Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-254
38 Az országgyűlés képviselőházának 25%l ülése 1937 november 17-én, szerdán. gyök a nyugdíjas színészek súlyos helyzetének, amit főként az a körülmény idézett elő, hogy a békében az Országos Színészegyesület 240.C00 korona államsegélyből 270 nyugdíjast látott el, ana pedig 14.000 pengőből közel 700-at támogat. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy a háború előtt az egyesületnek mintegy 1200 szerződésben lévő tagja volt, ma ezzel szemben csak 400 van. Ezen a súlyos helyzeten csak egy nagyobböszszegű államsegéllyel lehetne segíteni, ameyre azonban tárcám »—írta a miniszter úr —« fedezettel nem rendelkezik. A gazdiasági viszonyok javulásával feltétlenül gondolni fogok a nyugdíjas színészek támogatásának intézményes rendezésére is.« T. Képviselőház! Sajnos ezeknek a nyugdíjas színészeknek nines már idejük kivárni a gazda B ági helyzet javulását. 65—70—75 éves emberekről van szó s ezért ez a kérdés tíz év alatt aktualitását veszti, hiszen minden évben átlagban — a legutóbbi éveket alánul véve — 35-en halnak meg ebből a 600—650 emberből, úgvhogy tíz esztendő alatt alisr marad 'közű 1 ük valaki. Sajnos ezeknek nincs idejük kivárni a jo^b gazdasági viszonyokat, a jobb gazdasági Mőket é 5 * ezért azon kell törnünk a fejünket, hnsrym.n lehetne mf>'t minél gyorsabban SPP-Hp<é*pt nyújtani nekik erre az átmeneti időszakra. Tisztelettel kérek tíz perc meghosszabbítást. FJTIÖU: Méltóztatnak megadni a kért meghoszabbítást? (Ipen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Méltóztassék folytatni. Vázsonyi János: T. Ház! Tudatában vagyok annak, hogy mások is elvesztették vagyonukat s nem egyedülálló dolog az, hogy a nyugdíjas színészek elvesztették hadikölcsönbe fektetett pénzüket. Nem egyedülálló dolog a színészek helyzete e veszteség folytán, ez a kérdés mégis más elbírálás alá tartozik, mint mások kérdése, akik vagyonokat vesztettek el a háborúiban; mert itt egyrészt a kultúra kérdéséről, másrészt azokról van szó, akiknek a munkássága mindenki számára derűt és mosolyt jelentett egykor és akik a mákoknak adott derűt és mosolyt ma véres könnyekben kapják kárpitként viasza. Meg lehetne valahogy oldani a kérdést, ahogy ímeo-nldrtták már külföldön, akár a rárlíó tízfilléres külön adóbélyege alakjában, amit Szeged város törvényhatósága feliratban iVÁT-t Jesmtóhb — s erre a jogcím annál is inkább megvan, mivel a. rádió szorította ki a legtöbb színészt a munkabplvéről — vagy a amo-d- és ^zínháziegyek kétfilléres külön megadóztitusával, amit nem érezne mepr a mozi- é« syf-n'h'Wlátna'ívtó kö^Ön^e" 1 , mprt két fíVérf ?enki co-jn erfiz r^pg, aki szórakozni mpp'r ^^ből vé frp T .o'í"->ó r,T '' 1oi0 'n olya 1,1 ÖS^ZPP* rrv-fí 1 "^^ ö"S" p , o^^i^ p<*-rr PT rp a r*é } ra n^n-ítíindó államkölCSÖ r "*'* p i.4n7f.