Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. mát, amikor azt mondotta, hogy: »kivándorol­nak-bevándorolnak«. Igaz, hogy másfélmillió emberrel csökkent a magyarság lélekszáma, (Müller Antal: És mások voltak azok, akik be­vándoroltak! — Gr. Festetics Domonkos: Ga­líciaiak!) és ez a szociális feszültséget enyhí­tette, az is igaz, hogy kivándorolt véreink pénz­küldeményei évenkint körülijeiül 200 millió ko­ronával javították fizetési mérlegünket, de vájjon mindez felér-e azzal a roppant veszte­séggel, amely országunkat, nemzetünket, más­félmillió derék, életerős magyar kivándorlásá­val érte. (Úgy van! Ügy van! — vitéz Várady László: Igaza van! Táján éppen az a hadtest alakulhatott volna belőlük, amellyel a háborút véglegesen megnyerhettük volna!) Ujabb /ma­gyar kivándorlás katasztrófát jelentene az or­szágra s ez a ini, Európa legveszélyesebb zóná­ján élő, számbelileg annyira törpe nemzetünk számára valóságos lénés volna az _ öngyilkos­ság felé. (vitéz Várady László: Ez igáz!) Munkásexporttal segítsünk? A miniszter­elnök úr' a mezőgazdasági munkanélküliség enyhítése céljából hozzájárult ahhoz, hogy az idén 6000 munkás helyezkedjék el Németország­ban. Hogy a »harmadik birodalom* szélesre tárja ki különben zárt gazdasági rendszerének kapuit a magyar mezőgazdasági munkásság előtt, azon nem is csodálkozom, amikor tudom azt, hogy még a Maginot-vonal építésénél is a legnehezebb robotot, a legnehezebb terepen a legnehezebb földmunkát magyar földmunkások végezték. Ha nem gondolnám végig ennek a németországi munkásexportnak esetleges kö­vetkezményeit, akkor szinte örvendetes jelen­ségnek tartanám 6000 magyar munkáscsalád­nak jobb életlehetőségét. Én azonban megval­lom őszintén, félek ennek a munkásexportnak következményeitől, (vitéz Várady László: Nincs mitől félni!) Hazatérő honfitársaink elmondják majd, — és ehhez nem kell, hogy németül tudjanak '— hogy egy szomszéd országban, nem is nagyon messze, négyszeres napszámbér és munkabér van (Ügy van! balfelől.) és ki tudja majd meg­magyarázni nekik és a sok-sok nincstelennek azt, hogy mi. minden rejlik az ottani magas munkabérek és a mezőgazdasági munkanélküli­ség megcsodált hiánya mögött. Ki tudná velü^: elhitetni, 1 hogy 60 és egynéhány millió ember egységes fogyasztóterülete, a legnagyobb euró­pai kontinentális piac, egy új háborúhoz szük­séges óriási gabonakészleteknek gyűjtése rej­lik az igen magas németországi napszámbér és munkabér mögött. Nem gondolja-e a t. kormány azt, hogy ha agrármunkásaink tízezrei (vitéz Várady László: Csak 6000-ről van szó!) itthon sorstársaiknak erről a paradicsomi világról be­szélnek, nem fogja ennek kárát vallani a ma­gyar mezőgazdasági termelés, a munkafegye­lem, kétmillió mezőgazdasági munkás viszony­lagos csendje és békéje? Politikai- szempontból nem kézenfekvő-e feltevés, hogy a maga­sabb munkabér a hitlerizmüsnak, a német nem­zeti szocializmusnak gyümölcseként fog élni ezeknek a lelkében s hogy a totális állam, a diktatúra válik politikai eszményképükké 1 ? , Azt mondják erre, nagy a munkanélküliség, Ez igaz, hiszen Steuer Györgynek — aki pedig igen lelkiismeretes ember — kimutatása szerint 250.000 mezőgazdasági munkanélküli nem tud elhelyezkedni a magyar mezőgazdasági munka szervezetében. Ez mindenesetre nagy probléma nemcsak azért, mert már ennek a 250.000 mező­gazdasági munkanélkülinek egyszerű léte is fenyegetés Csonka-Magyarország állami és tár­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1938 február 18-án, pénteken. 