Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-238

Melléklet a képviselőház 1937. évi június hó 254k napján tartott 238. sz. üléséhez. A magyar országgyűlés mindkét Háza a Képviselőház kezdeményezésére, n. Rákóczi Ferenc vezérlőfejedelem halálának 200-ik évfordulója alkalmából, 1935. esztendő márciusának 5. és 8. napján tartott üléseiben elhatározta, hogy a néhai dicső fejedelem emlékezetét, a nemzet soha el nem múló hálája jeléül az Országháza kupolacsarnokában emléktáblán örökíti meg. Az 1937. év június hó 25-ik napján megtartott ünnepségen az Országgyűlés két Házának tagjai, a m. kir. kormány, Budapest székesfőváros közönségének képviselői, a m. kir. honvédség főparancsnoka jelenlétében az avató beszédet, mindkét Ház elnökének felkérésére : Herczeg Ferenc író, a felsőház tagja, Rákóczi leghivatottabb krónikása mondotta, a következőkben : 1935 március 5-én a képviselőház, március 8-án pedig a felsőház határozatot hozott, hogy II. Rákóczi fejedelem emlékezete a kupolacsarnok falán márványban megörökíttessék. Az országos határozatot végrehajtották és mi ma azért gyülekeztünk össze, hogy kegyeletes tanúi legyünk az utolsó aktusnak : az emléktábla leleplezésének. Ha ebben az ünnepi órában meg akarjuk idézni Rákóczi szellemét, akkor jó lesz, ha előbb kiragadjuk magunkat a Rákóczi-kultusz forró atmoszférájából, amely betölti az országot, ha hideg és józan fővel fölvetjük a kérdést : Mivel szolgált rá a fejedelem, hogy kétszáz évvel a halála után is meghódoljon előtte a nemzet ? Nagy férfi volt ? Nemzetének jótevője volt ? Igen, az volt. De ha az volt : miben van a nagysága és miféle jót tett a nemzettel ? Szabadsághős volt, igaz, de a szabadságot nem tudta kivívni. Nyolc esztendeig háborút viselt koronás királya ellen és az a nemzet, amelyre oly gyakran szokták ráidézni a »szalmaláng« szót, nyolc éven át megható hűséggel, csodálatos áldozatkészséggel kitartott a zászlói alatt. A kuruc háború elveszett és maga a fejedelem is elvesztett mindent, amit ember csak veszíthet : hazáját, vagyonát, társadalmi állását, családját. Huszonöt évi bujdosás, nélkülözés és megalázkodás után idegen földön halt meg. Lehet-e ennyi balsors, kudarc és csalódás az emberi nagyság alapja ? Ha választ keresünk a kérdésre, jó lesz szembeállítanunk az 1703. évi és az 1711. évi Magyarországot. Mind a kettőt egy-egy történelmi órában a Vereckeiszoros nyergéről látta a fejedelem. Az elsőt akkor, amikor bejött Lengyelországból, hogy párszáz fegyveres paraszt élén hadat üzenjen a világ legnagyobb katonai hatalmasságának. A másodikat akkor, amikor vesztett háború után ismét Lengyelországba menekült és — miként a bujdosók ősrégi éneke mondja: »Csizmája nyomát hóval lepte be a dér.« KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. Ha