Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-272
538 Az országgyűlés képviselőházának 272. ülése 1938 febmár 22-én, kedden. gyakorlati életbe átvíve, in concreto ennek a javaslatnak a különböző pontjai. Mondom, erre a javaslatra úgy tekint az egész ország közvéleménye, az érdekelt közvélemény, mint egy kezdetre, mint egy megindulásra és elismerem, hogy már maga az a tény, hogy egy ilyen irányú javaslat benyujtatott, bizonyos fokig hozzájárul a kedélyek lecsillapításához. Hogy a kormány a maga szempontjából most szükségesnek tartotta ezt a javaslatot idehozni, ez — eltekintve attól, hogy a tizenkettedik órában fogtunk hozzá egy ilyen javaslat tárgyalásához — célszerűségi szempontból is, nagyon helyes volt. Matolcsy képviselőtársam olyasvalamit mondott, — junktimba hozva ezt a javaslatot a választójogi javaslattal — hogy ez kortesj a vaslat. Nem emlékszem a pontos kifejezésre, de ilyesvalam.it mondott. (Br. Vay Miklós: Gyönge dolog volt!) Még ha ez így is volnia, én akkor sem tudnék ezen olyan borzasztóari felháborodni. Ha, a kormány azzal korteskedik a maga számára,, hogy szociális intézkedéseket léptet életbe, (Csoór Lajos: Gsak mentől többet!) ha a kormány a maga számára azzal korteskedik, hogy a dolgozó rétegek sorsai próbálja emelni, javítani, az ia korteskedésnek egy olyan fajtája, amellyel szemben mi az ellenzéken sohasem fogunk kifogást emelni. (Helyeslés a jobboldalon.) Természetesen minden kormány, amely úgy érzi, hogy hivatva van az országot vezetni, iparkodik a maga népszerűségét növelni. Elég sajnos az, hogy gyakran előfordul, mindenütt a világon, — ezt hangsúlyozom — hogy a kormánypártok és a kormányok is bizonyos demagógiával iparkodnak maguk mellett propagandát csinálni, (Egy hang a jobboldalon: Ez nem az!) az ilyen javaslat azonban ia demagógiának az ellenkezője mert itt nem szavalnak, hanem — ha szerintem elégtelen mértékben is — intézkedéseket tesznek a nép érdekében. Ha tehát ez a javaslat kortesjavaslat a kormány részéről, — én ezt nem tudom — ha az, akkor tessék tovább így korteskedni, nagyon is mellette mgyunk és nagyon meg leszünk elégedve, ha ilyen korteseszközöket használ velünk szemben a kormány. (Farkas István: Nagyon gyenge olajcsepp. Mondottam, t. Ház, hogy egy ilyen irányú törvényjavaslat beterjesztése az igazságnak, az igazságosságnak volt a követelménye, de követelménye volt a keresztény etikának is. Az a keresztény etika, amelyet ismételt kormánynyilatkozatok alapján a minket uraló morális felfogásnak kell elfogadnunk, az a keresztény etika, amely a felebaráti szeretetet hirdeti a keresztény etika, amely hirdeti az evangéliumnak azt & mondását, hogy: »méltó a munkás az ő bérére«, az a keresztény etika, amely a társadalmi szolidaritást, a társadalmi összefogást, iá szeretetet hirdeti a gyűlölet, az osztályharc, a társadalmi rétegeknek egymás ellen való támadása és kijátszása helyett, az igenis megköveteli, hogy igenis foglalkozzunk ezzel a réteggel. De szükséares foglalkoznunk a mezoe-iazdasági munkássággal azért is, mert megérdemli. (Űgjj van! a jobboldalon ) Nemcsak azért ér demli meg. mert a nemzeti termelő munkának nem is egyik legfontosabb, hanem ia legfontosabb tényezője, hanem azért is megérdemli, mert ez a magyar mezőgazdasági munkássá^ a háborút követő zavaros években olyan példáját; adta az önuralomnak, az önmór=éklésnek, az igénytelenségnek és annak, hogy saját érdekeit magasabb érdekek alá tudja rendelni, amire nem hinném, hogy bármely más országban hasonló körülmények között példa lehetett volna. