Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-272
536 Az országgyűlés képviselőházának 272. ülése 1938 február 22-én, kedden. munkásréteg-ét meg kell 'segíteni. Azért mondom, hogy a pártpolitikának el kell itt hallgatnia, méret abban, amiit egyes képviselőtársaim mondottak, hogy ezt a javaslatot politikamentesen kell tárgyalni, hogy ez politikamentes, javaslat, ebben a fel fogásiban nem tudok osztozni, mert igenis a szó les-nemesebb értelmében politika az, ha egy széles ós segítséget megérdemlő dolgozó társadalmi réteg sorsáról vitatkozunk, és igenis politika a szó magasabb ' ós emelkedettebb éretelmében, ha ezekről gondoskodunk, ha ezeknek a helyzetét vitatjuk meg és ezeknek az érdekében intézkedéseket teszünk.. Vizsgálva azt a kérdést, hogy szükség volt-e erre a javaslatra, azt hiszem, hogy az előadó úr ós az eddig felszólalt képviselőtársaim megállapításai bőven megfeleltek erre a kérdésre. Égető szükség volt erre a javaslatra, mégpedig azért, mert nemcsak a helyesein felfogott szociális igazság, hanem a sokat hangoztatott keresztény morál,követeli meg, hogy ezen a munkásrétegen,, a mezőgazdasági. munkásrétegen is segítsünk, amelyen végeredményben nyugszik az egész ország terme 1 ési rendje, az egész oriS'záír élete, mert a többi termelési ág a mezőgazdaság né kül nem tudna élni, és a mezőgazdaságot mégis csak azok a munkások viszik élőire, azok végzik a legnagyobb munkát, ak:% az eke szarvánál vagy kaszával kezükben dolgoznak és izzadnak a földön. Égető szűk'ég volt erre a javas^tra nemcsak ezért, hanem azért is, mert hazánkban ma a viszonyok olyanok az általános, többszöri gazdasági krízi.s után, hogy a mezőgazdasági annnkásság helyzete hovatovább oda fog stillvedni. ha nem történik semmi, hogy e tekintetben Európa összes- államai mögött leszünk. E téren nemcsak a mulasztásokra lehet hárítani a felelősségiét; Az ország szerencsétlen helyzete, a különböző világválságok, amelyeket mi, mint kicsiny, szegény or^záír. termé^T-etpse'" jobban éreztünk meer, mint más hatalmasabb ós gazda.*? államok, és íg v tovább, szóval rengeteg sok tényező az, amelyből a mezőgazdasági munkásréteg leromlása összetevődik. Ezekről nem alkarok most ró^Mes tanulmányt mondani, elég, ha megállapítom azt, hogy az elrridt e«*v nár évnek viszonylagos gazdasági fellendítéséből, amelyet a kü^rtböző gazdasági tényezők b'zonyos fokig megérezték, talán egyedül a mezőgazdasági munkássá 0, &Hisí érzett valamit. Ha ennek okait kutatjuk, ha a terményárak emelkedését, a mezőgazdasáo-nak viszo^vlag rentabilisabbá válását vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, — és ez orszáeos tünet — hogy a mezőga z^n s á g ren t aMli f ásánaik emel k ed és ével nem elmélkedtek arányosam a mezőgazdasági munkabérek és a.mennvihen emelkedtek is, az általános dránrulás mértékével főképpen pedig az ipari cikkek árának emelkedésével nem tartottak lénést úgyhogy ma a mezőgazdasági munkásság, ha munkabér viszonyai johtbak is, sőt lényegesen jobbak, mint a. krízis legroszszahb évpiben, még akkor sem érte el azt a relatív jólétet, amelyben a mezőgazdasági é.s az általános gazdasági válság előtt volt. Azért möondottaim, relatív jólétet, mert abszolút jólétről akkor sem lehetett beszórni. Ha a mezőgazdasági munkásságnak, mint száma szerint legnagyobb, a relatív többséget kémvísfilő hazai munkásrétegnek ezt az a^áuvtalanul kedvezőtlenebb helyzetét vizsgáljuk, amelyben, egvób munkásrétegekkel