Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-257

Az országgyűlés képviselőházának 257. rendszer mellett, akkor itt tulajdonképpen egy egykamarás rendszer született, hivatali és ki­nevezett elemekkel, sőt — hála a Gondviselés­nek — még népképviseleti elemek is fognak valahogyan bejutni ebbe az egykamarás rendszerbe. Ez az együttes ülés a kétkamarás rendszeren súlyos rést üt. Nem hiszem, hogy ez az elintézés megfelelő elintézése volna a kérdésnek. Méltóztassanak csak arra az esetre gondolni, amikor mind a két Ház ragaszkodik a maga határozatához, amikor el van mérge­sedve, ki van élesedve a helyzet s akkor egy együttes ülésen összejönnek, ahol titkosan szavaznak. Csak nem méltóztatnak képzelni, hogy azok a felsőházi tagok, akik kompaktul állanak ott, igyekezni fognak a velük rokon­szenvező alsóházi elemeket megnyerni azoknak a kérdéseknek elintézésére, amelyekben ők mint fék, mint korrektívum, mint biztosíték szerepelnek? (Fábián Béla: így van! — Pesthy Pál: Fordítva is áll!) Ha azt méltóztatnak gondolni, hogy ez most feltalált igazság, akkor csalódni méltóztatnak, mert már Rassay Ká­roly t. képviselőtársam rámutatott Vaszary Kolos könyvéből vett idézetekkel arra, hogy a képviselőház és a felsőház el akarták ke­rülni az együttes üléseket, mert félteik az ele­gyes ülésektől. Nekem van egy későbbi adatom, amelyet Deák Ferenc követjelentéséből veszek. A két tábla által kiküldött országos választmány alakításáról és eljárásáról volt szó egyes tör­vényjavaslatok szerkesztése tárgyában. Deák ^ Ferencnek 1936 június 20-i követjelentésében a következők foglaltatnak (olvassa): »Eddig az országos választmány tagjait az illető elnökök nevezték ki, most pedig a mieinket mi ma­gunk választottuk titkos szavazással,..« »Ed­dig a megyék körül minden kerületből egy, összesen négy tag neveztetett ki, most pedig minden kerületből kettőt, összesen nyolcat vá­lasztottunk, hogy ezen elegyes választásnál a főrendek táblájának tagjai a mi táblánk válasz­tottjait számra felül ne haladják.« Méltóztat­nak látni tehát, hogy az arány kérdése mindig szem előtt lebegett. (Tovább olvass'a): »Azelőtt az elegyes választmány mindenek­ről, amelyeket az udvari kancelláriával vég­zett, elegyes ülésben tett jelentést, most pedig azt kötöttük ki, hogy a választmány semmi módosítást önhatalmából el ne fogadjon; je­lentését ugyan elegyes ülésben tegye meg, de annak tartalma mindig kerületi és országos ülésekben, nem pedig elegyes ülésekben vétes­sék fel, mert el akartuk kerülni és el is kerül­tük ezen hosszú országgyűlés alatt az olyan elegyes üléseket, amelyeken valamely el nem döntött tárgy felett kellett volna határozni, minthogy mindenekelőtt a két tábla szavaza­tainak arányáról kellett volna határozást hozni, vagy tettleg és hallgatással elismer­nünk azt, hogy egy vagy két főispán szava­zata egy egész törvényhatóság szavazatával fölérjen. Ezek közül pedig az első sok kelle­metlen vitatásokra adott volna okot, és elha­tározása mégis lehetetlen, mert a személyes szavazati juss és a képviselői juss mind alap­jukra, mind fontosságukra nézve oly igen kü­lönböznek egymástól, hogy ezeket egy somma­ban összesíteni a lehetetlenségek sorába tarto­zik, (Rupert Rezső: Megcsinálják ezt a lehe­tetlent!) a másik, tudniillik az elhallgatás és a tettlegi elismerés képviselői állásunkban kö­telességsértés lett volna.« Deák Ferencnek ez a nyilatkozata ma is, ülése 1937 november 30-án, kedden. 