Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-273
Az országgyűlés képviselőházának 273. Utóvégre ez a nép nem a saját földjét, nem a saját vagyonát védte és nem azért ontotta a vérét, hanem másokért, akiknek dolgozott. Adjuk meg tehát neki legalább azt az idői, amelyet künn töltött a harctéren. Éppen azért sokkal észszerűbb volna generálisan kimondani, hogy a tűzharcosok 60 éves korukban érjék el az öregségi biztosítás lehetőségét. Hiszen azok az emberek, akik egy-két esztendőt künn töltöttek a harctéren a nedves lövészárokban, a rókalyukakban és mindenféle veszedelmes helyen, azok legtöbbnyire gyomorbetegek, reumások, szívbetegek, azok nem igen fogják megérni a 65 esztendőt, tehát legalább juttassunk nekik valamit, ha fizetnek a gyermekeik járulékot utánuk. Az előterjesztett indítványokkal kapcsolatban egy kérdésre akarok még röviden kitérni. Az előadó úr indítványozta, hogy a járulékot abban az esetben, ha a szolgálati viszony egy hétiff tart, a munkaadó fizesse, ha pedig a szolgálati viszony tartama egy hétnél rövidebb, akkor a munkavállaló legyen köteles leróni a járulékot. Ez ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell. A javaslatban benne van az, hogy mindig a munkaadó tartozik leróni a járulékot, és semmi szín alatt sem mehetünk abba bele, hogy a munkavállalókat kötelezzék arra, hogy ők tartoznak leróni a járulékot, mert akkor ebből a munkaadók és a munkások között olyan ellentétes állapot fog kifejlődni, hogy a legtöbb esetben a szegény munkavállaló el fogja veszíteni munkahetét. Méltóztassék tehát a javaslatnak ezt a rendelkezését változatlanul fenntartani. Nem is tudom, hogy az előadó úr miért hozta elő ezt az indítványt. Talán a kormány indítványozására. De ha a kormány részéről volna ez a javaslat, hogy a munkavállalók róják le a biztosítási járulékot, úgy már ez az egy ok elegendő volna arra, hogy a javaslatot ebben a szerkezetében el ne fogadjuk. (Esztergályos János: A szegény földbirtokost mentesítik attól a 20 fillértől!) Nem is találok szavakat arra, hogy hogyan lehet ilyen dolgot indítványozni. A jelen esetben feltétlenül az lesz a helyzet, hogy a munkavállaló azt fogja mondani a munkaadónak, hogy: ródd le helyettem, akkor állok napizámba. És ez az igazságos dolog. Annak a munkásnak, aki ott dolgozik a munkaadónál, a bére úgyis alacsony, ezért teljesen észszerű és logikus, hogy a munkaadó rója le helyette a 20 filléres heti jaruléíkoit, aimi nem jelenít olyan megterhelést, amelyet el ne bírna. De visszafordítani, hogy a munkavállaló rója azt le, ebbe semmi körülmények között bele nem mehetünk. (Helyeslés a baloldalon.) A javaslattal szemben, amint azt voltam bátor röviden említeni, súlyos elvi kifogásaim vannak és éppen azért legnagyobb sajnálatomra nem tudok csatlakozni azokhoz a t. úgynevezett ellenzéki képviselőtársaimhoz, (Tildy Zoltán: No! No!) akik ezt a javaslatot elfogadták. (Tildy Zoltán: Utolsó mohikán! Maga is nevet rajta!) Itt nevetnek, azon nevetek. Ügy látszik, nagyon találva érzi magát t. képviselőtársam. Elnök: Méltóztassék a tárgyalás komolyságát megőrizni. Csoór Lajos: Mondom, nem tudok csatlakozni ezekhez a felfogásokhoz és így nincs módomban a javaslatot elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon-) Elnök: T. Ház! Tegnapi ülésünkön úgy határoztunk, hogy az interpellációkra fél egy órakor térünk át. Ezért a vitát félbeszakítom. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ XVI. ülése 1938 február 23-án, szerdán. 575 Javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát elfogadta. Az interpellációkat megelőzően a belügyminiszter úrnak Esztergályos János képviselő úr inult .évi niovemfoer hó 8-án előterjesztett interpellációjára adott válaszát fogom felolvas* tatni. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a választ felolvasni. Rakovszky Tibor jegyző (olvassa): »T. Képviselőház! Esztergályos János országgyűlési képviselő úr a képviselőház 1937. évi november hó 3-án tartott ülésében interpellációt intézett hozzám amiatt, hogy a vezetésem alatt álló belügyminisztériumhoz beérkezett névmagyarosítás! kérelmeket a minisztérium kétféleképpen kezeli. Ezzel kapcsolatban a képviselő úr magyarázatot kért tőlem arranézve, hogy a frontharcosi és hadirokkantsági igazoláson kívül milyen érdemeket kell a kérelmezőnek igazolni, egyúttal intézkedésemet kérte, hogy a magyar állampolgárokra méltánytalan, megkülönböztető kezelése a névmagyarosításnak a belügyminisztériumban megszűnjék. Az interpelláló képviselő úrnaik az az állítása, hogy a vezetésem alatt álló belügyminisztériumhoz beérkezett névmagyarosítási kérelmeket a minisztérium kétféleképpen kezeli, nyilván vagy téves értesülésen, vagy a dolgok helytelen megítélésén alapszik. Attól az időponttól kezdve ugyanis, hogy a névváltoztatási mozgalom élénkebb lendületet vett, a kérvényeknek olyan tömege zúdult a minisztériumra, hogy azoknak feldolgozására több újabb munkaerőt kellett beállítani, akik egy tisztviselő irányítása mellett a belügyminisztérium egyik melléképületében nyertek elhelyezést, mert a központi épületben részükre megfelelő elhelyezést biztosítani nem lehetett. A névváltoztatás engedélyezése iránt benyújtott kérvényeket ebben az úgynevezett névváltoztatási irodában külön e célra felfektetett iktatókönyvbe vezetik be, egységesen kezelik és irattározzák. A kérvények érdemi elintézése is itt történik. Tekintettel azonban arra, hogy ez az iroda távolabb fekszik a főépületben levő közjogi osztálytól, mindazon ügyek, amelyekiben az osztályvezető vagy helyettese ad felvilágosítást, illetve utasítást, iktatás után átkerülnek a főépületbe, ahol elintézésükig külön is nyilvántartatnak. Elintézésük után visszakerülnek a névváltoztatási irodába további kezelésre. Ez a központi nyilvántartás kizáróan a feleik érdekében történik, hogy az ügyirat, amelyre az érdeklődés irányul, azonnal feltalálható legyen és ne kelljen egy másik épületbe átküldeni, azt kerestetni. Ami a névváltoztatási kérelmek elintézését illeti, téves az interpelláló képviselő úrnak az a megállapítása, hogy a múltban^ áa belügyminisztérium a hozzá beérkező kérvényeket, tekintet nélkül arra, hogy azok kitől és honnan jötteik, a leggyorsabban elintézte«. Amikor még csekélyebb számban érkeztek be a kérvények, az elintézés tényleg gyorsabb volt, de az érdemesség megvizsgálása sohasem 87