+ri< frii<?.Vl|<l •nvn'itjTní. T. Képviselőiház! Mit kérnek ezek az öreg nyugdíjas színészek? Nem elérhetetlen vágvá 1rvi okat, nem }rp^"p\ olvan plláfáet. amely polgárinak nevezhető, csak azt kérik, hogy fejemkint 50 pengőt kaphassanak havonta. Hiszen ez is csak a cifra nyomorúságnak, illetve csak magának a nyomtorúságnialk a helyzetét teremtené meg a részükre, de ők megelégednének már a havi 50 pengővel is a havi 10— 12 pengő nyomorúságos alamizsnával szemben, amely nelnk ma osztálvrészül Jut. 600 nyugdíjasnak 50—50 pengő, összesen évi 360.000 pengőt tenne ki. Körülbelül 100.000 pengő az az összeg, amely az Országos Színészegyesületnél erre a célre Tenderezésre állana, tehát 260 000 pengő volna pótlandó. De ismét fel kell tennem azt a kérdést, amelyet már előbb fejtegettem: meddig? Hiszen 65—70 éves emberekről van szó és amint előbb kifejtettem, évenkint átlag 35 halt meg köztük a legutóbbi esztendőkben. Az új nyugdíjasokra viszont ezek az intézkedések már úgy sem vonatkoznának, mert ezek a nyugdíjjárulékot már pengőben fizetik be és nyugdíiuk később maid pengőben fizettetik ki, \ a régi idők anomáliáit tehát ők már nem fogják megérezni. Hogy milyen rettenetes jajkiáltások vonulnak fel, méltóztassanak megengedni, hogy a t. Ház türelmét csak egy percre vegyem igénybe és a hozzám beérkezett levelekből e kérdés kapcsán néhány sort idézzek. Ezt írja az egyik nyugdíjas öreg színész (Olvassa): »Kö'/tel 700 nyugalombavonult agg színész, akik éhezve, fázva, viharban, esőben, hóban, sokszor napokig lakás nélkül szenvedve szolgáltuk a kultúrát, a Kárpátoktól az Adriáig nemzetiséglakta helyeken és a végvárakban hirdettük a magyar szót és igét, interpretáltuk az írók műveit, ma olyan helyzetbe kerülőink, hogy a koldusok helyzetét is irigyelnünk kell. A trianoni igazságtalanság mögé kerüH a velünk szemben elkövetett méltánytalansá°r, pedig mi megtakarított pénzünket egyenként és együttesen az Országos Színes* egyesület útján a haza oHárára áldoztuk«. Ezt írja egy másik (olvassa): »01yan emberekről van szó, akik dolgoztak, szenvedtek és koplaltak, úgy mint most, a magyar kultúráért, a magyar szóért. Odaadták mindenüket a háborúban, a még megtakarított filléreiket és az egész nyugdíjalapjukat is hadikölcsönbe fektették és most öregségükben, teljes e^agviatottságbaii, éhezve küszködnek, nyomorognak. Egy utcaseprőnek nagyobb a nyugvagy kegydíja, mint egy olyan elsőrendű színésznek, aki évtizedeken át nemcsak a vidéknek, de a fővárosnak is közkedvelt és becsült művésze volt. Egy nagymultú, elsőrendű öreg színész három hónapra 41 pengő nyugdíjat kap az Országos SzínésT-egvpsülettől, ahol befizette a teljes nyugdíjjárulékok. Egy harmadik levél pedig ezt mondja (olvassn): »Harmincbat évig pontosan fizettem' az illetményeket és most csak 13.50 pengőből kell tengetni éVtemet, ehhől is negyedévenkint 50 fillért temetkezési illetékre levonnak«. Hányszor játszottak ezek a kiváló, nagy magyar művészek klasszikus drámákat és most valamennyien külön-külön és együttesen Shakespeare egyik darabját játszhatnak el, a dán királyfi szerepében Hamlettel együtt kérdezhetik a »lenni vagy nem. lenni« kérdését és a legnagyobb magyar tragédiának, Madách »Ember tragédiájáénak végszavát várják jelenésük előtt, az Ur szavát, aki azt mondotta: »Ember, küzdj és bízva bízzál!« Ahhoz, hogy bízva bízhassanak, ahhoz, hogy kitartásuk legyen, várják a kultuszminiszter úr segítségét, a törvényhozás megértését azzal a szeretettel, amilyen szeretettel szolgálták 30— 40 eszendőn keresztül önfeláldozóan a. magyar nemzetet és a nemzeti kultúrát. (Helyeslés ct baloldalon.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr óhajt szólni.
