Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-264
Az országgyűlés képviselőházának 264. ülése 1937 december lb-én, kedden. javasolja a kormány annak elfogadását, de ne legyen itt restancia. Nem tartom helyesnek azt a gyakorlatot, hegy itt egyezményeiket ratifikáljunk és azokat a gyakorlatban ne hajtsuk végre, inkább méltóztassék a tiszta elvi álláspontra helyezkedni; ha nem aJkarja a kormány elfogadni, vagy úgy gondolja, hogy nem tudja elfogadni, inkább méltóztassék elutasítami, minthogy kirakatba dolgozzunk, mint ahogyan egyes államok csinálják, amelyeket külön felsorolni nem akaróik; ha azoknak a statisztikáját megnézi az ember, vé.^ig fekete kockái lát, mert mindent ratifikáJtak, tényleg azonban nincs semmi sem végrehajtva. Az ilyen PotemJrin-egyezményekre Magyarországon nincs szükség, ezt hangsúlyozni kívánom, de tudom, hogy nem az iparügyi miniszter úr hatásiköréhe tartozik. Vannak egves egyezmények, amelyek ratifikálva vannak, amelyek azonban nincsenek úgy végrehajtva, mint athogv ?% egvpTv^énv H^ám'p, Hivatkozom a betegségbiztosítási egyezményekre, ahol az önkormányzati elv le van szögezve, ez pedig a legkevéshhé van meg. de ez nem a miniszter úr hatáskörébe tartozik. Legyen szabad rámutatnom egy személyes vonatkozású kérdésre is. Valamelyik barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy a napokban megtámadott engem valamelyik jobboldali IPTI hosry én milyen nemzetközi társasággal ülök együtt, például es:yü J t ülök a munkaügyi konferencián valami Thomas nevezetű kommunistával és nem tudom kikkel s ezzel is bizonyítva van az, hogy én milyen nemzetközi érzésű ember vagyok. (Csik József: Már meg is halt!) Annyi támadási felület van ezen a területen, tessék ott támadni, ahol nyugodtan lehet támadni,, de ne blamirozzák magukat az ilyen támadásokkal, mert nevetségessé teszik magukat és tudatlanságuknak olyan kifejezést adnak írásban, amilyenre kevés esetben van péVla, mert ott ülnek a keresztény szakszervezetek, a fasiszta szakszervezetek és természetesen ott ülnek felearányban a kormányképviselők, negyedarányban a munkaadók képviselői és negyedarányban á munkások képviselői, akik megoszlanak külör hozóképpen. (Propper Sándor: Meg kell vonni a szubvenciót ettől a sajtótól. — Csik József: Nem is kap!) Aki ír valamit, az elsősorban tudja, hogy mit ír, ne tegye magát nevetségessé ezekben a dolgokban. Ez nem fontos, hiszen csak éppen mint jellemző tünetet említettem meg, hogy mennyire nem ismerik a kérdést; mindenki si-.ól róla és véleményt nyilvánít, aki életében még egy könyvet sem olvasott el erre vonatkozólag. {Rajniss Ferenc: Megtámadta Peyert, tehát el kell vonni a szubvenciót!) Dehogy, adjanak kétannyit neki, az ilyen sajtót fenn íveli tartani, az ilyen sajtó kevésbbé veszélyes ellenfél, mert nem okoz kárt Az a sajtó a veszedelmes, amely értelmes; a buta sajtó soha sem okoz bajt. Ami azt illeti, hogy a 40 órás munkaidő kérdése végrehajtható-e, vagy nem, ez tisztán az ország gazdasás-i helyzetétől és bizonyos mértékben a politikai viszonyoktól is függ. Franciaországban azt mondták, hogy a munkaidőt nem lehet redukálni és voltak gyárak, amelyek a Iegmerevebben elzárkóztak ez elől Az 50 órai munkaidő körül tartottak akkor, amikor a politikai változás beállott; ennek a politikai változásnak eredményei gazdasági té ren mutatkoztak és a munkaidőt