Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-279
Az országgyűlés képviselőházának 279, ülése 1938 március 9-én, szerdán, 97 távolabb vannak, tehát hátrányosabb helyzetben vannak ebből a szempontból. Ezt a hátrányt kellene fuvardíj-egységesítéssel, egységes tarifákkal kiküszöbölni. Nem lehetetlen dolog ez. Tisztelettel vagyok bátor utalni a békeviszonyokra, amikor a bor tapolca—bécsi fuvardíjtétele teljesen egyenlő volt a sokkal távolabbi vidékek, például versée—bécsi fuvardíj tételével. A távolságokat ilyenképpen próbáltak kiegyenlíteni. (Zaj balfelől.) Az alföldi búzánál is van erre példa. Ami továbbá az intervenciós vásárlásokat illeti, ne méltóztassék ezeket az alföldi bornál, a legrosszabb minőségű olcsó bornál kezdeni. Tudom, hogy ez financiális szempontból' történik. Az 1*3 filléres szesz fokonkénti árak odalent az Alföldön talán kielégítők is voltaik, de mit jelent ez a rendszer következményeiben? Azt, hogy ez az ár nyomta a hegyvidéki bornak az árát. Irány ár-jelleget vett fel, a maximális ár jellegét vette fel, úgyhogy e miatt az ármegállapítás miatt nem tudott kifejlődni a hegyvidéki borok ára sem. Éppen fordítva kellene lenni: a .hegyvidéki bor árát kellene elsősorban megállapítani a felvásárlások alkalmával és ha ezek 1*6—17 fillérrel vétetnének át, ez lehetne az irányár. Természetesen ez a minimális ár lenne, amely nem a legjobb minőségű borokra vonatkoznék, de mégis az ^egész ország számára jobb irányárat nyújtana. "Egyébként .méltóztassék elhinni, államtitkár úr, hogy ez egyúttal az alföldi borok jobb áralakulására is serkentően hatna. Itt van a másik kérdés, a szémkéneg kérdése. Békeidőben 33 korona volt a szénkéneg métermázsája. Méltóztassék most megnézni: a kitűnő minőségű szénkénegnek, amelyről tudjuk, hogy államilag állítják elő, métermázsája ma 67 pengőbe kerül. Ez rendkívül nagy árdifferencia. Ez azt jelenti, hogy éppen a hegyvidéki szőlősgazdák ezzel nehezen tudnak meg birkózni. Itt van egy további kérdés: Moly invázió pusztít éppen a hegyvidéki szőlők között, sokszor a termés felét is elviszi a szerencsétlenség. Védekező szereket csak a módosabb, jobb gazdák tudnak alkalmazni, ez eredményezi azután azt, hogy a molyt nem tudják pusztítani, mert egységesen kellene^ tőle védekezni. A védekező szerek ára mérhetetlenül magas, ezeknél? leszállítása helyénvaló volna. A perenoszpora és a lisztharmat is a hegyvidéki szőlőket pusztítja. Mindezek a bajok azt eredményezek, hogy a hegyvidéki szőlők súlyosabb helyzetben vannak, mint az alföldiek. A borfogyasztási adó részleges eltörlése, mondjuk a hegyvidéki szőlők számára, igen lényeges segítséget jelentene. Segítség volna a kataszteri tiszta jövedelmek revíziója is, mert ezek a hegyvidéki szőlők sokkal magasabb adót fizetnek, mint a megfelelő alföldi szőlők. Segítség volna a vámtarifának megfelelő módosítása, revíziója a minőségi bor, a hegyvidéki bor érdekében. Ilyen javítási eszköz volna a borhitelezésnek megoldása. (Helyeslés balfelől.) Valahogyan úgy kellene megoldani, hogy kézizálogképpen az ingójelzálog mintájára nyújtanának bizonyos állami vagy más olcsóbb hitelt a szőlősgazdáknak. Akik ezzel a kérdéssel csak egy kicsit is foglalkoztunk, mindnyájan tudjuk, hogy az átoltás milyen fontos, ez azonban nagy befektetést igényel. Ezt nem lehet 7—8 százalékos kamatozású pénzzel megoldani, mert az átoltásnál bizonyos terméskiesések vannak. Azt mondják a szakemberek, hogy négy-ötéves kiesések vannak. Hogyan lehet áthidalni az ilyen hatalmas terméskieséseket, amikor a befektetett tőkének 7 —8 százalékos kamatát kell megfizetni? Tisztelettel kérek 10 perc meghosszabbítást. ,':. 