Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-268

412 Az országgyűlés képviselőházának lyel a szükségletnek, az igénynek, a felvevő­képességnek a kiszélesítését akarták elérni, szinte átalakult az élelmezés: ma más alkatré­szekben, más tápszerekben, más keverésiben és összeállításban fogyasztjuk azt, ami által egósaségünket, testi kondíciónkat ós az erre természetesen alapozott lelki biztonságunkat megkapjuk. A cukor ez alatt a másfél évszázad alatt elsőrendű tápszerré lépett elő, de nemcsak mint tápszer, hanem mint a gazdasági életnek fontos és jelentős tárgya is, a fehér aranynak nevezett répacukor ma valóban ^ olyan helyet foglal el a világ gazdasági életében, amilyen­ről 150 esztendővel ezelőtt még álmodni seim lehetett. A cukornak, ismétlem, a fehér arany­nak fogyasztási propagandája, az ipari, mező­gazdasági, termelői, fogyasztói, állampénzügyi, világgazdasági és világkereskedelmi érdekelt­ségek jelentősége és mindezek egybefonódása olyan eseménysorozat, amelyen keresztül egé­szen pontosan lemérhetjük a kapitalizmus fej­lődési vonalát. ^ ; Nagyon tanulságos történelmi lecke ez fő­iéig az idealistáik számára, akik ebből a törté­nelmi folyamatból megtanulhatják azt, hogy a fogyasztás ós a munkás — a munkás kettős minőségiben is: úgy is mint fogyasztó, úgy is mint termelő — egészen alárendelt tényezők eb­ben az esemén ysoűrozatban, amelyben a végcél nem az ellátás, a végcél nem a szükségletek^ ki­elégítése, ahol nem a szükséglet emelkedéséből és az igény növekedésiéből várják a, haszon ki­alakulását, hanem a haszon emelése és kiala­kulása céljából forszírozzák a szükségletet. így azután bizonyos hatalmi helyzetben, hatalmi pozícióban eljutnak odáig, hogy a. kettőt, a szükségletet és a hasznot, a termelést és a pro­fitot egymástól teljesen függetlenítik és a szük­séglet kielégítésével már egyáltalán nem törőd­nek, a meglevő szükségletre, a meglevő, kiala­kult igényekre kényszerítik rá a nagyobb pro­fit kiizzadásának minden terhét. A cukoirtermelés és a cukor körül leját­szódó történelmi és világgazdasági események sorozata is ezt a tényt -bizonyítja. De bizonyít 'ez a javaslat, ez a jegyzőkönyv még valami mást is. Ez az egyezmény bebizonyítja az egész világon azt a fölé- és alárendeltségi viszonyt, amely a kapitalizmus ós az állam, a profitszer­vezet és az államszervezet közt ma fennáll. (Farkas István: Ügy van! Kifejezetten benne van!) Ilyen élesen, ilyen őszintén, ilyen nyer­sen még alig került csak egy állam törvény­tárába is nemzetközi kartellszerződés/íJfl.v van! a szélsőbaloldalon-) mint a nemzetközi cukor­kartel köreinek tisztázását és. respektálását oélzó londoni egyezmény. Nem feledkezeim el az első brüsszeli egyezményről sem, amely — hogy így fejezzem ki magamat, mai közhasz­nálati szólamot idézve — a régi átkos liberális korszak bűne volt. de ma, amikor bennünket mindennap egy tucatszor megmentenek az át­kos kapitalizmustól, az átkos liberalizmus rab­szolgaságától, azalatt ezeket a parancsokat, amelyek a világgazdasági eseményekből egye­nesen folynak, egyszerűen teljesítik és itt, en­nél a jegyzőkönyvnél, ennél az egyezménynél, a cuíkorkérdésnél mutatkozik meg, ismétlem, ez a, fölé- és alárendeltségi viszony a legvilágo­sabban. