Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-268

414 Az országgyűlés képviselőházának haszonrészesedést! — Rátz Kálmán: És a bevételi kiesést miből fedezzük*? — Farkas István: Fokozatos vagyonadóból! — AndaháziKasnya Béla: (Rátz Kálmán felé.) A szemüveges emberekre vessünk ki még külön 20 pengő adót? — Zaj.) Elnök: Andaházi-Kasnya képviselő urat kérem, hogy csendben hallgassa a vitát. (Andaházi-Kasoya Béla: Nagyon nehéz!) Kéthly Anna: Nagyon érdekes kapitalista gazdálkodási elv az, amely a külföldi árusítást, az exportot a belső fogyasztással akarja megfizettetni (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és ez az elv érvényesül száz százalékig a cukorexportnál is. (Farkas István: A búzánál is!) Az export cukor árát le kell szorítani egészen képtelen mélységig, hogy a fokozott export versenyképes legyen a belső fogyasztás drága árával, de ennek a drága belső fogyasztásnak a következménye törvényszerűleg a belső fogyasztás csökkenése; ha a belső fogyasztás terhét növeljük, akkor a belső fogyasztás volumenje csökken, így a • ráfizetésre összegyűlő Összeg is csökken és végeredményben akkor a kivitelt is korlátozni kell. Ez olyan szörnyű circulus vitiosus, amelynek értelmét és magyarázatát nekem semmiféle kicsavart közgazdasági elmélettel nem fogják tudni megmagyarázni. Az a cukorpropaganda, amelyet az utolsó néhány esztendőben erőltetnek és fokoznak, szintén nem abból a helyes elvből indul ki, hogy azért fogyasszunk cukrot, mert ez testi épségünknek és egészségünknek javára fog szolgálni. Nem önzetlenségből propagálják a belső cukorfogyasztást, hanem azért, hogy a belső cukorfogyasztás emelésével emelkedjék az az összeg, amelyet rá tudnak, vagy rá akarnak fizetni majd a kivitelre. Olcsó belföldi cukrot kér és követel itt mindenki. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiába magyarázzák ugyancsak érdekes módon közgazdasági szakértők, hogy a cukor clcsóbbítás-x sem segít, mert állítólag annak a 4—5 kilogramm fejadagnak a megvásárlásánál, amelyet a falusi- nép elfogyaszt, csak 1—2 pengős végösszegű megtakarítás volna s ez egy esztendőben nem sóikat jelentene. Hiába hivatkoznak arra,, hogy a gyümölcs befőzés sem venne fel több cukrot, mint eddig, mert hiszen azt mondják, hogy a gyümölcskonzerválás nem a cukortól, hanem a gyümölcs árától függ. Én ezekkel az álokoskodásokkal szemben csak azt ajánlom: próbáljuk meg, próbálja meg a kormány a maga befolyasát^ — ha van — a maga hatalmát — ha van — érvényesíteni a cukor árának kialakításánál, majd akkor meglátjuk, hogy ezek az álokoskodások, amelyek a cukor árának csökkentése ellen szólnak, megállják-e a helyüket! Amit kivisznek idebentről, az nem felesleg. A. Külkereskedelmi Hivatal elnöke maga nyilatkozott egy esztendővel ezelőtt, hogy csak látszólag feleslegesek azok a cikkek, amelyek kivitelre kerülnek, hiszen a legtöbb cikkben hiány mutatkozik idehaza, és ő maga helytelenítette azt, hogy évente 2000—3000 vágón cukrot szállítanak külföldre kilogrammonként 8—9 filléres árban, amikor idehaza olyan rendkívül alacsony a fejadag. Azt mondja ez a bizonyos közgazdasági tudomány, hogy a kivitel veszteségeit végeredményben minden iparnál és minden fogyasztási cikknél xígyis a belföldi fogyasztás viseli, De én nem találom itt meg az észszerűséget, éis a kormányon reklamálom a