Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-265
338 Az országgyűlés képviselőházának 26 rom egyezménytervezet a munkaidő szabályozásáról szól és pedig egyrészt a szénbányamunkások munkaidejének, másrészt a palaeiküveggyártásnál alkalmazott munkások munkaidejének szabályozására vonatkozik, s végül az az egyezménytervezet, amely a munkaidőnek általában heti 40 órára tervezett csökkentésével foglalkozik. A jelentés azt javasolja, hogy ezeket az egyezménytervezeteket méltóztassék tudomásul venni, a további teendőket pedig egyelőre méltóztassék mellőzni. (Erődi-Harrach Tihamér: Helyes!) A fiatalkorúak munkanélkülisége tárgyában készült ajánlásra nézve pedig a jelentés azzal a javaslattal fordul a Ház elé, hogy miután az ebben az ajánlásban foglalt számos elvnek megvalósulása mind egyetemes nemzeti szempontból, mind gazdasági szempontból is kívánatos, ne helyezkedjünk • a merev elutasítás álláspontjára, hanem a képviselőház utasítsa a kormányt, hogy az említett ajánlás érvényesítését a lehetőséghez képest törvényhozás útján biztosíts uk. T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt a jelentéshez elhangzott felszólalásokra kitérnék, általánosságban egy megjegyzést tegyek. Ennek a megjegyzésnek megtételére indíttatva érzem magam azért, mert Peyer képviselőtársam tegnap nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy a helyes szociálpolitikának az a követelménye, hogy először résztvegyünk a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal munkájában, másodszor pedig minél több olyan egyezménytervezetet ratifikáljunk, amelynek alkalmasására a magyar gazdasági élet megérett. Szükségesnek tartom ezzel kapcsolatban kijelenteni, hogy a magyar kormány igen nagy súlyt helyez arra az együttműködésre, amelyben részt vett az eddigi nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezleteken, (Helyeslés a középen.) mindenegyes alkalommal kiküldtük a kormánynak a munkavállalóknak és a munkaadóknak képviselőit, őtk tevékenyen résztvettek az egyes egyezménytervezetek ós ajánlások tárgyalásában és aaonikívül a kormány egész sereg nagyfontosságú egyezménytervezetet és ajánást fogadott el szociálpolitikájának alapjául. Hogy nem fogadtunk el minden ajánlást és egyezménytervezetet, annak az az oka, hogy arra a becsületes álláspontra, kívánunk helyezkedni, hogy amit elfogadunk, azt meg is tartjuk, (Élénk helyelés.) és kirakattörvényeket ahogy esetleg talán más országokban teszik, — nem tudom azonban, hogy így van-e — a mii törvénytárunkba beoükikelyezni nem óhajtunk. (Erődi-Harraeh Tihamér: Ez a korrekt álláspont!) Azt hiszem, ez a korrekt álláspont, különben Peyer képviselő úr is egészen őszintén azt mondotta, hogy mondjuk meg nyíltan a magyar közvélemény előtt, hogy mit alkarunk,' mit látunk időszerűnek, alkalmazhatónak, egyébként pedig helyezkedjünk: az ilyen egyezményekkel iszemiben az elutasítás álláspontjára. T. Képviselőház! Még egy ilyen általánosságban mozgó megjegyzést kívánok tenni, amely tulajdonképpen szintén egyik képviselőtársunknak a szénbányamunkások munkaidejének korlátazása tárgyában előterjesztett egyezménytervezetre vonatkozólag tett megjegyzése kapcsán merült fel. Az a kérdés, vájjon a szociálpolitikát a kivételesen jó helyzetben lévő ipari vállaltatok teherbírósképességébez méretezzük-e, vagy pedig a kevésbbé jobb helyzetben lévő vállalatok