1 Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a hosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Meizler Károly: A közpincéknek a hegyvidékekre való telepítése is fontos volna. De talán nem is annyira építenünk kellene, mint inkább bérelni a pincéket. Hiszen akárhányszor nem volna ezekre szükség, de mégis vannak akkora termések, amikor szükség volna ezekre a pincékre. Ezenkívül nagyon fontos volna az egyes borvidékeket zárt területté nyilvánítani, — mint ahogy Tokaj vidékén ez meg is van — mert ma ott tartunk, hogy nemcsak az értékesítési helyeken szorítja ki az alföldi bor a hegyvidéki bort, hanem már a termelési helyeken is felkeresi, úgyhogy a híres hegyvidéki borok mellett megtalálhatjuk már ezeket a borokat is ott a helyszínen és házasítják és pancsolják a hegyvidéki borokat ezekkel a sokkal olcsóbb borokkal. És ezt nem lehet még kifogásolni sem, mert azt mondják, hogy kommersz-borokat akarnak előállítani és mivel másképpen nem lehet előállítani, ezt csinálják. (Gyömörey Sándor: Pedig régi kérés, évtizedes kérés ennek a megszüntetése!) Méltóztassanak meggondolni, milyen veszedelmeket rejt ez magában. Ezek a borvidékek évszázadokon keresztül megalapozták a magyar bor hírnevét külföldön és most így ezt a hírnevet veszélyeztetik. Meg kellene gondolni azt is, hogy nem kellene-e a bornak természetben való adóztatását is keresztülvinni. Tudjuk, ez nagyon nehéz kérdés, ni a azonban az a helyzet, hogy nemcsak a vevőknek és a kereskedőnek nem kell a bor, hanem a végrehajtónak sem kell. A hegyvidékeken nincsen legelő, nincsen állat, illetőleg nagyon kevés van; a végrehajtó azt a pár állatot foglalja le, amely ott mégis található, de a borhoz még a végrehajtó sem nyúl. Itt van azonban az export kérdése, amelyet ugyancsak ki kellene munkálni. Az elmúlt esztendőben exporttételeink, hála Istennek, emelkedtek. Az is egészen bizonyos, hogy Svájccal és Németországgal való kapcsolatunk ezen a téren a múlt esztendőben kielégítő volt, most azonban olyan információink vannak, hogy ebben a tekintetben bizonyos zavar állott be. Annál a Németországnál, amelynél egyébként az elmúlt esztendő 11 hónapjában 30%-kal emelkedett a magyarországi export, éppen a bor tétele nem emelkedett, sőt tulajdonképpen ára szerint 6%-kal csökkent; ugyanott, amely országba Olaszország borimportja 33% emelkedést mutat es amely a román Brenntweinert éppen kétszer annyit fizetett, mint a magyar Brenntweinert. Svájccal szemben pedig az a hátrány, mint halljuk, hogy a tavalyi exportöbbletet az idei mennyiségbe akarják beszámítani, ami kétségtelenül igen nagy veszteséget jelentpne Még- egy hiba van az export terén, amelyet különösen a Dunántúlon kifogásolnak. Nem tudom, hogy a többi borvidéken kifogásolják-e ezt, de a helyzet az, hogy az exportszindikátusnak csak olyan kereskedők lehetnek tasviai, — legalább is információm így szól — akik 5000 pengőt tudnak lefizetni és 6000 hektoliter befogadóképességű hordó-parkkal és pincével rendelkeznek. Ez tisztára nem a minőségi,