Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-262

248 Az országgyűlés képviselőházának 262, ki kell válogatni azt, ami valóban érték, értékálló hagyomány. De e mellett a tradícióápolás mellett még ma is egyik legfontosabb feladata, szerény felfogásom szerint, a Nemzeti Színháznak a nyelv ápolása, a nyelv formálása, a nyelv alakítása, a nyelv gazdagítása, szépítése, nem olyan értelemben, mint volt száz esztendővel ezelőtt az a nehéz küzdelem, amikor valósággal egy friss, új magyar társalgási nyelvet kellett teremteni; ma, azt mondhatnám, hogy ezt a kissé már agyonpallérozott városi nyelvet kell 'megint visszavezetnie a nemzeti színjátszásnak azokhoz az ősforrásokhoz, azokhoz a tulajdonképpeni, igazi nyelvi forrásokhoz, amelyeket a városi ember lassan-lassan kezd elfelejteni, az igazi ősi forráshoz, a népi nyelvhez, annak szépségeihez és erejéhez, kifejezésbeli készségéhez és gazdagságához. Hogy ennek a feladatnak egy színház mennyire meg tud felelni és hogy ennek a feladatnak teljesítésére mennyire szükség van, azt mutatja éppen a Nemzeti Színháznak néhány esete, amikor olyan írói műveket, olyan drámai műveket mutatott be, amelyeknek drámai értéke mellett talán legfőbb vagy főértéke éppen a nyelvi szépség ereje és értéke volt, amit igazol az, hogy a közönség, mekkora szeretettel, mekkora megértéssel fogadta ezeket a törekvéseket, hogy milyen lelkes, szép és megértő arcokat látott az ember a Nemzeti Színház nézőterén akkor, amikor friss, új és valóban a népnyelv ősi forrásából merítő és nyelvi szépségeket feltáró műveket hoztak és mutattak be. Ennek a tendenciának fokozott ápolása feltétlenül egyik legfontosabb hivatása Nemzeti Színházunknak. De itt talán legyen szabad rámutatnom arra is, hogy hivatása ez, amire tisztelettel felhívom az illetékesek figyelmét, nemcsak az egyik nemzeti színháznak, — mert hiszen méltán nevezhetjük a másik színházat, az Operaházat is ugyancsak nemzeti színháznak — hanem hivatása az Operaháznak is. Ezért tisztelettel felhívom az illetékesek figyelmét annak szükségességére, hogy az operaszövegek magyarosítása terén is mindent el kell követnünk, ami lehetséges. Hiszen tudom, hogy ez a munka is folyamatban van és nem nagyon könnyű feladat, nehéz feladat és csak lassan lehet megcsinálni, de szükségesnek tartom, hogy erre is felhívjam az illetékes miniszter tír szíves figyelmét. De hivatása, mégpedig rendkívül fontos hivatása szerény nézetem szerint a Nemzeti Színháznak az, hogy elősegítse az új magyar történelmi és társadalmi dráma kialakulását, mégpedig a kor új követelményeinek megfelelően. Száz évvel ezelőtt a nacionális és individualista erők nagy feltörése volt az általános koreszme; ma egészen más világban élünk. Most a népi erők feltörésének és a szociális igények nagy jelentkezésének korszakát éljük és ahogyan az irodalom egész érdeklődése ezek felé a kérdések felé fordul, a népi erők kifejlés e és a szociális igények jelentkezése felé, éppen úgy a színháznak is, amely végeredményben mindig egyik legszociálisabb koreszme-kifejező lehetőség- és intézmény, a színháznak is, a nemzet színházának is feltétlenül helyet kell adnia olyan műveknek, sőt animálni kel lolyan művek megírására, amelyek ezeknek a problémáknak és ezeknek az eszméknek megnyilatkozására keresnek irodalmi formákat ülése 1937 december 9-én, csütörtökön. De méltóztassanak megengedni, hogy akkor, amikor a Nemzeti Színházról, a szószerinti Nemzeti Színházról és annak hivatásáról beszéltem és beszélek, ezzel a javaslattal kapcsolatban megemlékezzem a másik nemzeti színházunkról, az Operaházról is és annak néhány problémájáról. Nem mehetünk el szó nélkül^ ennek a nagyszerű és ma már világhírű intézményünknek problémái mellett sem, mert hiszen ma már szinte köztudomású az, hogy a Magyar Királyi Operaház az összes sza>«-tők megállapítása szerint ma a világ egyik íegnagyobbszerűbb ilyen operaintézménye, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) az első helyek egyikén áll a világ összes operái között. Amikor ezt megállapítjuk, nem feledkezhetünk meg arról a szempontról sem és figyelemmel kell lennünk arra is, hogy ugyanebben az időben, amikor az Operaház ezt a gyönyörű virágzást, a fejlődésnek ezt a nagyszerű fokát elérte, amikor olyan nagy megbecsülés, tisztelet és szeretet Övezi világszerte, ugyanakkor, ma éljük az igazi magyar, a valódi, sajátos magyar műzenének óriási előretörését és világhódító reneszánszát, ami valamennyiünket örömmel, megelégedéssel és büszkeséggel tölthet el. Az én nagyon szerény véleményem szerint Operaházunknak a valódi magyar, sajátságos műzenének ezt a reneszánszát figyelemmel kell kísérnie és animálnia kellene ennek a nagyszerű, sajátos, ősi, népi talajból merítő magyar műzenének művelőit arra, hogy próbáljanak megnyilatkozni operai formában is. Természetes dolog, hogy az Operaház mai nívóját mindenáron fenn kell tartanunk. Ez az egyik legnagyobb gondunk. Én tudom, hogy milyen nagy gondok vannak ezen a téren. Ezen a területen vannak bizonyos aggodalmak, amelyeik arra vonatkoznak, hogy fenn lehet-e tartani egyáltalán azt a színvonalat. Szerény véleményem szerint még messzebbmenő áldozatoktól sem szabad visszariadni és nagyon szépen kérem is a kultuszkormányt és a képviselőházat arra, hogy ezt a kérdést kísérjék figyelemmel, mert nem szabad itt visszaesésnek bekövetkeznie akkor, amikor már ilyen nagy és általános nemzetközi elismertetést értünk el, hiszen az Opera ezzel is nemzeti hivatást tölt be s ennek propagandisztikus érteke is van. Amikor ez így van, akkor nekünk mindenféle visszaesést meg kell akadályoznunk, sőt — amennyiben csak lehetséges — törekednünk kell a fejlesztésre. Mélyen t. Ház! Ennek a törvényjavaslatnak a második része a Nemzeti Színház végleges hajiélkának megépítéséről kíván rendelkezni, illetve azt kívánja elősegíteni és előkészíteni. Nem akarok ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni, csupán visszagondolok a száz esztendő előtti helyzetre, amikor a Nemzeti Színház felépítéséről volt szó. Emlékezzünk arra, hogy milyen nagy nehézségek, milyen sok súlyos fontolgatás, meggondolás és tárgyalás előzte meg már magánatk a telekkérdésnek a rendezését is. Nagyon jól tudjuk, hogy voltak akkor is nagyszerű és hatalmas álmok. Sőt lehet, hogy igaza van annak a történetírónak, aki azt mondja, hogy Széchenyi István nagyobbat és hatalmasabbat álmodott, mint ami azután abban az időben csakugyan megvalósult, de a türelmetlen, gyors cselekvést követelő közvélemény nem tudta bevárni ezeknek a nagyobbszabású és hatalmasabb, Széchenyit jellemző méretű álmoknak a megvalósulását és megépítették a Grassalkovich-telken a primitívebb színházat,