Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-264
Az országgyűlés képviselőházának 264. egyezménytervezetet vagy ajánlást, amelyet elfogadtunk volna. Az ajánlás lazább formája r a nemzetközi munkügyi konferenciák munkájának, valóban csak ajánlják a különböző szociális kérdések megoldását a tagállamok figyelmébe. A legjelentékenyebb .ilyen egyezménytervezetek, vagy . ajánlások még mindig hiányoznak a magyar Corpus Jurishól, sőt még a legelsők közül is vannak-olyanok, amelyeket még mindig nem ratifikáltunk, például azok az egyezménytervezetek, amelyek a mezőgazdasági munkásságra, annak szabad szervezkedésére, munkaidő, munkabér és egyéb munkaviszonyának rendezésére vonatkoznak. Ilyen a mezőgazdasági munkások biztosítására vonatkozó egyezménytervezet is, amely szintén helyet foglal a nemzetközi munkaügyi konferenciák munkájában, azomkívül az ipari munkásság biztosítására vonatkozó egyezménytervezet sincs még nálunk ratifikálva s egész sereg olyan egyezménytervezet sem, amelynek pedig van jelentősége, amelyre szükség van s amely úgyszólván kiált megoldás után, mert hiszen nagy szociális problémákat oldana meg. Mondom, ezek hiányoznak, de számos olyan jelentéktelen egyezménytervezetet és ajánlást iktattunk törvénybe, amelyeknek semmi jelentősége nincs. A nemzetközi munkaügyi szervezet 1919. óta, azt hiszem a 23-ik nemzetközi értekezletét tartotta meg Genfben és bizony rengeteg lehetőséget adott arra, hogy a tagállamok a maguk szociális intézményeit kiépítsék. 1919-től 1929-ig a tagállamok összesen 378 egyezménytervezetet és ajánlást ratifikáltak és azután folytatódólag 1930-ban 44, 1931-ben 38, 1932-ben 28, 1933-ban 5a 1934-ben 77, 1935-ben 60, 1936-ban 50 és végül 1937-ben 50 egyezménytervezetet ratifikáltak. Igaz, hogy nem minden ország tart be mindent, amit ratifikált, igaz, hogy ezt r-i kérdést az határozza meg tulajdonképen, hogy melyik országnak milyen belső politikai rendszere és berendezkedése van. (Peyer Károly: Románia mindent ratifikál és semmit sem tart be!) Azt látjuk, hogy az antidemokratikus országok ratifikálnak, kirakatmunkát végeznek, de nem hajtják végre a ratifikált egyezményeket, (Meskó Rudolf: Eománia! — Ügy van! jobbfelől.) viszont azt látjuk, hogy parlamentáris és demokratikus országok sűrűbben, ratifikálnak, de be is tartják azokat az egyezménytervezeteket és ajánlásokat, amelyeket ratifikálnak. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Mi is betartjuk mindazt, amit ratifikálunk.) Meg kell állapítanom azt is, hogy, sajnos, maga a nemzetközi munkaügyi konferencia sem dolgozik olyan lendülettel, mint ahogyan dolgozott 1919—1920—1921—1922—1923-ban, a különböző országokban fellobbant forradalmak nyomása és hatása alatt. A munkaügyi szervezetek és konferenciák azonban még mindig sóikkal' többet és jobbat produkálnak, mint amennyit az antidemokratikus vagy parancsuralom alatt álló országok felvesznek és ratifikálnak. A forradalmak hatása alatt — mondom — gyorsabb volt a tempó, minőségre és mennyiségre jobban megfelelt a /követelményeknek, közelebb volt az élethez a hivatal munkája is. Persze ennek szervezeti okai is vannak, hiszen a nemzetközi munkaügyi szervezetnek ugyanaz a szervezeti hibája van, mint a politikai testületnek, a Nemzetek < Szövetségének nincs szankciója. Megalkotja a maga egyezménytervezeteit, a maga ajánlásait illése 1937 december lU-én, kedden. 