szeiraben áll, akkor azt .látjuk, hogy ennek több oka van. Az első természetesen .az, hogy amíg az 'ipari munkásság már évtizedek óta tervszerűen szervezkedett, megvoltak a szervezetei, vezetői, sőt az ipari munkásság az ipari termelés terén unost mar tulajdonképpen egyenrangú tényezővé kezd válni a munkaadókkal, addig a mezőgazdasági munkásság szervezetek, 'megfelelő vezetők hiján nem tudott korporatíve,, testületileg fellépni, úgy, amint azt az ipari munkásság tette, és látjuk azt is, hogy az ipari munkásságnak is milyen erős harcba került, amíg kivívta azt az aránylag - kedvező- helyzetet, amelyben ctna van. Hát hogyan vívhatta volna ki ugyanazt szervezetlenül egységes fellépés nélkül a Mezőgazdasági munkásság! (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A helyzet régebben ia?z volt, hogy nálunk a mezőgazdaságot úgy tekintették, mint valami patriarchális termelési ágat. Az előadó úr nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy azelőtt a mezőgazdiasági munkásságnál az volt a helyzet, hogy arról, aki kivénült, kiöregedett, gondoskodott a osaíádja, gondoskodtak gyermekei, sógora, rokona, és ezek az emberek falun valahogy mégis úgy éltek, hogy ha nem csurrant, akkor cseppent, tudtak valamit a maguk szájától elvonni és ezeknek a munkaképtelen hozzátartozóknak juttatni, és éhen de faeto nem halt senki. De kérdem, ideális állapot-e ez ^ akkor, amikor az a mezőgazdasági munkásság, amely dolgozik, amely relatíve jól keres ; az is éppen csak annyit keres ma, — és ez aránylag a legkedvezőbb helyzetben levő része a mezőgazdasági munkásságnak — amennyi a saját és családja jólétének fenntartására é'ppen, hogy elég? Ezekre a munkaképte T enk ellátását rábízni, ez lehetetlen dolog. Nem szívtelenségből, nem azért, mert nem akarnak adni a munkaképtelen hozzátartozóknak, hanem egyszerűen azért nem adnak, — hallja az emher^ falun sokszor éppen a mezőgazdasági munkásság körében, hogy aki .nem dolgozik,. az ne is egyék — mert nem jut, nincsen elég, ós attól aki maga is éppen hogy a legszükségesebbel rendelkezik ahhoz, hogy fizikai létét fenn tudja tartani, nagylelkűséget várni igazán hiábavaló dolog. A t másik tényező, amely a mezőgazdasági munkásság aggkori biztosítását oly sokáig a később elintézhető, elodázüató kérdések közé tolta, az a való tény, hogy a földbirtokosoknak nagy része a háború előtti időkben tényleg gondoskodott munkaképtelenné vált alkalmazottairól. Tapasztalásból tudom azt, hogy a nagyobb gazdaságokban nagy számban éltek olyan, névleges munkakörbe beosztott, nem tudom, csőszként alkalmazott, meg hasonló állásokban lévő elaggott öregemberek, akik ilyen névleges munkakörben legalább megkaptík azt, ami életük fenntartására szükséges volt és t amivel tovább eltengethették haláluk napjáig. De ezen a téren is változtak aviszonyok. Nem mintha a földbirtokosság nagy részében nem volna meg ma is a hajlandóság arra, hogy becsületesen gondoskodjék kiszolgált, elaggott munkásairól, hanem egyszerűen azért, mert a háború után a földbirtokososztály — gondolok itt főképpen a középbirtokos Osztályra — krízisen ment keresztül, bizonytalanabbá vált a földbirtok, mint vagyonbefektetés, clZ cl földbirtok, amely a boldog békeévekben a legbiztosabb dolog volt, hiszen akkoriban azt mondták, hogy a pénz elúszhat, az értékpapír elértéktelenedhet, de a földet nem lehet kihúzni alóluk. Láttuk azt, hogyan mozdult meg a föld a háború után, hogy mennyi
