Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-268

420 Az országgyűlés képviselőházának csak úgy, ha az állami részesedést igen jelentősen, tehát nem 5—10%-kal, hanem azt merném mondani, 60 fillérről 10—15 fillérre^ szállítjuk le. A gyárak részesedési jövedelmezőségét szabályozva órhetnőnk el ugyanis azt a 60—70 filléres árat, amelyet indokoltnak tartok és amely komoly fogyasztás emelkedést eredményezne s egyúttal megszüntetné akadályát annak, hogy a mai 800.000 mázsa helyett kétmillió mázsa cukrot fogyaszthassunk ebben az országban. Ha most arra kell válaszolni, hogy mi módon lehetne fedezni az ilyenmódon hiányzó közel 30 millió pengőt, — mert hiszen ilyen kérdésekben csaK felelősségteljesen szabad beszélni és gondolkozni — akkor erre az a válaszom, hogy a fogyasztási és a forgalmi adók fokozatos leépítéséről kell gondoskodni (Elénk helyeslés a bél- és a szétsobaloldaion.) és helyette egész adórendszerünknek, a jövedelemadóra való átépítését kell végrehajtanunk. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: A legnagyobb tévedés képviselő úr, amit csak el lehet képzelni I) Nem tudom, miben tévedek, 'azonban raaom azt, hogy az angol államháztartás törzsét, a bevételek 40%-át a jövedelemadó alkotja, Magyarországon pedig az államháztartás bevételének alig 4%-át teszi ki a jövedelemadóból származó bevétel. Ez világosan mutatja, (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Hogy van valami különbség Anglia és Magyarország között!) hogy Magyarországnak fogyasztási és forgalmi adóra berendezett államháztartása van, nem pedig a jövedelmek megadóztatására felépített háztartása. Tessék elolvasni az angol képviselőháznak a jegyzőkönyveit arról, hogy amikor 1922-ben a forgalmi adót be akarták vezetni, akkor 'megmondották, hogy ezt az adónemet elutasítják, mert ezt nem tartják helyesnek, az áraik megzavarójának és a széles néprétegek érdekei sértőjének tartják és inkább hoztak egy újabb jövedelamadó-supertaxot, amivel 70 millió fontot vettek igénybe a háború előtti ilyen 3 millió fontos többlet jövedelemadóval szemben. En elismerem, hogy mi egy egészen. más konstrukciójú ország vagyunk; nagyon jól tudom, hogy tőkében szegény ország vagyunk, de azt nem tudom elismerni, hogy ne volna mód arra, hogy fokozatosan átépítsük a közteherviselést és az ilyen módon itt hiányzó 30 vagy 20 millió pengőt egy másik oldalon szerezzük meg, mert magától értetődik, — mindnyájan elismerjük — hogy az államnak szüksége van ezekre a bevételekre. En nem tartom helyesnek ós főleg nem „ tartom stabilnak azt az állampénzügyi vezetést, • amely ilyen adókra ós bevételekre van felépítve, mert ez lehet nagyon kellemes a pénzügyminiszter úrnak, azonban a nép, főleg a szóles dolgozó néprétegek életszínvonalának a lezüllesztésóhez és leszorításához vezet. (Ügy van! a baloldalon.) Éppen ezért az a felfogásom, hogy ebben a kérdésben. komolyan kellene intézkedni és nem mindig a negáció álláspontjára helyezkedni, mert meg vagyok győződve arról, hogy semmi baj sem történik ebben az országban, ha a pénzügyminiszter úr arra az álláspontra helyezkedik, hogy a cukorprriblémát kiemeli —a megoldásra váró problémák sorába helyezi — és azt mondja, hogy a cukoradót pedig ilyen és ilyen mértékben leszállítjuk, rendet teremtünk s 60, vagy 