzel minduntalan tetszik majd találkozni, inert az irodalom valóban elfogadta és használja azt a fogalmat, hogy a mai bérmunkás modern rabszolga. Madách »Az ember tragédiájáéban is előfordul ez a kifejezés, mint meghatározás. De talán hivatkozhatnám Sismondi francia közgazdászra, amikor a cikknek arra a részére gondolok, hogy a római és a modern rabszolga, között mi a különbség. Ezt sem acilkíkíró találta ki. Sismondi francia közgazdász állapította meg, hogy a régi római és a modern rabszolgaság között a differencia az, hogy a régi római rabszolgát az állam tartotta el, a modern rabszolga pedig az államot tartja el. Tudomásom szerint Sismondit^ ezért a megállapításáért a francia törvényszék annakidején nem fogta pörbe és nem csukta be, hainem legfeljebb tudomásul vette ezt a megállapítását és igyekezett ennek szociológiai következményeit levonni. Ha a cikket így végigolvassuk, ahogyan azt az előadó úr is végigolvasta, — különösen annak inkriminált részét, • amely — ismétlem — annak túlnyomó részét teszi ki, azt kell megállapítanom, hogy ebben semmi olyan nincs, amivel például az ujságirodalomban mindennap talán százszor vagy ezerszer is nem találkozhatnánk a jobboldali sajtóban. Méltóztassék csak figyelemmel kísérni a jobboldali, különösen a szélsőjobboldali sajtót, hogy ennél mennyivel élesebb hangot használnak ezekben a szociális kérdésekben és mennyivel élesebben ostromolják a kapitalizmus t

; Nem azért, mert az nekik talán meggyőződésük, — ez nekik csak módszerük és taktikai felfogásuk — hanem azért, mert azt tapasztalták, hogy ezt ők szabadon tehetik, mert őket ezért nem fogják pörbe, mert ők szabadosságot élveznek manapság és nyugodtan gorombáskodhatnak és állapíthatnak meg a legvadabb szóáradattal keményen és gorombán mindent. Ugyanakkor a szociáldemokrata sajtó — azt mondhatnám — ebben a cikkben is egészen szeliden exponálja ezt a kérdést (Megay-Meissnejr Károly: Ezt maga sem hiszi el!) és megállapítja azt, hogy a dolgozó ember nyomorog, a dolgozó embernek 10 deka szalonnája van, ha ugyan van, mert van eset rá, hogy uborkát ós dinnyét eszik kenyérrel. Üj dolog ez? Nem. Igaz ez? Igaz, t. Képviselőház. Ezzel éppen úgy vagyunk, mint a falukutatók munkájának eredményeivel, a falukutatók könyveivel. Nem azt nézik, hogy annak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. a könyvnek megállapításaiban mi igaz és hol kell segíteni azon, hogy megváltozzék ez a borzalmas gazdasági helyzet, hanem lecsukják a szerzőt. Ugyanúgy van itt is. Minden betűje igaz ennek a cikknek. Igaz az, hogy az emberek ma bérrabszolgaságban szenvednek, igaz, hogy filléres napszámokat kapnak, igaz, hogy emberhez méltatlan életet élnek, igaz, hogy nem emberhez méltó módon táplálkoznak, ruházkodnak és laknak, igaz, hogy rongyosak, igaz, hogy elhagyatottak, ig-az, hogy segíteni kellene rajtuk gyorsan és kiadósan ebben a válságos korszakban, amikor minden órában ránk szakadhat a veszedelem és jöhet egy erőpróba, egy nagy teherpróba az országra, amikor edzett, erősidegzetű, erősfizikumú emberekre lesz majd szükség a hinterlandban és a harctereken. Nem volna érdektelen, nem volna államrezonellenes egy kicsit belenézni a dolgokba, és amikor ilyeneket látunk, nem büntetőjogi nereket elindítani és ezzel saját lelkiismeretünket megnyugtatni, hanem egy kicsit megnézni, mi igaz ebből, megvizsgálni, mi és mennyiben igaz, és csak azután, ha majd konstatálták, hogy mindez nem igaz, akkor volna szabad büntetőjogi útra terelni a dolgot, de akkor sem az ilyenképpen megírt cikk esetében, amikor, ismétlem, a legszigorúbban vizsgálódó, jogászok sem fedezhetnek fel ebben semmiféle osztályellenes izgatást, mert ebben a cikkben osztály megnevezve nincsen. Ha pedig osztály megnevezve niesen, akkor nincs osztályelleni izgatás, legfeljebb azt lehetne mondani, hogy itt^ a munkásosztály valamelyik képviselője a saját osztálya ellen izgat, mert csak két előmunkást nevez meg mint rabszolgahajcsárt. Azt hiszem, nem szolgáljuk a közérdeket azzal, ha az ilyen cikkek szerzőjét kiadjuk. Sokkal inkább állunk a közérdek alapján, ha ilyen cikkeknél a szerző kiadását megtagadjuk és így rátereljük a kormányzat, a hatóságok, a társadalom figyelmét arra, hogy ilyen bajok vannak és az ilyen bajokon valamiképpen segíteni kell. Ez volna a törvényhozás kötelessége, nem pedig a cikkírót, a szerzőt kiszolgáltatni, hogy ellene eljárjanak, őt zaklassák, törvényhozói minőségében gátolják, a helyzet azonban marad a régi, a nyomorúság megmarad, dagad és fokozódik, tehát szociális szempontból változás nem történik. Mindezek alapján arra kérem a t. Képviselőházat, hogy ebben az ügyben Kéthly Anna képviselőtársunknak mentelmi jogát ne füsreressze fel. (Helyeslés a bol- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Horváth Zoltán képviselő úr kíván még szólani. Horváth Zoltán: T. Képviselőház! Egészen röviden kívánok hozzászólani, miután a mentelmi bizottság jelentését hiányosnak tartom. A mentelmi bizottság jelentése egyszerűen utal a büntetőtörvénykönyv vonatkozó 172. §-ára. A 172. § világosan megmondja, hogy mikor van osztály elleni izgatás. Ez nem ez az eset, szerény véleményem szerint, mert én tagadom azt, hogy ebben az országban osztályok léteznének. Ebben ellenmondok a t. szociáldemokratapártnak is, mert ők szokták hangoztatni azt, hogy van munkásosztály. Nincsen munkásosztály, ebben az országban teljes jogegyenlőség van, itt a munkás éppen olyan, mint az úr, a szegény éppen olyan, mint a gazdag, és ha ezt az álláspontot foglalom el, akkor ez a cikk lehet túlságosan reális, erős ecsetyonásokat alkalmazó, de semiraesstre sem meríti ki a I 19