517 sadalmi rendjével szemben, hanem azért is, mert leszorítja a munkával ellátott mezőgazda­sági munkásoknak a bérét. Mi a megoldás! A kivándorlás nem meg­oldás, a munkásexport nem megoldás, az ínség­munka nem megoldás, mert az ínségmunka következtében is leszállnak a napszámbérek, (Ügy van! balfelől.) mert a napszámbérek min­dig az ínségbéreknez igazodnak, amelyek rend­szerint csak a választások előtt szoktak kissé emelkedni. Jó gazdaságpolitika? Igaz, de adott helyzetben — bár ellenzéki vagyok, elismerem — mincs az a gazdaságpolitikus, aki a problé­mát tökéletesen meg tudná oldani. Mé«-Js azt mondom, hogy valamit kellene és valamit le­hetne tenni. így például a meglevő munka­alkalmakat kellene arányosabban szétosztani, nevezetesen a földmívélésüp-vi minisztériumnak ama törekvését, hogy ugyanazon vidék mező­gazdasági munkásai ugyanazon a vidéken fekvő uradalmaknál kapjanak arató- és egyéb munkát, hatályosabbá kellene tenni olyképpen, hogy annak foganatja is legyen. Ismerek egy falut, nemrég jártam ott, egy nagybirtok kellős közepén fekszik, mint egy sziget. Ezek az emiberek évszázadok óta azon a nagybirtokon élnek. A tulajdonos eladta, jött egy bérlő és ez hallani sem akar a foglalkoz­tatásukról. (Müller Antal: Az új földesúr!) Véletlenül keresztény és nem zsidó! (Farkas István: A tkapitalisták közt nincs vallási el­lentét! Mind egyformán járnak el!) Az Úristen óvjon meg minden szegény keresztényt az ilyen keresztény baráttól, mint ez a bérlő­Mondom, ezek az emberek ott nem kapnak munkát. En csodálom azoknak az embereknek a hitét, csodálom a magyarságát, hogy ilyen körülmények között sem rendülnek meg nem­zeti érzésükben. Mert mit csináljanak szegé­nyek? Lopjanak, raboljanak, amikor munkát nem kapnak? Szóval azt .mondom, hogy tör­vényes intézkedésekkel valamiképpen lehetne ezen segíteni. (Marschall Ferenc: Hol van az az uradalom?) Ujbarok, Fejér megye, lovas­herényi kerület. A munkavállaló- és földmunkásszövetkeze­teket, amelyekkel szemben a hatósági közegek sokszor meglehetősen közönyösek és akár­hányszor rosszindulatúak is, nagyobb tőkével kellene ellátni, több munkaalkalmakat kellene teremteni. Ha többek között az állam — úgy, amint a tanyai iskolák építésénél tette' — az alföldi útprablémát is programjába venné, akkor már a meginduló (kubikosmunka útján a mezőgazdasági munkapiac feltétlenül teher­mentesülne, mégpedig jórészben. (Ügy van! Ügy van! a középen. — vitéz Várady László: Steuer szerint 500 millióba kerülne-) T, Ház! Sokan a mezőgazdasági munkás­kérdés megoldását a radikális földbirtokre­formtól várják. (Farkas István: Ez az- egyet­len megoldás!) Ez nem megoldás, rátérek, pe­dig én a földbirtokreformnak híve vagyok. Ismétlem azt, hogy: radikális; — talán meg­értjük egymást a végén — én azt nyomatéko­i zom, hogy radikális földbirtokrefonm. (vitéz Várady László: Helyesebb volna az »észszerü«! Mert a »radikális« veszedelmes!) — Halljuk! Halljuk!) En ebben az optimizmusban nem tudok osztozni. Mindenekelőtt nem szabad megfeled­keznünk arról, hogy Magyarországon azok­ban a megyékben is' pusztít a mezőgazdaság körében a nyomor, és ott is őrlődik a népi erő* ahol elméletileg egészen ideális a föld­79

Next

/
Thumbnails
Contents