Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-252

416 Az országgyűlés képviselőházának 25 túrájuk volt. (Gr. Takách-Tolvay József: Vért adtak!) A szenvedésben, lemondásban, otthontalanságban, sokszor nyomorúságban, éhezésben, sebekben, megsebesülésben, véráldozatban és hősi halálban konjunktúra volt. A vitézségnek, a halálig menő hősiességnek a konjunktúrája volt. De konjunktúra volt idehaza is. Konjunktúrája volt a rettegésnek, a félelemnek, a könnyeknek, a hadikölcsönjegyzésnek, a családi életek katasztrófájának, a gazdasági exisztenciák felbomlásának, másfelől a hirtelen kikelt és hirtelen magasra ívelt karriereknek, a majdnem semmiből kikelt és fantasztikus méretekre feldagadt vagyoni előrukkolásoknak. Ilyen konjunktúra is volt idehaza. Sajnos, sokszor és legnagyobbrészt éppen azoknak a tűzharcos testvéreinknek a hozzátartozói, családjai élvezték idehaza a könnyek, a rettegés, a családi katasztrófák és vagyoni összeomlások konjunktúráját, akik künn a harctéren a hősi halál konjunktúráját élvezték. (Ügy van.

1 Ügy van! jobbfelől.) Mégis, midőn ezek a hősi konjunktúrát a frontokon élvező tűzharcos testvéreink hazajöttek a nagy összeomlás után, s látták idehaza ezeket a tündöklő karriereket, a hivatalban és tisztviselői státusban eléjük való rukkolásokat, a vagyoni javakban előrukkoló nagy karriereket és vagyonokat, — mondom — ez a frontharcostársadalom, ez a tűzbarcoskonjunktúrát élvező társadalomi idehaza is mind a mai napig azzal a hősiességgel, azzal a bátorsággal, a magyar psichével és keresztényi lelkülettel állta a vártát, mint a frontokon. Egészen a mai napig, amíg a miniszter úr idehozta a parlament elé az ügyüket, amikor ő követeli nyíltan az ő némán vártát álló hősei részére a hivatalban való előrukkolását, éveiknek a nyugdíjba való beszámíthatóságá.t, s a rokkantsági díjak megállapítását. Az ő némaságuk helyett a miniszternek kellett ma megszólalnia és részükre ezt a nagyon parányi, ezt a nagyon kicsi kis utókonjunktúrát követelni. Ha ennek okát keresem, akkor azt a magyar tűzharcos lelkület arculatában és következő erényeiben találom nieg. A háború folyamán végigjártuk az egész belső európai frontot és megismerkedtünk minden nemzet katonáival. Megismerkedtünk minden nemzet katonáinak egyéni lelkületével, tehetségeivel, belső életével és így szerzett tapasztalatainkat összehasonlítva a magyar katonák lelkületének ismeretével szabad talán kiemelnem a következő alapot. Egyik annak a magyar katonának a tündöklőszép hazaszeretete, amely a háború első percétől mind a mai napig elkísérte a tűzharcost, s amely hazaszeretetben valamiképpen több van a normális, a szokványos, az ésszel kidolgozott hazaszeretetnél. Ez a hazaszeretet — ahogy én visszaemlékezem — a háborús esztendőkben a tisztikar tagjainál, az egyszerű földmíves és kevés iskolát _ járt magyar frontharcosnál és tűzharcosnál is valami belső élmény volt. Ez a hazaszeretet a haza fogalmának Isten egy adományaként, Isten egy mosolygásaként való nézése volt. Természetes, hogy a hazaszeretetének ilyeténképpen való belső átélése volt az, amely a magyar tűzharcost a mai napon is ilyen hősiesen idevezette ehhez a javaslathoz. Pedig mennyi mindenen kellett keresztülmennie annak a magyar tűzharcos bakának! Mennyi nélkülözésen, mennyi csalódáson, mennyi kiábránduláson ment át és mennyi sziszegő, csábító hang környékezte meg ezt a tündöklő hősi haza•'. ülése 