Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. méleti és gyakorlati tudás és morális értékek nem adják meg neki azt a tekintélyt, amely nélkül az ország törvényhozásában mint a nemzet képviseletének kellő tekintélye nincs. Nekünk tehát, ha a felsőháznak tekintélyt akarunk adni, hatáskört is kell adnunk; ezért teljesen helyesnek tartom azt a törvényhozási intézkedést, amely ezt a hatáskört meg akarja adni abban a formában, amint ez tulajdonképpen már az 1926-os törvény kezdeményezésénél is megvolt és amelyet csak az 1926-os törvény bizottsági tárgyalásánál módosítottak, az előbb vázolt nagyon helyes indokokból. Ha mi jogilag a felsőháznak egyforma hatáskört is aduink az alsóházzal, aláírom mindazok véleményét, akik azt mondják, hogy ez a hatáskör teljesen egyforma úgy sem le3z. de nem is lehet, a dolgok természete szerint. Nem beszélek most a jogi különbségről, amely a nemzeti élet egyik 'legfontosabb megnyilvánulásánál, a költségvetési jog tekintetében jogilag is fennáll, de beszélek arról, aminek tekintetében teljesen osztom az ilyen irányú, azt hiszem, Antal t. képviselőtársam által ékesszólóan elmondott felfogást, hogy egy felsőház sohasem ilehet meggátlója egy elementáris erővel megnyilvánuló nemzeti akaratnak. Olyan felsőház, amely erre képes lenne, nincs és hála Isten, hogy nincs, mert az ilyen felsőházat forradalom sodorná el és tenné létét semmissé. Nem is erről van szó. Lehetnek a nemzeti életben kérdések, amelyek nem olyan primordiális fontosságúak, hogy felettük az ország döntött, még mielőtt az országgyűlés döntött volna, hanem amelyeknél a különféle felfogások jogosultsága megvan és amelyeknél a képviselőház gyakran nyomás hatása alatt áll a választóközönség részéről, vagy egyes fontos társadalmi osztály oldaláról, ahol igenis, kívánatos a megakadályozása annak, hogy egy elhamarkodott, esetleg át nem gondolt intézkedés törvényerőre válhassak. Ha megnézzük például az angol felsőház működését, látjuk, hogy a maga vétóját rendesen ilyen — hogy úgy mondjam — középfontosságú kérdésekben tudta hatékonyan latbavetni és ezeknél a — amint mondottam — Iközépfontosságú kérdéseknél válhatik abszolút fontossá az az egyenjogúság, amelyet a felsőháznak e javaslattal megadni készülünk. Mert a nemzeti élet nagy kérdéseiben, mint például most a választójog kérdése, — és itt felelek Rassay Károly képviselőtársamnak — ne képzelje azt, hogy akár nyíltan, akár titkosan szavazó ülésben lenne erkölcsi bátorság egy olyan fejlődéssel iszemib'ehelyezikedtnd, amelyet az egész ország közönsége egyértelműen kíván. (Tauffer Gábor: Majd a szociális kérdésekben!) Arról is fogok beszélni, t. képviselőtársam, A 'szociális kérdésekre vonatkozóan eddig nem az a tapasztalatom, hogy a felsőház magát reakcionáriusabb irányban lekötötte volna, mint az alsóház, (Egy hang a középen: Sőt!) sőt én a magasabb anyagi függetlenséget, amely kétségtelenül fennáll minden ország felsőházában, inkább arra tekintem garanciának, ha a közszellemnek azt a magas színvonalát veszem, amely ott fennáll, hogy a felsőház valószínűleg nobilis irányban fog állást foglalni éppen a szociális kérdések tekintetében. Ebben rossz tapasztalataink nincsenek és nem tartanám indokoltnak a jogparitás megtagadását azért, mert ama szociális törvényekre vonatkozóan, amelyekről nekem is az a nézetem, hogy a következő évek törvényhozásának magvát képezik, (Úgy van! KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ése 1937 november 18-án, csütörtökön. 79 a jobboldalon.) gátló erőt találunk a felsőházban. De áttérek most az utolsó probléma-kör tárgyalására: vájjon abban a helyzetben van-e a felsőház, hogy az általunk proponált megoldás után meggátolhassa az alsóház akaratát? Vannak vélemények, amelyek a két Ház közötti konfliktusok megoldására egyáltalán nem kívánnak intézkedéseket. Addig, amíg ez a vélemény az elmélet igen jeles képviselői részéről hangzik el, nem kellene oly mértékben foglalkozni velük, mint most, midőn e vélemény mellett egy olyan törvényhozási tekintély, mint gróf Bethlen István, tehát az 1926-os törvény inspirálója, foglalt állást a képviselőház bizottságában. Konstatálnom kell, hogy gróf Bethlen István 1926-ban ellenkező véleményen volt, mert ő maga járult hozczá a tízuszpenzív vétónak, tehát egy olyan rendszernek a létesítéséhez, amely a két Ház közötti konfliktust valamiképpen megoldani kívánta. Nem tudom megérteni, hogy mily okból nem találja ő ma szükségesnek e konflkitus elintézésének 'bizonyos módszerét, amelyet szükségesnek talált ezelőtt 10 vagy 11 évvel? De nem tudom elfogadni az általam egyébként olyan nagyon tisztelt államférfiúnak a véleményét abban a tekintetben sem, hogy azért nem kell a két Ház közötti konfliktusok elintézésére módot adni a törvényben, mert a parlamentarizmus lényege a kompromisszumokban áll, a kompromisszumokat pedig jobban lehet elérni akkor, ha kompromisszumokra a két tényező kényszerítve van. Ezt a véleményt azért nem tudom elfogadni, mert nézetem szerint a stimulus a kompromisszumra, ami tényleg a parlamentarizmus lényeges ismérve — a szélsőségekkel szemben bizonyos kompromittálás az egész vonalon — a kompromisszumoknak stimulus a e megoldás mellett éppen úgy megvan, mert nincsen az egyik Ház sem biztosítva arról, hogy melyiknek a javaslata fog az együttes ülésen érvényesülni. Egy aritmetikai kiszámítása az eredménynek, hogy más ellenérvet ne mondjak, s hogy megcáfoljam azt az érvet, amelyet Rassay igen t. képviselőtársam felhozott, már azért is lehetetlen, mert a javaslatok eredeti megszavazásánál esetleg egészen más számú képviselő vagy felsőházi tag vett részt, mint amennyi az együttes ülésen részt fog venni. Ha Rassay t. képviselőtársam az angol két kamarára vonatkozólag összeállította volna azon tagok 'számát, akik az alapszavazásban nem vettek részt, akik vi szont az együttes ülésben bármikor résztvehettek volna, akkor ő maga kellene hogy elismerje, hogy milyen bizonvtalansági (momentum reilik minden ilven ee-vüttes ülés döntésében. (Üay van! a jobboldalon és a középen.) Ha pedig ezt a gondolatomat a mélyen t. Kéuvisplőhá'

7 elfogad iá, akkor megdől vele gróf Bethlen Istvánnak az a tétele, hnsrv a kompromisszumokat megnehezíti az eleffves ülés. mert hiszen akkor egyik fél sem tndván azt, hagy mi lesz annak az egviittes ülésnek az eredménye, n^vnnez a stimulusa meglesz az ország érdekében való komnromissznm létrehozásának. (Egy hang a baloldalon; Lutri les*!) Marad egy utolsó érv, amelvnek cáfolata* val foglalkoznom kell Rassay Károly t. képviselőtársam érvelésében. Ö azt mondja: jó, legyen együttes ülés, de ne szavazzon titkosan. 12