Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-279

108 Az országgyűlés képviselőházának 279. származó silányminőségű vágólovak behozatalának engedélyezését? Mit szándékozik a miniszter úr tenni azért, hogy a dolgozó néposztályok a neki! nélkülözhetetlen húshoz és zsiradékhoz elviselhető áron juthassanak?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Malasits Géza: T. Képviselőház! Az utóbbi években a háborús feszültség következtében nemcsak nálunk Magyarországon, hanem egész Európában emelkednek az élelmiezerárak s különösen emelkednek az állati termékek árai, a hús, a zsír, a -szalonna és az ebből készült gyártmányok. Minden államban, kezdve a hatalmas Angliától mindenütt, a kormányoknak igen nagy gondot okoz a népélelmezés, hogy főkép a dolgozó népet hogyan tudják a legszükségesebb élelmiszerekkel olyan áron ellátni, amely áron a nép ezt az élelmet megvásárolhatja. Magyarországon ezideig a kormányoknak ilyen gondjai nem voltak. A magyar kormányok vajmi keveset törődtek azzal, hogy a munkásnép hogyan, miből táplálkozik és hogy azt a silány táplálékot, amelyet sovány keresetéből megvehet, miként vásárolja meg. Mondom, ez a magyar kormánynak vajmi kevés gondot okozott. Hébe-hóba itt a képviselőházban interpelláltunk a drágaság miatt, mire < kaptunk a kormány részéről megnyugtató választ és minden maradt a régiben. Utóbbi időben azonban a hús és a zsiradék ára olyan magasra emelkedtek, hogy azt a munkásemberek megfizetni alig tudják. Erre azt mondhatná valaki, hogy nem okvetlenül szükséges, hogy húst egyenek. Igen ám, de mi nem mondhatjuk azt, amit a németek mondanak munkásaiknak, ha nincs sertéshús, egyetek cethúst, mert nálunk cethúst nem lehet kapni s ami halat Magyarországon kapni lehet, az sokkal drágább, mint a hús. Már pedig a mi egész munkabeosztási rendszerünk mellett a munkásembernek a kenyér mellett a húsnemű, a zsiradék s főleg a szalonna az egyetlen olyan tápláléka, amellyel boldogulni tud. Ennek a szörnyű drágaságnak következménye az» hogy a munkásember keresetéből nem bírja a legszükségesebb tápanyagokat megvásárolni, aminek következménye a munkaerő satnyulása s olyan rohamos gyengülése, hogy az ember elbámul rajta. Nem sajnáltam a fáradságot és nemcsak Budapesten, hanem vidéken is megnéztem egypár toborzást. Mondhatom, valóban rettenetes eredményeket láttam. Ez természetes is, mert a családfő hiába vonja el a táplálékot magától, a családtagoknak mégis kevés jut, különösen a serdülő ifjúságnak nem jut valami sok belőle és ez természetesen a silány testalkatban, soványságban, a munka nem bírásában jut azután kifejezésre. Most ezermilliót akarnak kipumpolni a magyar közgazdaságból, hogy egy nagyszabású beruházási programot hajtsanak végre. Ezt .azonban munkások nélkül végrehajtani nem lehet. Ha ipedig a munkásnak nem adnak enni. • akkor a munka rettenetesen drága lesz. Fizetni mégis csak kell a munkáért, de mit ér ez, ha a fizetésért nem kapják meg a kellő ellenértéket. Szerintem tehát a kormánynak kötelessége lett volna megfigyelni azt, mi az oka annak, hogy például Budapesten — de hasonló az eset a vidéki városokban is — 1937-ben a hús, a zsír és a szalonna fogyasztása közel 10%-kal csökkent. Az okokhoz én is hozzá fogok járulni néhány adattal. ülése Î9ÈS március 9-én, szerdán. Az első ok az, hogy ,a keresetek, a bérek nem állanak arányban az élelmiszerek áraival. 