Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-265

366 Az országgyűlés képviselőházának 2t Brandt Vilmos jegyző (olvassa): »Interpelláció az egész kormányhoz Albrecht királyi herceg

1 állítólagos kivándoroltatási akciója tárgyában. 1. Megfelelnek-e a valóságnak azok a hírek, amelyek Albrecht királyi herceg délamerikai utazásával kapcsolatban nagyobb mezőgazdasági munkástömegek kivándoroltatására vonatkozóan a bel- és külföldi lapokban megjelentek'? 2. A királyi herceg ezen utazása és előkészítő akciója a kormány előzetes hozzájárulásával történt-e? 3. Igenlő esetben hajlandó-e a kormány ezt az akciót beszüntetni és> mindenesetre olyan elvi nyilatkozatot tenni, hogy a tömeges és szervezett kivándorlást elítéli, semmiképpen nem támogatja és a szociális feszültség levezetéséről 'belpolitikai eszközökkel és nemzetgazdasági reformokkal kíván segíteni 1« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Sulyok Dezső: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Mintegy egy hónappal ezelőtt a belföldi és külföldi hírlapokban cikkek jelentek meg Albrecht királyi herceg délamerikai utazásával kapcsolatban, amely cikkek tartalmának lényege az, hogy a királyi herceg Dél-Amerikában az illetékes körökkel nagyobb mezőgazdasági munkástömegeik rendszeres és megszervezett kivándoroltatásáról tárgyalt. Elmondták ezek a híradások, hogy a királyi herceg tüzetes vizsgálat tárgyává tette a délamerikai viszonyokat és egyebek között meg-> állapította, hogy sem Braziliának, sem Paraguaynak a viszonyai nem alkalmasak egy ilyen kivándoroltatási akció lebonyolítására, ellenben talált egy délamerikai államot. Argentínát, ahol megfelelő állapotok vannak egy ilyen kivándoroltatási akció megszervezésére és lebonyolítására. (Horváth Zoltán: Talán megállapodásokat is kötött? — vitéz Várady László: Nincs szükség a magyar paraszt exportjára! — Boczonádi Szabó Imre: A síbereket kell kivinni! — Végváry József: Van exportanyagunk bőven! — Malasits Géza: Ki kapia a zsíros seftet? — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ezzel kapcsolatban hírt adtak a lapok arról is, hogy Argentínának egy ügynöke, ezzel a céllal Európába küldött embere mes? is jelent már a középeurónai fővárosokban, köztük Budapesten is és itt egy intézetet, egy szervezetet akar létrehozni, amely ezt a kérdést tanulmány táraryává óhajtja tenni és a kivándorlást intézménveseu meg akarja szervezni, (vitéz Várady László: Lehetetlen!) Mindenekelőtt annak kijelentésével kezdem interpellációmat, hogy én nem vonom kétségbe senki jogát ahhoz, hogy (közállapotaink kai és a szociális feszültségek levezetésével foglalkozzék. Én minden ilyen munkát, ha azt jószándék vezérli, tiszteletreméltónak tartok. Égy pillanatra sem vonom kétségbe azt sem, hogy a királyi herceg, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozott, jószándékkal nyúlt hozzá a kérdéshez, ellenben mindez nem mentesíti őt attól, hogy akcióiát kritika tárgyává tegyük és ennek a kérdésnek meritumával itt a képviselőházban foglalkozzunk. Ha erről a kérdésről akarunk beszélni, akkor mindenekelőtt elmulaszthatatlan kötelességünk az, hogy rövid visszapillantást vessünk a magyar kivándorlás közelmúltbeli történetére. A XIX. század két utolsó tizedében, vagyis a 80-as és a 90-es években nagy átlag5. ülése 1937 december 15-én, szerdán, ban évente kivándorlási szándékkal 25.000 ember hagyta el Nagy-Magyarország területét Ez a szám olyan, amely még nem kifogásolható és az általános demográfiai mozgalmaknak és a népesség ide-oda vándorlásának megfelel, ellenben a grafikon, amely a^ kivándorlás adatait tünteti fel, a múlt század végén meredeken felszökik; 1899-től' 1913-ig bezárólag, tehát^ avilágnáborút közvetlenül megelőző időkben óriási mértékben elszaporodott azoknak a száma, akik azzal a szándékkal hagyták el Magyarországot, hogy új hazát keressenek maguknak, hogy végleg itthagyják a haza földjét. 1899-től 1913-ig bezárólag, tehát 15 éven keresztül 1,390.525 kivándorló hagyta el Magyarországot. Ezeknek 75%-ia volt törpebirtokos vagy mezőgazdasági nincstelen munkás. A kivándorlás kulminál nálunk az 1907-es évben. Ebben az évben magában 210.000 ember vándor rolt ki tőlünk. Ennek a számnak jelentőségét tulaj dánképpen akikor tudjuk felbecsülni és megmérni, f ha szembeállítjuk a kivándorlás arányszámát az ország lakossága természetes szaporodásának arányszámával. 1905-ben például a tiszta szaporodási arányszám 8 ezrelék volt és ezzel szemben a kivándorlottak száma száma 8*2 ezrelék ugyanebben az évben, vagyis a kivándorlás meghaladta a természetes szaporodást. 1903 és 1912 között az országnak volt 13 olyan vármegyéje, ahol időnként, mégpedig tartósan a kivándorlás a természetes szaparodásinak 180%-át is elérte, vagvis majdnem mégegyszer annyi ember vándorolt ki, mint amenynyivel a természetes szaporodás révén az ország lakosságának száma gyarapodott. (Boczonádi Szabó Imre: Galícia adott utánpótlást! — Malasits Géza: Rosszul tanulta meg a, leckét! Azokat Tisza eresztette be! Volt az olyan magyar, mint maga.^— Esztergályos János: Hogy lehet ennél a kérdésnél csúfolódni, gúnyolódni!) Nézzük az érem másik oldalát. Ugyanaz alatt a 15 esztendő alatt, amíg 1,400.000 magyar vette kézéibe a vándorbotot és kötött hátára batyut, 215.000 lengyelzsidó jött be Magyarországra. 15 év alatt Tdkay Lászlónak és Bethlen István grófnak kimutatása szerint Erdélyben az Astra és az Albina kultúregyesület, illetve bank segítségével kereken 400.000 katasztrális hold csúszott ki a magyar birtokosok kezéből és ment át az oláh birtokosok kezébe. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — Egy hang a jobboldalon: Szomorú, de így volt!) Ennek az volt az eredménye, hogy már 1913-ban egy közgazdasági és demográfia író, Tokiay László »Eladó ország«-nak nevezte Erdélyt és még mitsem sejtve a világháború bekövetkező tragédiájáról, már akkor megjósolta, h ogy közel van az az idő, amikor Erdélyben a föld végleg kicsúszik a magyarság kezéből, végleg kicsúszák a, magyarság lába alól és lassú, fokozatos, céltudatos, célratörő munkával átmegy az oláhság kezébe. (Malasits Géza: Pedig akkor nemzeti kormány volt uralmon!) T. Ház! Gróf Mikó Imre, Erdély Széchenyije, már 1861-ben rámutatott erre a veszedelemre, már akkor felkiáltott segítség után, de mi sem természetesebb, mint az, hogy kiáltó szava a pusiztában veszett el és semmi sem történt ezeknek az állapotoknak az orvoslására. Ki ne ismerné Eákosi Viktor Elnémult harangjait, melyben szimbólumként állítja szembe Simiándy Pált, a népéért küzdő protestáns lelkészt Todorescu pópával, egy egyenlőtlen küz-