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Gondoljunk arra, t Ház, hogy amikor itt a négy és féléves világháború után jött az összeomlás és hazajöttek azok a katonák, akik nagyrészt a mezőgazdasági munkásság sorából származtak, akik már a békevilágban dolgoztak erejük végső megfeszítéséig, és akik keresztülmentek a háború vérzivatarán, akkor egynehány kisebb randalírozásíól elteikintve, nálunk az 1918-as forradalom után a vidéken a falu népe általában egy pár nap alatt lecsöndesedett és csendesen viselkedett. Bár izgatták, bár lázították, bár iparkodtak felpiszkálni, a falu népe és a mezőgazdasági munkásság egy-két heti őszirózsás farsang után megint szépen letelepedett volt a munkahelyén és felvette a munkát ott, »ahol abbahagyta, dolgozott tovább és várta, remélte sorsának jobbrafordulását, ami azután — sajnos —nem következett be. És a kommunizmus alatt mit láttunk 1? A kommunizmus alatt, amikor a földbirtokot legalább papírosán elvben eltoommunizálták, amikor a »minden a mienk« jelszó alapján a magántulajdont legalább papiroson megszűntették, akkor igen szórványosak voltak az olyan esetek, hogy a mezőgazdasági munkásság és a mezőgazdasági cselédség a földbirtokos ellen fordult volna (Csoór Lajos: Inkább megvédte!) és ott úgynevezett egyéni akciókat vitt volna véghez; tovább ottmaradt fegyelmezetten a munkahelyén, tovább dolgozott, nem lépett fel erőszakosan, és majdnem azt mondhatnám, a politikai okosságnak is olyan példáját adta ezzel, hogy ezt a réteget, mint egy intelligenciában, felelősségérzetben, erkölcsi érzékben alacsonyabbrendű réteget kezelni — eltekintve a szép frázisoktól, amelyekkel illetik — nem szabad és nem lehet. Ez a réteg megérdemli nemcsak a normális és I minden dolgozó társadalmi rétegnetk kijáró gondoskodást, hanem még külön jutalmat is ; érdemelne meg azért, hogy, a múltban minden: kor a társadalmi békének és az állami rendnek ilyen fontos tényezője és oszlopa volt. De ha ezt örömmel és megelégedéssel állapítom meg, akkor azt is meg kell állapítanom, hogy éppen a közelmúlt példái mutatják, milyen fontos az, hogy a mezőgazdaság megmaradjon annak, ami volt: a nyugalomnak, a békének, a lelkiismeretes, csendes munkának példaadó tényezője. Nincsen olyan higgadt, tisztességes, nyugodt, becsületes réteg, amelyet ne lehetne egységében, egyensúlyában és lelki struktúrája; ban megbontani és nincsen olyan társadalmi i réteg, amelynél az izgatás, párosulva a külső körülményekkel, a rossz megélhetési viszonyokkal, rossz szaciális helyzettel, ne végezhetne romboló munkát. Itt arra gondolok, hogy ma — de nemcsak ma, hanem néhány év óta — tényleg folyik országszerte olyan irányú szélsőséges izgatás, amely talán jelszavaiban különbözik az-19^8—19-beli szélsőséges izgatásoktól, de lényegében ugyanolyan elvétket hirdet a szegény nincstelen falusi néues^é"? JröT-ábp n . Hirdeti, hogy minden földbirtokot felkeli osztani,hogy az iparvállalatokat ki-kell venni nz^kból a iVe^k^ől amelyekben ^el^nleg vannak, hogy minden vagyont, miiidein termelési eszközt, ha nem is azt mondja, _ hogy el kell valamilyen formában kommunizálni, de köztulajdonba kell venni, stb., stb. Ennek az
