Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-253

468 Az országgyűlés képviselőházának 25 lás köszönetemet fejezzem ki az előttem felszólalt Soltész János képviselőtársamnak, mert sajnos», a vita folyamán azt látjuk, hogy ehhez a tűzharcos-javaslathoz csak azok szólaltak fel, akik résztvettek a világháborúban, (Ellenmondások.) pedig az én őszinte véleményem az, hogy bizonyos összeférhetlenség áll fenn azoknak az embereknek számára, akik kint küzdöttek, mert saját érdekükben is szólalnak fel. (Ellenmondások. — vitéz gr. Takách-Tolvay József: Ideális szempontból igaza van!) Kedves igen t. képviselőtársaim, én sokkal jobban örültem volna, ha nem mi szólaltunk volna fel ennek a javaslatnak tárgyalásánál, hanem azok, akik nem voltak kint a harctéren, hogy jóvá tegyék azt a hibájukat, hogy nem küzdöttek a hazájukért. Ezt kötelességem volt elmondani és .ezért örülök, hogy Soltész János képviselőtársam, aki nem volt kint, a magyar tűzharcosok érdekében szót emelt. (Esztergályos János: Végre akadt egy untauglich képviselő! — Mózes Sándor: Lőttek, mint a nyulakat bennünket! — vitéz Benárd Ágoston: Tildy is felszólalt!) Nagyon sajnálom, hogy az igen t. miniszter úr a vita vége előtt szólalt fel t és r nem várta meg az összes szónokok felszólalásait, hogy azután egyöntetű választ tudjon adni. (Rupert Rezső: Elég türelmes volt! — Derültség.) Megengedem, türelmes volt a miniszter úr, de viszont talán be akarta hozni azjt a régi parlamenti szokást, amely a háború előtt volt, hogy amikor egy törvényjavaslatot beterjesztettek, az illetékes miniszter szólalt fel elsőnek, inzert örülök annak, hogy a miniszter úr után beszélhetek, mert talán sikerül még < a figyelmet felhívnom azokra a dolgokra ^ is, amelyekre a miniszter úr nem tudott rátérni. (Egy hang jobb felől: Mire?) Az a javaslat, amely előttünk fekszik f s amelyet két hét ótla tárgyalunk, laiz ország léite vagy 'nem léte feletti óriási küzdelmet, harcokat (kifejtett tűzharcosok támogatásáról intézkedik.. Megengedem, nagy a miniszter úr nagyon nehéz örökséget vetít át azáltal, hogy ma, 19 év után keli a tűzharcosok ügyeivel, foiglalkozmia. "(Mózes Sándor: Elég szomorú!) De ennek — erre talán később' fogok rátérni — a magyar történelemben egy precedense van, mert, sajnos, az 1848/49-ifci tűzharcosok ügyével i,s csak 19 év múlva, az 1867/68-iki országgyűlés foglatkoizott. Azt iis megengedem, amit többen szó válttettek, hogy a magyar harcosok nem azért menteik ki a harctérre, hogy jutalomban részesül jenek, de ez

1 viszont nem ok arra,, hogy ne jutalmazzuk őket, ne törődjünk velük és ne tegyünk meg értük mindent, ami biztos megélihetésüket és szociális megbecsülésüket biztosítja. Szerény véleményem szerint, néma törvény javaslat a fontos, lamelyet benyújtanak, amelyet a Ház tárgyal, sót nem is a, végrehajtási utasítás, hanem az a fontos, hogyan hajtják végre azt a törvényt, ki hajtja végre s ezért -fogadom ét ezt a törvény javaslatot, mert Rôder Vilmos honvédelmi miniszter úrban azt az embert látom, akinek van _ szíve, szeretete a tűzharcosok iránt és meg fogja adni valóban a tűzhareosoknaík azt, amit kiharcoltak és megérdemeltek. (Elénk helyeslés.) Ez a javaslat az egész ország érdeke. Nagyon sajnálom, hogy már régen nem hoztak ide, de ez nem ok arra, hogy 19 év után ne ?. ülése 1937 