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A nemzetközi gazdasági életben vannak más áruk, árucikkek, más termel vények is, me­lyeknek hatalmasai egymással megegyeztem; az acél nemzetközi hatalmasságai paktumot kötöttek, a réztermelők, a gumi urai, a nyers­268. ülése 1938 február 15-én, kedden. olaj és a gyapot gazdái s a többi nemzetközi árucikk és produktum, előállítói és forgalomba­ihozói is (megegyeztek és ezeket a megegyezése­ket gazdasági befolyásukkal elismertették az illetékes kormányokkal mindenütt. A cukrot azonban külön törvénnyel is megajándékozzák, hogy ezt a kettőjük közti viszonyt egészen vi­lágossá és egészen megtámadhatatlanná. tegyék. (Czirják Antal: A kartellek soha ilyen orgiákat nem ültek, mint most! Magyarországon külö­nösen! — Andaházi-Kasnya Béla: Jó védnökük vian! — Czirják Antal: Minden vonalon így van! (vitéz Kő József felé:)^ Ugy-e tetszik kép­viselő űr? Szomorú ez! — vitéz Kő József: Nem is szóltam magához!) Ennek az egyezménynek megszövegezésé­nél és összeállításánál, ahogy az előadó úr na­gyon helyesen felsorolta, egész csomó minisz­terelnök, egész csomó államférfi vett részt. Valóban nem bankvezérek, nem ipari kapitá­nyok, nem feudális nagybirtokosok ültek ott annál a tárgyaló asztalnál, amelynél ezt az egyezményt megszövegezték, hanem kormány­kiküldöttek, ahogy a jegyzőkönyv és a hozzá­fűzött indokolás mondja, az összes érdekelt államok megbízottai, aminek idézésénél nagyon nehéz nem arra gondolni, hogy »az állam én vagyok,« amit most igen hatásosan, igen sok joggal és indokoltsággal a kapitalizmus vall­hatt a maga részéről. Az összes érdekelt álla­mok kormánykiküldötteinek megállapodását jelenti ez a jegyzőkönyv % Igen, érdekelt álla­mok! Szerintem az állam érdekelt ebben a kér­désben, érdekelt a répaszedő mezőgazdasági munkások, az állattermelő kisgazdán, a cukor­gyári kulikon keresztül. Érdekelt az állam ezeken, mint termelőkön és fogyasztókon ke­resztül, de ezek az érdekeltségek sem ebben az egyezményben, sem az egyezménnyel kapcsola­tos semmiféle más történésben a maguk jogai­nak elismeréséhez hozzá nem jutnak, ezek a tényezőik csak szájtátó statiszták ebben a szörnyű színjátékban. Huszonkét ország reprezentánsai írták alá ezt az egyezményt. Békés egyetértésben egy­más mellett Németország és Szovjet-Oroszor­szág, (Farkas István: Ügy t van! Ott megférnek egymással a haszonszerzésben!) feledve az antikomintern-paktumot a cukorkartell érdeké­ben, amely megédesíti a politikai és világné­zeti veszekedéseket. (Mozgás.) A javaslat azonban az egyezményt figyelő­nek egyéb érdekes 'megállapításokra is módot és alkalmat ad. Módot és alkalmat ad annak megállapítására, hogy naponta hangos és dühös kirohanásokat hallunk a nemzetköziség ellen, ha a munkás önvédelemből szervezkedik, önvé­delemből keresi a társát, a választójog elkob­zásával fenyegetik azt, .aki külföldi utasítás el­fogadásával vádolható, de ez a javaslat tör­vényes elismerése egy nemzetközi utasításnak, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ami­kor egy nemzetközi érdekeltség jelöli ki a vi­lág földjén az új határokat, állapítja meg az új kontingenseket, állapítja meg az export­beosztást, (Farkas JsKán: Ügy van!) hogy mi­kor és mennyit szállíthatnak, amikor egy ilyen érdekeltség nem hogy javaslatot ^tesz, hanem utasítást ad a termelés szabályozására és an­nak a bizonyos sokat emlegetett túltermelés­nek az ellensúlyozására. Túltermelésről beszélnek akkor, amikor a fogyasztást nem tudják kellőleg ellátni, ami­kor a felvevő képesség sokkal több, mint amennyit fogyasztásra rendelkezésre bocsáta-

Next

/
Thumbnails
Contents