Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-271

512 Az országgyűlés képviselőházának 271. ülése 1938 február 18-án, %)énteken. becsületet szerezhetnek a magyar névnek. (Ügy van! Ügy van!) Említettem tehát, az ellen nem tiltakozunk, sőt helyeseljük, ha rövid időre, nem nagy távolságra, korlátolt számmal küldünk munkásokat, de az ellen a gondolat ellen, amely — nagyon jól tudom — távol áll minden felelős állásban lévő férfiútól, hogy munkásainkat, akár mint munkásokat, akár mint telepeseket, nagy távolságra hosszú időre kivigyük, _ olyan helyre, ahonnan nem fogjuk tudni visszahozni őket, amikor talán a legnagyobb szükség lenne rájuk, ez ellen én is, és azt hiszem, mindnyájan a leghevesebben tiltakozunk. (Ügy van! Úgy -van! jobbfelől.) Mivel én azt látom, hogy a törvényjavaslatot kigondoló miniszterelnök úr és első munkatársa, Marsehall államtitkár úr olyan férfiak, akiknek lelkében a nagy tudással és nagy felkészültséggel a szociális érzésnél sokkal többet jelentő magyar fajszeretet párosul, és mivel azt látom ebből a javaslatból, hogy ott, ahol azt megszerkesztették, a szemben álló nagy palotában nyitva tartják az ablakokat akkor, amikor a magyar föld illatát hozza a szél, a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául örömmel elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Griger Miklós! Elnök: Griger Miklós képviselő urat illeti a szó. Griger Miklós: T. Ház! Tekintettel arra, hogy gyengélkedésem miatt a vita további folyamán részt nem vehetek, tisztelettel kérem beszédidőmnek 30 perccel való meghoszsziabbítását. Elnök: Méltóztatik a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Griger Miklós: T. Ház! A keresztény szociálpolitikának, a legtisztultabb szolidarizmusnak legkifejezőbb alapelve f

a bibliai kinyilatkozás: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ezer esztendeje vagyunk keresztény nemzet, de a szolidarizmusnak, a sorsközösségnek, az egymásrautaltságnak és az egymás megsegítésének eszméje csak az utóbbi időben kezd tért hódítani. A múltban évszázadokon át a rendi uralom idejében közjogi alapon helyezkedtünk szembe a szolidarizmus elvével, a gazdasági liberalizmus fénykorában pedig gyakorlatilag nem vettünk róla -tudomást. Nevezetesen — ha nem akarom meghamisítani a történelmet — ki keli jelentenem, hogy a földet túró, kenyeret termelő földmíves szegénység évszázadokon át nem (részesült az állam szociális védelmében. A rendi államban a magyar jobbágy sorsa rabszolgasors volt. Miután Zápolyai já nos Dózsa Györgyöt izzó trónon és izzó koronával díszítve kivégeztette, Mészáros Lőrinc ceglédi plébánost pedig izzó roston megsüttette, a magyar ámokfutók néhány hónap alatt 70.Ü0Í) fajmagyar jobbágyot végeztek ki, a magyar fajnak ezzel nagyobb vérveszteséget okozva; mint az azzal megágyazott mohácsi temető. Ettől az időtől kezdve a jobbágyság földhözkötöttsége, birtokképtelensége és védtelensége a^ nemesi alkotmánynak szintén egyik alappillérjévé vált. Ahányszor pedig ha az uralkodók kezdeményezésére az országgyűlés a jobbágyság számára némi kedvezményt tett, a vármegyék nemesi közgyűlései leszűrték, vagy akárhányszor kisemmizték a törvények jótékony rendelkezéseit. A szegény jobbágyok siráma csak a magyar királyoknál nem

1 talált süket füleikre? amely igazságnak e törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban való kidomborítását tőlem* a legitimistától senki zokon nem veheti. Mivel ugyanis a legitimizmus magyarországi ellenségei legfőbb

t és talán -egyetlen érvük gyanánt a múlt viszályait, az uralkodóház múltjában tagadhatatlanul előfordult nemzetellenes kísérleteit szokták felhasználni, nem volnék politikus, ha ne_m ragadnám meg ezt az alkalmat annak bebizonyítására, hogy a Habsburgdinasztiának sok bűne mellett érdemei is voltak, amelyek sorában nem utolsó a földmíves demokrácia, a földmíves nép felkarolása. Csak Mária Teréziára hivatkozom, aki — megengedem, jói megfontolt dinasztikus érdekből is, de a mellett keresztény felebaráti szeretetből és iszociális érzésből — a magyar jobbágyság sorsának javítását tekintette egyiR legfőbb kormányzási céljának. Felszólította a magyar rendeket a jobbágyterhek könnyítésére, az 1751-i országgyűlés a szinte amorálissá csökevényesedett rendi Szemléletet ama^ határozatával fejezte ki, hogy az Úristen a jobbágyot rabszolgasorsra teremtette, amivel szemben a királynő azt az evangéliumi és társadalmi normát /tette a magáévá, hogy a termésből elsősorban a fáradozó és verejtékező földmívest illeti a részesedés. A rendek az 1764-j országgyűlése^ is visszautasították a királynő reformpolitikáját, mire a királynő azt válaszolta: »Nem akarok elkárhozni néhány mágnás és néhány nemes miatt.« Nem is hívta Össze az. országgyűlést, hanem a rendek megkérdezése nélkül kibocsátotta a földesúr és a jobbágy magánviszonyát szabályozó rendeletét, az Urbáriumot, a jobbágyok terheit maximálta, szabad költözködési jogukat biztosította, a jobbágyok gyermekeinek megengedte az iskolábajárást, a jobbágyoknak életükben iszerzett ingóságai felett pedig megengedte a szabad végrendelkezést. Nem csoda, hogy fanatikus királyhűség vert gyökeret a magyar jobbágyság lelkében és^ soroziatos küldöttségek járultak a királynő elé, aki azt válaszolta nekik, hogy a királynak kötelessége igazságot szolgáltatni a szegények számára is és meg is védelmezte a jobbágyokat földesuraik önkényeskedése elől. A múlt század közepén eszközölt és Kossuth Lajos halhatatlan nevéhez fűződő jobbágyfelszabadítás nagy dolog, nagy történelmi esemény, de csak fél munka volt. A jobbágyból önálló kisgazdát teremtettünk, megszabadítottuk őt az úrbéri kapcsolat terheitől, de ugyancsak megfosztottuk annak előnyeitől is, a nélkül, hogy okos, ós terv: szerű birtokpolitikával iparkodtunk volna e széles társadalmi réteg szociális lezüllését megakadályozni. Kossuth _ Lajos törvényjavaslatot terjesztett be a kincstári birtokon létesítendő telepítések tárgyába^n, _ még pedig nemcsak nemzeti, hanem szociális szempontból is; mert hiszen a törvényjavaslat indokolásában az áll, hogy azért akarunk színmagyar családokat a Báes-Bodrog- és Torontál megyében fekvő kincstári birtokokra telepíteni, hogy azoknak megélhetése biztosítva legyen.^ Ez tehát nemcsak nemzeti, hanem szociális szempont is volt. A törvényjavaslat tárgyalása az akkori idők viharos politikai eseményei miatt természetesen elmaradt, Kossuth Lajos után öngyilkos ötletek merültek fel a magyar politikai közéletben és