123 >.nnyi év után, körülbelül száz év után ugyan­ezt a helyzetet transzponálja. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Más volt az akkori fő­rendiház és más a mai felsőház!) De egyének­ről van szó, nem a főrendiházról, mint egész­ről. (Rassay Károly: Az együttes szavazásról! — Zaj.) Ismételten azt mondom, méltóztassék éh Iképzelni, a helyzet már el van mérgesedve és ki van élesedve, amikor a két ház mindegyike ragaszkodik a maga határozatához. Itt egy licitáció fog megindulni. (Rassay Károly: Kép­telen gondolat az egész!) A reakcionárius ele­mek igyekeznek együvé kerülni, és a felsőház struktúrájánál, a kormányhoz való viszonyá­nál, helyzeténél fogva igyekezni fog azokat az alsóházi tagokat a maga (körébe vonni, akik társadalmi, politikai és érzelmi közösségben vannak vele. Hát ez az egykamarás rendszer­nek nem odavaló elemekkel való kiegészítése, (Rassay Károly: Megtagadása a kétkamarás rendszernek!) ez nem egy megfelelő vissza­térés az egykamarás rendszerre. A totális, a rendi állam és a korporációk képviselői örül­hetnelk ennek, ezeknek tetszhetik ez a rend­szer, mert ott minden reakcionárius, minden maradi elem együtt van, és — mint mondot­tam — még népképviselőket is beengednek ennek az egykamarás rendszernek a terüle­tére. (Rassay Károly: Elméletileg és gyakor­latilag képtelenség!) Nekem ez nem egy megoldás, én is azt mondom, amit Rassay Károly t. képviselőtár­sam is mondott, hogy az eredeti javaslat meg­oldása is jobb, mert akkor kialakul valami, történik valami. Mi valamennyien, kik komo­lyan foglalkozunk ezzel a kérdéssel, azon a né­zeten vagyunk, hogy a felsőház nem a fék sze­repére van szánva. A felsőház szerepét Rassay Károlynak nem ennél, hanem az 1926-os javas­latnál mondott beszéde találta el a legjobban; »Ügy tekintem a nemzetet, mint egy kémikust, aki ugyanabból az anyagból kétféle módon próbál próbát venni és eredményt kihozni.« Ezt mondotta Rassay és nagyon találó az ő meg­állapítása. Nem lehet egyoldalúan elintézni a dolgokat, hanem minden oldalról, minden szem­szögből meg kell bírálni. Erre való a felsőház. Ne tessék azonban úgy beállítani az alsóházat, amelv mindig csak olyan dolgokat akar vé­gezni, amelyek nem méltók feladatához, és a felsőház mindig ott áll mint egy szentség,^ mint egy olyan bölcs, hogy csak ő tehet iM> és he­lyeset. Magyarországon mindig az alsó tábla volt a nép igazi képviselete és a felsőház nain­dig csak utánacammogott az eseményeknek. Amikor a dolgok megértek, amikor a forrada­lom itt volt, akkor megcsinálták a jobbágyfel­szabadítást, akkor megadták a népképviseleti törvényt, de addig mindig ellenezték. Ezzel nem mondok ítéletet a felsőtábláról, mert hi­szen a fel főtáblának mindig voltak nagyszerű tagjai, így például ,gróf Széchenyi István, báró Eötvös József, gróf Teleki László. gróf Batthyány Lajos, aiki életével fizetett elveiért. Tehát nagy példák, nagy történelmi alakok voltak a felsőház tagjai között. A felsőház több­sége azonban nem tudta kivonni magát az auli­kus befolyás alól, nekik parancsolt a Lajos fő­hercegből, MetterniehbŐL és Kolowratból össze­állított Staatsrat. Pozsonyban egész kémrend­szert fejlesztettek ki, nem a felsőház ellen, mert abban mindig biztosak voltak, hanem az alsó­tábla ellen. Állandóan figyelték, hogy Wesse­lényi hová lépett, Széchenyi hol ebédelt, Kos­19*

Next

/
Thumbnails
Contents