Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-269
454 Az országgyűlés képviselőházának szükséges jövedelme is megvan. Figyelmen kívül hagyták azt, hogy annak a 300 pengő jövedelmű fiúnak nagy családja van és abból a 300 pengőből maga is csak a legszűkösebb viszonyok között tud megélni. Az özvegytől egyszerűen elvonták a segélyt és amikor érdeklődtem ebben az ügyben és azt mondottam, hogy szivtelenség, kegyetlenség és lelketlenség ilyen esetben megvonni attól a szegény hadikölosönjegyzőtől a segélyt, — aki beteg, orvosra van szüksége, ápoltatnia kell magát — akkor azt mondották az illető ügyosztályban, hogy megállapításuk szerint van még egy távoli rokona is, akinek vagyona van, tehát az a távoli rokon kezeltesse, ápoltassa ás gyógyíttassa azt az öregasszonyt. (Zaj.) Ezek az esetek nem szórványos ese^k ey nV tömegesen fordulnak elő, főleg az utóbbi időben es éppen ezen az e&eteji eizuü:, ttin^yü^ *. hadikölcsönjegyzőket a végletekig elkeserítették. Tömegesen küldik a táviratokat hozzám és pártunkhoz és arra kérnek bennünket, hogy tegyünk meg mindent ebben a kérdésben, ami lehetővé teszi, hogy azok a hadiköl csőn jegyzők, akik nyomorba, koldusbotra jutottak, a hozott áldozat után legalább annyit kapjanak, hogy emberhez méltóan tengethessék életüket. (Rupert Rezső: Tessék a törvényt szem előtt tartani, nem pedig ilyen rokonsági dolgokkal előjönni!) Sőt egy alkalommal azt is hallottam, hogy meg van állapítva az ebből a szempontból tekintetbe jövő jövedelem és ha ezt a jövedelmet koldulásból szedi össze az az illető hadikölcsönjegyző, akkor sem jár neki a segély. (Mozgás. — Farkas István: Ez a magyar állam garanciája?) Ez a botrányos állapot, ez a botrányos helyzet az, amely engem arra késztetett, hogy ezt a kérdést ma idehozzam a Ház elé. (helyeslés a szélsőbaloldalon.) Szerettem volna, ha ebben a kérdésben maga a belügyminiszter úr nyilatkozott volna, (Jfeyér Károly: A pénzügyminiszter!) hogy valójában mi a szándéka a kormánynak ebben a kérdésben s hajlandó-e a kormány az akkor tett ígéretet, az adott szó szentségét ezekkel a hitelezőkkel szemben végre beváltani 1 ? De elérkezettnek látom az időt arra is, hogy a hadikölcsönök valorizációjának kérdésével is foglalkozzunk. Nem mondhatja ma a kormány azt, hogy nincsen fedezet és nem talál erre fedezetet, mert hiszen nem is olyan régen volt, amikor egész Amerikának jóleső nevetése kísérte a magyar pénzügyminiszternek azt a gavalléros gesztusát, amikor Amerikával szembeni tartozásunknak egy töredékével jelentkezett azzal, hogy fizetjük ezt a tartozást. Én akkor rögtön azt mondottam, hogy helyesebben tette volna és helyesebben tenné az igen t. pénzügyi kormányzat, ha nem Amerikának fizetne, ahol csaik egy csepp a tengerben az az általunk felajánlott összeg, ha nem Amerikának ajánlaná fel azt, hanem felajánlaná a magyar hadikölcsönjegyzőknek egy olyan megoldásra, egy olyan valorizációra, amilyenhez nekik joguk van. (Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon. — Cseh-Szombathy László: Régen követeljük ezt! — Buehíuger Manó: Hagyják már az amerikázást!) A valorizációs kérdéssel kapcsolatban nem gondolok százszázalékos valorizációra, mert nem gondolok például azokra, akik a háború alatt átmentették a vagyonúikat, nem gondolok azokra. akik a háború alatt kifizettek a bekeoen tartozásukat, hanem azokra az apró emberekre gondolok, akik a megtakarított utolsó filléreiből, ülése 1938 február 16-án, szerdán. ket adták oda. (Csoór Lajos: összeadtak 1000 koronákat!) Tisztelettel kérek negyedóra meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatik megadni a kért meghosszabbítást? