Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. ráiási költségeihez való 'hozzájárulásának kösaönheti; soha sem fogom elismerni, hogy ő a nemzet életében nagyobb biztosítók, mint .akár .én, vagy akár valamelyik más t. képviselőtársam, (Ügy van! Ügy van! —- Taps a baloldalon.) aki megbízatását a magyar néppel való közvetlen kapcsolatból, annajt gondjaival való törődés (alapján a magyar nép bizalmából kapja és tölti be. T. Ház! Ez a javaslat, amely előttünk fekszik, az 1926 : XXII. tc.-et alapjában változtatja meg. En ehhez a kísérlethez ezekből az elvi szempontokból szólok hozzá és igyekezem alkalmazni ezeket az elvi megállapításokat magának a javaslatnak egyes intézkedéseire elmondott kritikámban. Én az 1926:XXII, tc.-nek látom az érdemét és látom a hibáját. Érdeme az volt, hogy valóban a kétkamarás rendszerre vitte át a magyar törvényhozás életét. Helyesen ismerte fel a nemzetnek ez irányban kétségkívül meglévő szükségletét és ezt ne becsüljük le. Gondoljunk 1920-ra. 1920-ban az általános titkos választójog alapján összeült nemzeiligyűlés deklarálta és helyesen deklarálta magát a szuverenitás kizárólagos képviselőjének és ez a nemzetgyűlés, amely mindent tehetett volna az akkori viszonyok között, tanúságát adta annak, hogy élt benne az az államalkotó erő és alkotmányos érzék, amelyekre ez a nemzet tényleg büszke lehet. A nemzetgyűlés 1920tól kezdve a fejlődés fokozatos útján keresztülhaladva osztotta meg ezt a korlátlan szuverenitását. Rupert t. képviselőtársam tegnap azt mondta, hogy erkölcstelenség az, ha mii a, ma*gunk jogkörét kisebbítjük, (Erődi-Harrach Tihamér előadó: Bölcseség!) mondjuk a nép jogait, mondjuk szuverenitásunkat csökkentjük. En ezt a felfogást nem. tudom magamévá tenni, mert ha ez eirkülcsteletfi, akkor a világ minden alkotmányos állama életének fejlődésében a népek vezetői ezt az erkölcstelenséget elkövették. (Rupert Rezső: Nem követték el sehol, ahol már kivívta az alsóház a szuverenitást!) Azok az okok, amelyek engem arra vezettek, hogy a kétkamarás intézményt elfogadjam, logikusan megkövetélik tőlem, hogy ezen a,z úton haladjak, hogy a nemzetgyűlés teljes szuverenitásából kiialaikítsam a régi rendszerre felépített kétkamarás törvényhozási szerkezetet. Ezt azonban máskép nem tudom megcsinálnii, mint ha kizárólagos r szuverenitásomat megosztom az államfővel ós megosztom az országgyűlés másik kanna rá jávai. T. Ház! Kétségkívül volt azonban egy hibája is az 1926 :X1I. tc.-nek és most abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy ezt a hibát nemcsak én állapítom meg erről az oldalról, hanem megállapította Antal István t. képviselőtársam is. Ugyanis a szerkezeti összeállításban követett el hibát. Az építményt helyes gondolatra építették fel, de a kivitelénél, a szerkezet felépítésénél hiba történt. Hiba történt, mert ezt a felsőházat a hivatalokra, a méltóságokra és a kinevezésekre építették fel. fis a választásra is, mondja Illés mélyen t képviselőtársam, de hogy ez a választás milyen erőt képvisel a felsőház összetételénél, arra bátor leszek a későbbiekben rámutatni. Az bizonyos, hogy a felsőház mai struktúrája mellett nem lehet elmondani, hogy megfelel annak a követelménynek, amelyet a felsőháztól meg kell követelnünk azoknak az alapelveknek alapján is, — amelyeket a t. túloldalon is hangoztattak — hogy meg volna a végre hajtó hatalommal szemben való függetlensége