kormány 268. ülése 1938 február 15-én, keiden. kötelességeit. Mi a kormány feladata? Az-e, hogy magas népi életszínvonalat biztosítson, vagy az-e, hogy a magas tőkehozadék érintetlenségéről gondoskodjék! Van itt bizonyos devizapolitikai érdek is, amely miatt szem előtt kell tartani a kivitelnek, az exportnak erőltetését, de szerintem ennek határai vannak és elsősorban határai vannak akkor, amikor axiról van szó, hogy elsőrendű élelmicikkeknek megdrágításával szolgáljuk a devizapolitikát! Ez nem népi érdek, sprintem nem is állami érdek, ez egészen egyszerűen rideg kapitalista hatalmi érdek: hogy úgy maradjon a helyzet a cukor körül, ahogy van. Ha ezt az egyezményt nézzük és ennek az egyezménynek lekötöttségeit, utasításait ós tanácsait a különféle államokhoz, akkor önkénytelenül felmerül a kérdés: mi van ma már a szabadverseny jelszavával? Es ha eljutottunk ódáiig, hogy a szaibadversenyt bizonyos súlyos .érdekeik miatt kikapcsolták a. kapitalista, termelésből, ha a fogyasztóért folytatott verekedést a monopol-kapitalizmus korszakaiban felváltotta a fogyasztóval szemben vívott harc, amely már nem is harc. hanem egészen egyoldalú Isten-ítélet, amelyben a, fogyasztó teljesen védtelenül áll a minden törvényes védelemmel és törvénytelen eszközzel is dolgozó kapitalizmussal szemben, amikor már nincs is szó harcról, hanem csak megadásról, csak igényes onkításiróil, csak koplalásról van szó, akkor vájjon miért áltatják a mai publikumot iázzál, hogy van még magántulajdon, hogy a magán tulajdon él. Ez az egyezmény is azt bizonyítja, hogy csak addig van a gyengének magántulajdona, amíg az erősnek étvágya nem támad annak az elvételére. (Ügy van! Ügy vanl^ a szélsőbaloldalon.) Sajnos, a középkor rablólovaigja, a középkor kereskedőíosztogatója egyszerűbben és áttekinthetőbben csinálta ezt cd, dolgot; ma haladunk a korral s az észszerű, a méltányos profit a törvényben nyer jogosítást, anélkül, hogy annak határait valaki megszabná vagy megállapítaná. (Czirják Antal: Súlyos, de igaz!) Amikor ezekéit az egyezménypontozatokat nézzük, önkénytelenül azt a kérdést is fel kell vetnünk, vájjon visszafizetnek-e ezek a hatalmak abból a hatalmas nyereségből valafmití amit munkabérpolitikábain és árpolitikában harácsolnak, abból adnak-e valamit le azoknak, akiknek verejtékes munkájából ez a haszon •összegyűlt? En, aki ismerem ezeknek a vállalatoknak tisztviselő- és munkásbérpolitikáját, állítom, hogy nagyon kevés kivétellel a lehető legrosszabb munkás- és tisztviselőpolitikát folytatják, természetesen a munkások és tisztviselők szempontjából és ott is megvan az a bizonyos nagy különbség alul dolgozó apró ember és a felül, az élen ágáló hatalmas vezetők között, fizetésben, ellátásban, bánásmódban egyaránt. Ha nézzük azt a kapitalista termelési rendszert, amelyifcnek egyik legragyogóbb alkotása ez a cukor gyártásának és eladásának szabályozásairól készült nemzetközi egyezmény, akkor azt mondhatjuk róla, ez a kapitalizmus egy elrontott szerkezetű óra, amely úgy siet, vagy úgy kiesik és Annyit mutat, amennyit a kezelője akar. Történnek kísérletezések ennek az egész kérdésnek elhomályosítására. a lényeg leplezéséire, a pót olthatatlan s ágnak bizonyítására, az elködösítésre, — propagandával, fasisztikus módszerekkel — annak magyarázatára, hogy ennél jobban és tökéletesebb rend-