1937 végét véve a drágulás 1936-tal szemben 9%, 1933-mal szemben pedig 29%-kal emelkedtek a megélhetésre szükséges alapvető cikkek árai, de még ennél is lényegesen magasabban emelkedtek a hús, a zsír, a kolbász és az ezekhez hasonló élelmicikkek árai. Ezzel szemben sem a magánalkalmazottak fizetése, sem amunkások keresete, legkevésbbé pedig a földmunkások keresete nem tartott lépést ezzel a szörnyű drágasággal. A még aránylag legjobban szituált munkásságnak, az ipari munkásságnak is csökkent a keresete, pedig az szervezettségénél fogva mégis tud magának bizonyos életszintet biztosítani. Hiszen 1931-ben egy gyáripari mun" kás évi munkabére, évi keresete átlagpan 1342 pengő volt. Ez 1937-ben 1167 pengőre apadt. így tehát a munkabér az élelmiszerek árszínvonalánál 12.5%-kai volt alacsonyabb. Csak néhány adatot akarok még felhozni arra, hogy milyen mértékben apadt például a főváros húsfogyasztása. A budaipesti marhavásáron 1937-ben 35.889 marhát, a háborút közvetlenül megelőző esztendőkben, 1910-től 1913-ig pedig a 800.000 lakosú fővárosban évi átlagban 100.000 marhát vágtak, tehát a közel 1,000.000 lakosú főváros a háború előtti mennyiségnek alig egyharmadát vágta. Hiteles statisztikai kimutatások szerint a budapesti marhavásár felhajtása nagymarhában 1937-ben 16.053 darab volt, 1936-ban pedig 17.286. 1936-tal szemben tehát csökkent a felhajtás. A csökkenés a borjúban ugyancsak meglehetősen nagy s évrőlévre nagyobbodik, aminek azután az a következménye, hogy nemcsak a fogyasztás csökken, hanem — mondhatnám — ijesztő mértékben csökken a húsiparosok száma és hiába próbálják zsugorítani ezt az ipart a fővárosban is, a vidéken is, még azok sem tudnak megélni a fogyasztás csökkenése következtében belőle, akik megmaradtak iparuk mellett. T. Ház! Nézzük meg, mi az oka ennek a szörnyű drágaságnak? Említettem már, hogy az első ok az, hogy a magyar Ikormány minden rendelkezésére álló eszközzel meggátolja, hogy a munkások olyan munkabérhez jussanak, amelyből képesek lennének megvenni mindazokat a pikkeket, amelyek az életfenntartáshoz szükségesek. A másik ok az, hogy nálunk Magyarországon az adó főképpen az élelmiszerekre és a húsneműekre nehezedik. Ha időm volna, felsorolhatnék 16 adótételt, amely 1 kilogramm húst terhel és amely 1 kilogramm húsnál ez 16—18 filléres ártöbbletben jut kifejezésre. Az első dolog az volna, hogy a kormány vizsgálja meg egyszer a városoknak és magának az államnak az adótételeit abból a szempontból, hogy hol lehetne azokból valamit engedni? Teljesen lehetetlen állapot az, hogy a mai magas sertésárak, a mai magas zsírárak és marhahúsárak: mellett ugyanazok az adótételek legyenek, mint amelyek akkor voltak, amikor 80—90 fillérért lehetett egy kilogramm húst kapni. A főváros tíz esztendővel ezelőtt egy nobilis gesztussal a húsfogyasztási adó eltörlését határozta el, ftzt a határozatot kötelességszerűen felterjesztették a kormányhoz» a kormány természetesen elutasította s nem járult hozzá ahhoz, hogy a^ főváros a húsfogyasztási adót eltörölje, ellenben a háztulajdonosokra s a telektulajdonosokra nehezedő telékértékesítési adót eltörölte. Ehhez szívesen hozzájárult. Tehát a háztulajdonosok és a telektulajdonosok vagyoni gyarapodásához hozzájárult a kormány, nem járult hozzá