november 16-án, kedden. i hozzák ide. Ha nézem azt a kis kedvezményt, <• amelyet 19 év alatt a tűzharcosoknak adtak, akkor azt látom, hogy ez arra kényszerít bennünket, hogyha el is késtünk 19 évvel, teljeisítsütk minél előbb azokat a kötelességeket, amelyeket vállaltunk, adjuk meg nekik, amit ők kiérdemeltek és kiharcoltak maguknak. Ezért vagyak hálás az igen t. honvédelmi miniszter úrnak. Csak azifc kérem, ne ijedjen meg a miniszter úr (Derültség és felkiáltások a jobboldalon: Nem olyan ijedős!) ha azt mondóim, hogy én sokáig gondolkoztam azon, hogy elfogadjam-e ezt a javaslatot, vagy ne? Azt látom ugyanis, hogy ebiben a falu népe bizony, nagyon keveset kap. Sajnos, hogy a ihonvédelmi miniszter úr nyújtotta be ezt a javaslatot, mert ha a pénzügyminiszter úr nyújtotta volna be, nem fogadtam' volna el. Tudom, hogy a, honvédelmi miniszter úr még többet nyújtott volna a tűzharcosoknak, de ezzel beszédem későbbi folyamán akarok foglalkozni. Az 1914/18. évi világháborúban a magyar katona a legihősiese'bb bátorsággal, katonai rátermettséggel ós önfeláldozó hazaszeretettel harcolta végig, — mondhatjuk — a világtörténelem legsúlyosabb, legszörnyűbb, legborzalmasabb küzdelmét. A magyar katona hősiességével nemcsiak magyar íróik, katonák emlékiratai foglalkoznak, hanem foglalkoznak a magyar tűzharcossal a külföldi írók és katonák is. Elismerik mindnyájan a magyar katona (hősiességét. Ha inézzük az olasz, francia vagy más letmiékiratokat — nem. akaróim felsorolni ezeknek az íróiknak a könyveit —, akkor látjuk, hogy mindenki meghajtja a becsület, a tisztelet, az elismerés' zászlóját a magyar katona előtt. Sajnos azonban, kénytelen vagyok egyről külön megemlékezni Ludendorff: »Meine KJriegserinnerungen« cíimlű könyvéről, lamielybem igazán nem 'méltón! ír a magyar katonáról. (Rupert Rezső: Uj vallást alapít!) De laimákor szövetségeseink is elismerik azt az emberfeletti önfeláldozást, (amelyet a magyar katonák tanúsítottak a 4 és fél év alatt, akkor kötelességem, talán mielőtt a törvényjavaslat bírálatába bocsátkoznék, itt a t. Ház előtt hangsúlyozni — ezt a történelmi hűség is megkívánja és megkívánja a jövő meimizedék is —, hogy a magyar katona ai kötelességét teljesítette, hogy a magyar katonák megállották a helyüket a barctéreni és nemi rajtunk múlt, hogy 1918-ban elvesztettük iái háborút. Sőt továbbmegyek és kijelentem!, rhogy abban, bogy a háborút ilyen gyászosan lelvesztettük, nem a magyar katona volt la hibás, amert ha a magyar katonától függött volna, mami jött volna el; az a szomorú korsaak, amelyben Lindeír Béla, mint bonvédelmi miniszter kijelentette, hogy: meta akarok katonát látni, meim jött volna az országra az .a súlyos csapás: Trianon, nem jött volna a kommunizmus 'és talán mem jött volna ez a mlostanii szomorú idősziak sem az országra. Ez a magyar nemzedék, ez a tűzharcos társaidáiom imiegérdemli, sőt azt hiszem, talán ímeg is követelheti a (magyar írjemzettől, hogy mindent megtegyen becsületes és tisztességes megélhetéséért, hogy ihősiessége ne részesüljön hátrányban, hogy mindenki büszkeséggel és irigységgel nézzen a világháború magyar tűzharcosária. Mert ezek a tűzharcosok voltak azok, akik a világháború összes mieimzetei között a leghősiesebib katonák voltak s akik megvédték a magyar nemzet Önállóságát és függetlenségét.