307 megszövegezi, gondosan megtárgyalja, indokolással, számadatokkal, puhatoíódzásokkal alátámasztja, azután elküldi a tagállamoknak és azok azt teszik vele, amit éppen jónak látnak. A hivatalnak nincs hatalma még ahhoz sem. hogy szorgalmazza ezeiknek a ratifikációját. A másik ok szintén szervezeti o'k: az, hogy a konferenciák összetétele negyedrészben munkás, negyedrészben munkáltató és felerészben kormánydelegátus, ez szintén nem felel meg azoknak a kitűzött céloknak, amelyeket annakidején a hivatal elé állítottak. Legalább azt le-' hetne igényelni a tagállamok kormányaitól és különösen a szociális szempontból elhanyagolt tagállamok kormányaitól, hogy legalább azt vegyék át, amit a nemzetközi munkaügyi konferenciák elvégeznek és jól végeznek el; azt ültessék át az életbe és igyekezzenek saját országukban a munkásság javára érvényesíteni. T. Ház! A következő két kormányjelentésben egészen megdöbbentő felfogás mutatkozik a kormány részérői, amikor például a 40 órás munkahét bevezetésével kapcsolatban van egy passzus az indokolásban, amely azt mondja, hogy belátható időn belül remény sem lehet arra, hogy a kormány elvileg elfogadja a 40 órás^ munkaidőt, mint (követetidő példát. (Bornemisza Géza. iparügyi miniszter: Ez így van! — Kéthly Anna: Remélhetőleg rövidlátó a kormány!) Fel kell vetnünk a (kérdést: hát mi ]esz akkor? Miért idegenkednek a kormányok és a magyar kormány attól, hogy ezt a korszerű, szükséges, esedékes intézkedést átvegyék és az életbe átültessék? Hiszen a technika fejlődése nem állt meg, az üzemszervezés fejlődése is szintén továbbfolytatódik, a munkamódszereket, a Taylor-, a Bedeaux-rendszereket mindenfelé tovább forszírozzák. Mi lesz akkor, ha viszont a magyar kormány nem hajlandó még elvileg sem belemenni abba, hogy a technika és a termelés fejlődésének megfelelően, arányosan csökkentse a munkaidőt s csökkentse ezzel a munkanélküliség veszedelmét és rémét? Egészen furcsa helyzetben élünk és vagyunk, a munkásság léte teljesen bizonytalan már ma is és még bizonytalanabbá válik. Nem tudom, a miniszter úr biztosan tudja azt, hogy például a felveendő munkások korhatárával már most mi történik a magyar üzemekben. Vannak nagy magyar gyárak, ahol azelőtt körülbelül 40 esztendő volt az a korhatár, amelyen felül már nem alkalmaztak munkást. Most, az elmúlt hetekben megdöbbenéssel hallottam azt, hogy egy igen előkelő magyar gyár, egyike a legnagyobb és legjelentékenyebb gyáraknak, 30 éven felüli új munkást nem állít be. (FelkiáUtások a jobboldalon: Melyik gyár azí) Nem említem meg, nem fontos, mert ezen a téren valamennyi egyforma, egyik sem jobb a másiknál. Tény azonbau, hogy akárhány olyan 30 éves ember, van Magyarországon, akár szellemi, akár fizikai vagy képesített munkás, aki 30 éves korában még elindulni sem tudott, addig tartott, míg felszabadult vagy diplomát szerzett, de munkához, alkalmazáshoz még nem tudott jutni 30 éVés koráig. Viszont ha 30 éves "kora után elza.tják ; előle a sorompókat, aikkor áz indulás az' "érkezéssel esik egybe. (Farkas István: A (kitaszítottakat termelik!) így az emberiségnek,71 termelő munkát végző munkásságnak jelentékeny része teljesen kiesik a termelésből, kiesik a fogyasztásból, kiesik a társadalomból. Nem tehet akkor miniszteri indokolásba belefoglalni azt, hogy a 40 órás munkahetet belátható 48*