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Esztergályos János: T. Képviselőház! Ismétlem, gondolok azokra az apró, törpe kisemberekre, akik összetakarított pénzüket vitték oda a haza oltárára; gondolok, azokra, akik egész vagyonokat adtak oda hadikölcsönre, azzal a gondolattal, hogy öreg napjaikra majd biztosítva lesz az emberhez méltó életük. Ezeknek a hadikölcsönjegyzőknek nagyrésze ma már koldusmódon él. Tömegével érkeznek a panaszok. Az egyik ember például, aki 140.000 koronát jegyzett hadikölcsönre, aki valamikor jómódú földbirtokos volt, ma hetvenesztendős, beteg, munkaképtelen és — koldusmódon él itt a fővárosban. Csupán abból a néhány pengőből tengeti az életét, amit a lecsökkentett hadikölcsönsegélyezés címén kap, sőt, — ez jellemzi a mai rendszert — amikor jelentkezett a szegényházban, hogy nem tud megélni és kérte a fővárostól a szegényházban való elhelyezését, indokolásul azt hozva fel, hogy egész vagyonát hadikölcsönbe fektette, méltányolják ezt és vegyék fel a fővárosi szegényházba, elutasították • és nem vették fel. (Kéthly Anna: Nem volt idevaló!) Nem fővárosi ember volt, vannak azonban emberi szempontok is, amelyek ilyen esetben még a főváros részéről is figyelembe vehetők. (Kéthly Anna: A főváros fizetheti az állam adósságát!) Az államnak kellene róla és az ilyen szerencsétlenekről gondoskodnia s nem is a fővároshoz szólok most, hanem az államhoz. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Én tehát arra gondolok, hogy a kormány most felgöngyölíthetné ezt az egész hadikölcsönügyet. Az igen t. pénzügyminiszter úr legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy az államháztartás egyensúlya biztosítva van. Ha tehát biztosítva van, akkor én azt hiszem, el^kez^ a% id^ie annak, hnev e^ben a kérdésben végleges intézkedés történjék. T. Ház! Véleményem szerint helyes volna, ha a kormány elsősorban különválasztaná a többitől az 1—5000 koronáig menő hadikölcsönjegyzések ügyét és ezeket a jegyzéseket valoi-izciiva visszaváltaná. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezeknek a száma körülbelül 25.000, ilymódon tehát 25 000-rel csökkenne azoknak a száma, akiket állandóan evidenciában kell tartani. A másik résznek, az 5000 koronán felül jegyzőknek pedig olyan segélyt kell biztosítani, amely lehetővé teszi számukra, hogy emberhez méltó életet élhessenek és ne legyenek sem az oldalági, sem az egyenesági fel- vagy lemenő rokonok terhére, hogy azután annak a pénznek ellenértékéből, amelyet hadikölcsönre jegyezrek, életüknek hátralévő najpjait nyugalomba tölthessék el. (Rupert Rezső: A sajtóra menynyit költenek! Annak a fele elég lenne!) Én tehát azt szerettem volna, ha az igen 1 miniszter úr felszólal itt ma és valamilyen nyilatkozatot tesz. (Rupert Rezső: Majd levélben megírja!) Meg kell mondanom, nagyon téved az igen t. kormány és az igen t. belügyminiszter úr, ha azt hiszi, hogy ezt a kérdést néma hallgatással nyugvópontra lehet majd vinni. K(Za.Í a, szélsőbaloldalon.) Én például méltányosnak találnám, ha a hadirokkantak által jeg-yzett hadikölesönnel a hadirokkantak gyermekeik iskoláztatását fizetni tudnák. Helyesnek tartanám, ha a pénzügyminiszter úr most,