teherbíróképességéhez. . ülése 1937 december 15-én, szerdán. Azt hiszem, méltóztatnak egyetérteni velem abban, hogy a leghelyesebb szociálpolitika az, ha a gazdasági élet követelményeit tartjuk elsősorban szem előtt és a helyes gazdaságpolitika véleményem szerint tulajdonképpen a leghelyesebb szociálpolitika is. Ha ugyanis a leggyengébb vállalatokat sújtjuk olyan terhekkel, amelyeket csak erős, kivételes helyzetben lévő vállalatok bírnak meg, akkor ez hovatovább ezeknek a vállalatoknak összeroppanásához vezet, ezeknek a vállalatoknak az összeroppanása pedig minden szociálpolitikai törekvésünk ellenére, újabb és újabb munkanélküliséget fog szülni úgyhogy végeredményben, ahol segíteni akarnánk, ott esetleg éppen ártani fogunk a munkásosztálynak. Nem mondom, vannak esetek, — és ez az a gondolat, amelyet Peyer képviselő úr vetett fel — amelyek már régóta foglalkoztatják a közgazdasági szakköröket, s amikor bizonyos kiegyenlítődésre kell törekednünk. Ebben a kiegyenlítődésben természetesen a tehetősebb, szerencsésebb és jobb körülmények között lévő vállalatokat nagyobb mértékiben fcell igénybe vennünk, mint a gyengébb vállalatokat. Meg vagyok győződve arról, hogy ez lesz a jövő szociálpolitika útja is s ezt már tulajdonképpen a múltban is láttuk, hiszen az Oti., a Maiba, a betegségi s az öregségi biztosítás nem más> mint kiegyenlítődósre való törekvés. Meg vagyok arról győződve, ihogy az ezen túlmenő szociálpolitika a jövőben szintén élni fog az ilyen kiegyenlítődési lehetőségekkel, — hogy tudniillik igyekezünk a terheket a • tehetősebb és a gyengébb vállalatok között arányosan elosztani — ha annak ideje talián még e pereben nem iis érkezett el. Ami az egyesi felszólalásokat illeti, a felszólaló képviselő urak — és elsősorban Peyer képviselő úr — a szénibányamunkások (munkaidejének csökkentésével és egyben a munkaidőnek általában heti 40 órára való csökkentésével foglalkoztak:. Meg kell mondanom egészen őszintén, hogy Peyer (képviselő úr felfogása különösen a munkaidő tekintetében egészen elfogadható volt. ö maga is kifejezést adott- annak az aggodalmának, hogy nem. lehet ilyen rendszabályokat máról-holnapra életbe léptetni, & ©sak azt ikérfe, hogy ne helyezkedjünk elvileg a teljes elutasítás álláspontjára, hanem bizonyos, átmenet után igyekezzünk az egyezménytervezetben javasolt állapotot megvalósítani. Hivatkozott a képviselő úr francia példára, hogy tudniillik Franciaország politikai eszközök segítségével tényleg máról-holnapra megvalósította a 40 órás munkahetet, szerinte igen jó tapasztalatokkal. A mi tapasztalataink imiások és én nem is akarom kritizálni a francia álláspontot, csak arra akarok rámutatni, amit valószínűleg Peyer képviselőtársunk is kompetensnek fog elfogadni, hogy tudniillik a Nemzetközi Munikaügyi Hivatalnak ebben az évben Prágában tartott igazgatótanácsi ülésén maga Joubaux, a francia szakszervezeti tanács főtitkára mondta azt, hogy igyekezni kell erősebb tempót diktálni a 40 órás munkahét bevezetése tekintetében a nemzetközi fronton, mert ellenkező esetben Franciaország kénytelen lesz megváltoztatni erre vonatkozó álláspontját. Ez azt jelenti, hogy ha az egész világ nem mefiry Franciaország után, a francia szakszervezeti tanács főtitkára szerint, Franciaország kénytelen lesz a 40 órás 'munkahét intézményét felfüggeszteni. (Müller Antal; Nem félünk a fenyegetéstől!)