1937 november 12-én, pénteken. szeretetet, amelyet a magyar tűzharcos mégis a mai napig megőrizett. (Ügy van! Ügy van!) A magyar tűzharcos másik vonása az ő keresztényi lelkülete, ennek a belső keresztény lelkiéletnek a mindennapi, gyakorlati életben való megvalósítása. Nemcsak arra gondolok itt, hogy a faluról berukkolt katonaság magával hozta a falu ájtatos hangulatát, a családi körben és a falu templomában belénevelt vallásosságot, hanem az ötesztendős frontszolgálat tapasztalatai alapján, mondhatom, hogy ez a keresztényi lelkület abban is megnyilvánult, hogy a magyar katona szinte egészen szent, okos, bölcs és keresztényi módon ítélte meg a világot és az ember sorsában felmerülő minden eseményt. A magyar ember keresztény pszichéjében és lelkületében valamiképpen benne van az, hogy mindent az örök élet szempontjából, az örök Teremtő és Gondviselő Isten szempontjából tud ítélni és bírálni s az. a nyugalom, az a megfontoltság, az a hősi kitartás és becsületesség, az a lelki szemérmetesség és erkölcsi szépség, amellyel a magyar tűzharcos az egész világháborúban példát mutatott az összes többi nemzetek katonaságának, az mind ennek az őszinte, lélekben átélt valódi kereszténységnek, valódi erkölcsnek, a vallásnak és az Istenszeretetnek a következménye. Ebből a két alapvető tulajdonságból következik a magyar katonának előbb említett páratlan higgadtsága, komolysága, eseményeket értékelni tudása, s MZ cl tulajdonsága, hogy nem veszti el a fejét, nem ül fel a feléje irányuló csalogatásoknak. Erre nagyon sok példát tudnék felhozni és méltóztassék megengedni, hogy ezek közül legalább egy-kettőt felhozzak. (Halljuk! Halljuk!) Saját tapasztalatomból beszélhetek, mert a tábori lelkészekre — akikről egyébként a t. Ház engedelmével beszédem végén egy-két gondolattal meg fofrok emlékezni — sok szimpatikus és kevésbbé szimpatikus feladatuk mellett, úgynevezett ellenpropaganda tisztségeket is ruháztak. Én is egyike voltam azoknak, akiket a felsőbb hatóságok a háború vége felé a pernyetűz módjára elharapódzó háborúellenes és nemzetellenes 'propaganda meggátlására ellenpropaganda-tisztté neveztek ki. Feladataink közé nemcsak az tartozott, hogy az ellenség részéről átdobált újságok és az ellenség részéről közvetített hírek kellő megítélését beleneveljük a magyar frontharcos-katonákba, hanem különösen a hátulról, a Hiuterlandból jövő bomlasztó, elkeserítő, lelki békét megbontó, a háború célját világosan látó frontharcosok tisztánlátását megzavaró, pernyetűz módjára elharapózó újságcikkek s az újságok kitiltása után, a levelek útján, a szabadságról jöttek üzenetei és suttogása révén megnyilvánuló propaganda meggátlása. Mélyen t. Ház! Amint mondom, mint propagandatiszt én is ezt az ellenpropagandát végeztem a magyar frontharcos-katonák között és akkor láttam azt, hogy kezdve az^egyszerű földmunkástól, akinek kisebb az ítélőképessége és a világlátottsága, az ezred területén lévő legmagasabbrangú tisztekig, mindenütt megnyilvánult a magyar katona higgadtsága, nyugodt ítélőképessége, a becsülethez való hűsége és szinte páratlan kitartása. Ez a józan ítélőképesség, meg nem zavarható világos látása, továbbá, hogy nem lehet könnyen eltéríteni sem jobbra^ sem balra, ínég akkor sem, ha az eléje dobott érveket kezdetlegesebb műveltségénél fogva nem tudja kellőképpen megítélni, ez a harmadik erénye a magyar tűzharcos-katonának, amellyel ma emlék-