llése 1937 november 18-án, csütörtökön, 69 és meg volna ugyanakkor a nemzettel való összefüggése és a nemzet felé való felelőssége. (Rupert Rezső: Ez a lényeg!) Ismét az akkori nemzetgyűlés érdeméül kell azonban betudnom, hogy a hibás szerkezet konzekvenciáját eliminálta a nemzetgyűlés, amikor az új felsőház jogkörét úgy állapította meg, ahogyan az az 1926. évi XXII. tc-ben le van fektetve. Ma ezzel a javaslattal ezt az egyensúlyt akarjuk kikapcsolni. S itt az indokolás igen erős szavakat használ a nemzetgyűlésnek ezen — szerintem — bölcs intézkedését illetőleg, amellyel a felsőház hatáskörét megszabta és az indokolás a maga kritikájában egész odáig elmegy, hogy a következőket mondja (olvassa): »Valószínű, hogy a felsőház jogköre ilyen korlátozásának indítványozása és törvénybeiktatása a nemzetgyűlés részéről angol példa nyomán indult, csakhogy a nemzetgyűlés alig gondolta át eléggé azt, nogy mi történt Angolországban az 1911. évi Parliament Act-ben, amely törvény valóban kifejezetten korlátozza a lordok házának hatalmát...« — és továbbmenve azt mondja, — hogy nem történt más, mint hogy (tovább olvassa): »...amit a törvényhozás három tényezője: a király, a lordok háza és a képviselőház állandóan ildomosnak tartott és állandóan követett, azt iktatta törvénybe az 1911. évi Parliament Act...« a lordok házának jogkörére vonatkozólag. Hát, t. Ház, nem lehet tagadni, hogy igaza van az indokolásnak annyiban, hogy 1926-ban kétségkívül szeme előtt lebegett a nemzetgyűlésnek az a nagy alkotmányreform, amelyet 1911-ben Angliában végrehajtottak. Nem is lehet ezen csodálkozni, mert ha mi büszkén megállapítjuk, hogy az egész világon csak két történelmileg fejlett felsőház van: az angol lordok háza és a magyar felsőház, akkor csak természetes, hogy az egyik helyen létrejövő változások visszahatnak, meggondolásra késztetnek a másik ház szabályozásának pillanatában is. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) De fel kell vetnem a kérdést, hogy igaza van-e az indokolásnak abban, hogy: valóban csak egy egyszerű ildomossági aktus volt-e az, amikor 1911-ben a lordok háza jogkörének korlátozását az angol törvényhozás, a képviselőház, a lordok háza és a király törvénybe iktatták? En azt hiszem, hogy itt egy kis tévedés van. (Buchinger Manó: Nagy tévedés, súlyos tévedés!) Ez az aktus egy végső fejleménye volt egy óriási parlamentaris krízisnek, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelynek gyökerei nem az etákett szabályaiba voltak leeresztve, hanem ezek a gyökerek lenyúltak egy nagy szociális nyugtalanságba és a társadalomban jelentkező szociális ellentétekbe. Es nem rögtönzés volt, nem hirtelen keletkezett. Eltekintve a megelőző esetektől, amikor a lordok háza szembe került a képviselőházzal, már 1893-ban, majd 1894-ben összeütközések voltak, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amikor a lordok háza visszadobott törvényjavaslatokat, nemcsak pénzügyi, hanem egyéb, például tanügyi vonatkozású törvényjavaslatokat is, aziután az ir-kérdés rendezésére vonatkozó home rule törvényjavaslatot, amikor is a képviselőház kénytelen volt meghátrálni. Ebben az időben történt, hogy az akkori miniszterelnök, Gladstone, a következőket mondta (olvassa): »Kénytelenek vagyunk elfogadni a módosításokat, azonban azzal a sajnálatos megállapítással, hogy a nézeteltérések a két ház között nem időlegesek