ugrásszerűen kellett 40 órára leszállítani, (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Jó volt?) Bizonyos, hogy ez megrázkódtatással járt, de amint a példa mutatja, a francia gazdasági élet ezt a megrázkódtatást kitűnően kibírta. Lehet erről vitatkozni és bizonyára más adatok is vannak a túloldal birtokában. Az én adataim azt igazolják, hogy a francia idegenforgalom, a francia pénzügyi helyzet, a francia kivitel ezt az időt kitűnően úszta meg. Nem mondom azt, hogy egy ilyen változás nem okozott megrázkódtatást, minthogy természetes, hogy az ilyen ugrásszerű dolgok mindig megrázkódtatással járnak, különösen akkor, ha az egész kérdés nincsen kézben és nem lehet ezt úgy fegyelmezni, mint ahogyan kívánatos volna, meg kell azonban állapítani, hogy Franciaország már túl van rajta. De ha nem méltóztatik szerelmesnek lenni , a francia állapotokba, amit természetesnek j tartok, akkor szabad legyen az amerikai állaj pótokra hivatkoznom, amelyek még ilyen vonatkozásban sem kifogásolhatók, ahol nem ennyi a munkaidő, hanem talán még kevesebb. (Propper Sándor: Átlag 37 óra!) Az amerikai munkaadók — hangsúlyozom, hogy a munkaadók — képviselője jelentette ki a konferencián az európai munkaadóknak, hogy quasi szégyeljék magukat, — majdnem ez volt a tei norja beszédének — mert azt a felfogást, amelyet ők képviselnek ezen a konferencián, az amerikai munkaadók 50 évvel ezelőtt képviselték. Tehát ennyi a differencia a kettő között. Ezt nem a munkások képviselője mondotta, — ezt hangsúlyozni kívánom — hanem a munkaadók képviselője. Elismerem, van különbség az amerikai termelés és a magyar termelés dimenziója között, de nem tudom, hogy a haszonban van-e ilyen differencia, vagy .pedig nincs (Farkas István: Nagyotb a haszon!) Bizonvosra veszem, hogy vannak maaryar ipari vállalatok, amelyek a befktetett tőkének ^sokkal nagyobb százalékát keresik meg, (Kajniss Ferenc: Ez biztos!) mint amennyit az amerikai vállalatok megkeresnek. Bizonyosra veszem azt is, hogy vannak magyar iparmágnások, akiknek jövedelme lényegesen több, mint az amerikai iparmágnások egyikének, vagy másikának, legalább is a termelt áru összegének arányában lényegesen nagyobb ez a jövedelem. Nem kell tehát olyan nagyon siránkoznunk és olyan nagyon elzárkóznunk, hogy ebben a kérdésben nem tudunk mit tenni, mert igenis ezen a téren többet lehetne tenni és azt, amit tenni lehet, mindenesetre meg kellene tenni. Meg kell teremteni egy egészséges átmenetet a 48 órás munkaidő törvénybeiktatásával, amelyet kövessen azután a munkaidőnek 44 órára való leszállítása, amint ezt a Skandinávállamok meg fogják csinálni, valószínűleg törvényhozási úton és ha a 44 órás munkaidő meglesz, akkor át lehet majd térni a 40 órás munkaidőre. Lehet, hogy ez idegenszerűen hangzik azok előtt, akik a kérdéssel nem foglalkoznak szakszerűen, de méltóztassék egyszer egy gyárban megnézni egy munkás munkáját, akár az elektromos iparban, akár a gépgyárban, vagy ma már az építkezésben is, hogy mit tudnak termelni és mit tudnak teljesíteni ma, amikor egy emeletet egy hét alatt építenek meg, tekintet nélkül a terület nagyságára. Egy hét egy emelet, tehát egy hatemeletes házat 6—7 hét alatt húznak fel, holott a békeévekben erre egy fél év, vagy háromnegyed év is kellett. Méltóztassék megnézni, milyen nagy a fejlődés a gépgyártásban, a faiparban, az