70 filléres árat szabunk meg és megvizsgáljuk, hogy a következő két év leforgása alatt miként 268. ülése 1938 február 15-én, kedden. alakul a cukorfogyasztás és a cukoradó bevétele- Abban az esetben, igen t. pénzügyminiszter úr, ha a cukorfogyasztás lényegesen nem nő, mi leszünk az elsők, akik azt mondjuk, hogy a cukoradó visszaállítandó, mert akkor ez csak egy olyan réteget, egy olyan polgári társadalmat terhel, amely ilymódon járul hozzá az államháztartás költségeihez, de a meggyőződésünk az, hogy nem ez következnék be, hanem a cukorfogyasztás nagyon lényeges emelkedése kísérné a cukor árának leszállítását, ami különben igazolást nyer az összes nyugateurópai országokban. T. Ház! Amíg Magyarország határain belül a cukorkérdésben rendet nem teremtenek s a cukoradót és vele együtt a cukor árát le nem szállítják, nem látom valószínűnek, hogy a nemzetközi egyezmény itt rendet teremthetne. A javaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra Rakovszky Tibor képviselő úr jelentkezett! Rakovszky Tibor: Igen t. Ház! En csak öt percre szeretném igénybe venni a mélyen t. Ház szíves figyelmét ós türelmét. Tudom,, hogy a cukorprobléma egy olyan probléma, amelynél mellőzni kell a lírát, azonban mégis tessék nekem megengedni azt, hogy ezzel kapcsolatban elmondjak egy esetet. Két évvel ezelőtt, a debreceni időközi választás alkalmával, künn jártunk a debreceni erdőben és ott barlanglakásokban, nyomorlakásokban láttunk embereket Összekuporodva. Odamentünk ós megkérdeztük, hogy kik ezek. Azt mondták nekem, — az én Dunántúlhoz szokott iszememinek roppant feltűnt és szinte hihetetlennek látszott, hogy emberek ott lakjanak az erdő kellős-közepén ilyen homoklakásakban — hogy ezek. a vákáncsosok*, erdőirtó, erdőt művelő napszámosemberek. Ott hallottam először ezt a szót. Néhány kisgyermek szaladt oda elénk. Politikusok jól tudják, hogy beszéd közben akárhányszor cukrot szokott szopogatni az ember, hogy be ne rekedjen. Nálam is volt akkor pár szem cukor és odahívtam az egyik kisgyereket: »Nesze fiacskám, itt van egvpár darabka cuikor.« Rámnézett bizalmatlanul, azt sem tudta mii az, fogalma sem volt róla, mert soha még cukrot étvágy hatéves gyermek nem látott. (Meizler Károly: Van ilyen még máshol is!) Van a Dunántúl is, de ezt saját tapasztalatolmból mondom. A pénzügyminiszter úr az előbb a fejét csóválta arra, amikor Matolcsy barátom gyakorlati megoldásra mutatott rá. Nem vagyok olyan optimista, hogy el fogják fogadni ezt a javaslatot. (Egy hang a baloldalon: Semmiesetre sem!) Éppen ezért közvetítő indítványt volnék bátor tenni, (Szetsey István: Hogy köszönjön le a kormány! — Derültség a bololdalon.) ezekre a gyermekekre gondolva. Ha igax az, hogy 9 millió lakos közül Magyarországon 3 millió a nincstelen, nyomorult koldus, ákkor_ valószínűleg igaz az is, hogy az egymillió, népiskolába járó gyermek közül 300.000 szintén nyomorult koldusnak gyermeke. S ezek cukrot, jó ha évente egyszer, talán karácsonykor látnak. Tudjuk ellenben, hogy külföldi valutaszerzés céljából 10—11 filléres árakon szállítunk ki cukrot. Az volna tehát a tiszteletteljes javaslatom, nem volna-e lehetséges, hogy — ha nem is 10—11 filléres, de mondjuk 30—40 filléres áron — ezeknek a gyermekeknek havonta 1—1 kiló cukrot juttassunik. Némelyek