Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-253
• Az országgyűlés képviselőházának 253. Budapest ellen beszélek, egy bizonyos helyzet ellen beszelek — mindig káros volt az, hogy oriasi nemzeti kérdésekben tisztán a főváros közönsége és társadalma döntött, a vidék pedig napokkal vagy hetekkel azután vette tudomásul, hogy milyen fordulat van az országban. Meg vagyok győződve arról, hogy egyrészt a politikai úton való szervező munka, másrészt a társadalmi szervező munka — s itt egyik első helyre teszem a frontharcosok szervező munkáját — ma már olyan helyzetbe hozta az országot, hogy a vidék nem venne egyszerűen tudomást bármilyen felforgatási kísérletről, akár balról, akár jobbról jöjjön ilyen felforgatási kísérlet. (Gr. Takách-Tolvay József: Vasárnap Kecskeméten szenteltük fel az 500-ik frontharcos zászlót!),T. Ház! Ennek a nemzetnek életében végzetes és tragikus volna, ha most levonulnánk a nyugodt evolúciós útról és bármilyen erőszaktétellel próbálnánk meg ennek a nemzetnek sorsát ( jobbra vagy balra eldönteni. Én igen nagyra értékelem azt ai munkát is, amelyet elsősorban Takách-Tolvay gróf igen t. képviselőtársam a külföldi összeköttetések területén végzett el. Nagy örömmel hallottam és olvastam mindig azokat a híradásokat, amelyek szerint ő úgy jelenhetett meg a nagy nemzetek asztalánál, mint egy kicsiny, de mégis egyenjogú nemzet képviselője és azt hiszem, ezen a téren a Frontharcos Szövetség munkája vezet ebben az országban. S, igen t. Ház,, a kérdés ébrentartása tekintetében is nagy szolgálatokat végzett a Frontharcos Szövetség, bár talán addig nem tudnék elmenni, hogy a Frontharcos Szövetség ennek a javaslatnak az apja. Ezt a javaslatot — ha úgy veszem, mint egy törvényes anyakönyvi bejegyzést — egy, más név jegyzi és engedje meg az igen t. képviselőtársam, hogy mi a javaslat törvényes apjául mégis a honvédelmi miniszter urat tekintsük (Gr. Takách-Tolvay József: Senki sem vitatja!) Ez a javaslat, t. Ház, amint azt több képviselőtársam megemlítette, valóban példát adott arra, hogy tudunk mi mégis, nagy nemzeti kérdésekben egyetérteni. Az egyetértés hiánya a világháború végén is nagyban hozzájárult a mi nemzeti tragédiánkhoz. A tegnapi napon itt a képviselőház könyvtárában végig néztem az akkori lapokat, az országgyűlés tanácskozásait és elmondhatom, t. Ház, hogy valósággal kísérteties látvány az, amely az ember szemei elé kerül, amikor visszagondolja és visszaéli magát ezekbe az időkbe. A nemzeti társadalom egyes részei kétségbeesett kísérletezéseket tettek valamilyen összefogás megteremtésére. A másik oldalon tombolt a minden kockázatra képes felfordulás szelleme. A kormány -lapjában olvastam egy vezércikket, amelynek az a címe, hogy »Moriamur« — meghalunk. Az első mondatában kétségbeesett felkiáltás van: Hol van a nemzet, vannak-e még férfiak Magyarországon 1 ? T. Ház! A veszedelmek most mások és a feladatok is mások, mint abban az időben voltak, de az »egy szükséges dolog« ugyanaz, mint ami abban az időben olyan végzetesen hiányzott: a nemzeti egyetértés és^ együvétartozás érzése. Befejezésül hadd hangsúlyozzam innen, az ellenzéki oldalról, ennek a nemzeti együttérzésnek múlhatatlan szükségességét mai történelmi időnkben. (Helyeslés balfelől.) A képviselőház előtt, az egész magyar törvényhozás előtt óriási feladatok állanak talán már a közeli jövőben. Arra szeretném felhívni a magam pártját, az ellenzéket, de a t» túloldalt is, kíséülése 1937 november 16-án, kedden, 437 reljük meg ezekben a nagy nemzeti kérdésekben az együttérzés megteremtését. Kíséreljük meg azt, hogy félretegyünk minden egyéni és önző pártszempontot és keressük meg a mainál^ nehezebb kérdésekben is, a kibontakozás útját becsületes magyar testvéri együttérzéssel. Ha ezt megtesszük, akkor meg vagyok róla győződve, hogy a jövendőnek biztos és szilárd alapjait fogja lerakni ez a képviselőház. A kormány iránt általánosságban nem viseltetem ugyan bizalommal, de bizalommal viseltetem a honvédelmi miniszter úr személye iránt s ezért ezt a javaslatot tisztelettel a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés és taps. A szónokot üdvözlik.) Elnök: vitéz Martsekényi Imre képviselő urat illeti a szó. vitéz Martsekényi Imre: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Isten látja a lelkemet, én is úgy vagyok vele, mint előttem felszólalt képviselőtársaim legnagyobb része, hogy bizonyos lelki elfogódottság vesz rajtam erőt, amikor ehhez a javaslathoz szólok. Már sokszor volt alkalmam a mélyen t. Képviselőház előtt szólanom, de képviselőségem ideje alatt talán még sohasem szólaltam föl annyi megilletődéssel, annyi felidézett érzéssel, annyi tompa fájdalmas reminiszcenciával és annyi büszkeséggel, mint éppen most, ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál. Mélycin t. Képviselőház! Húsz év perspektívája az, amely itt (megelevenedik. Szinte el sem hiszi az leanber, hogy húsz, éve iámnak, hogy oui ia háborúban kint leigy világgal vettük fel a versenyt. Húsz év perspektívájában annyi lelkesedés, a neimizetntelk anmyi győzniakarása, annyi virág, annyi dal és .azután annyi szoomoirúság, köniny, bánat, vér, annyi átok, annyi imádság. A végén ®gy szétszakított, letepert ország, bemmé annyi imiegnietmértés és igazságtalanság. Ez iaz, ami valahogyan felködlik a lelkemben:, amikor ehhez a javaslathoz szólók és úgy érzelmi, hogy röviden ez a frontharcosok sorsa, amelyről most annyit beszélümk. Az óikról beszélek, akikkel együtt voltunk odakint és akik közül annyi százezer nem jött vissza. Azt hiszem, ha neont lehet elfelejteni azokat, akik nem jötteik vissza, iákkor nem lehet (megtagadni és elárulni azokat sieimi, akik ma itt élnek és nyomorognak, hiszen bajtársaink. Azt hiszem, soha aninyi érdeklődéssel az ország, a közvélelmény és a sajtó még javaslatot nem kísért, mint éppen eizt ia javaslatot, amikor olyan emberek is, alkik talán soha nem olvastaik újságot, 'mohón lesik és várják a hireket, szinte eszik a betűket, hogy vajjom mit hoz melkik ez a javaslat, Éni a kerületeimben láttami ezt, ahol bizony olyan emberek vannak, aikik ritkán jutnak újsághoz, hoigy összeállva 8—10-en egy újságra, lesteinden mécses mellett, petróleumlámpa mellett szinte szótagolva-, betűzve és ujjukkal kísérik a mi felszólalásainkat, hogy vájjon mit hoz nekik ez a javaslat, niefeük, akik a hadseregnek körülbelül 80%-át tették ki, nekik, akiknek véren szerzett földjük azóta kicsúszott a lábuk alól. Die olvassák ezt mindem: rendű és rangú tmiagyarok, olvassák a köztisztviselők, olvassák a szabadpályáni lévők, olvassák az iparosok, ia kereskedők, akik arra jöttek haza hogy lezárt műhely, lehúzott rolló fogadta őket, és azóta sem volt aranyi lehetőség, hoigy azt isimiét kinyissák. S olvassa az a sok közalkalmazott, aki védte ezt az országot, védte a fővárost,
