Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-252

414 Az országgyűlés képviselőházának 252. ülése 1937 november 12-én, péMteken. háborúban vagy nem: ha származása nem megjelelő a mélyen t. magas belügy miniszter iámnak, akkor az illető aktáját nem veszik ki s? többi közül, hanem ott hagyják heverni. A referens előszobájában már egész halomba gyűltek, egész nagy domb van már belőlük, de nem méltányolják még a tűzharcosok névmagyarosítási kérelmeit sem. Ezt az eljárást egyálta Iában nem tudom megérteni, mert nemzeti érdeknek tartom, hogy az idegenhangzású nevek fogyjanak és az ékes magyarhangzású nevek sokasodjanak. Nem tudom megérteni, — különösen a tűzharcosok esetében — hogy ezt miért nem engedélyezik s ezt az emberekből előkívánkozó szépérzéket és hazafias törekvést miért nem honorálják? Méltóztassék gondoskodni arról, — esetleg már ebben a javaslatban — hogy az elismert tűzharcosok névmagyarosítási kérelmét, ha egyébként minden más kellék megvan, soronkívül és feltétlenül kedvezően kell elintézni. Ez olyan gesztus lenne, amelyet nagyon megköszönnének a tűzharcosok. Felmerül azután a fedezet kérdése is. Természetesen mindenhol ott áll a pénzügyminiszter úr a nagy lángpallossal és mindent letilt, levág és kitöröl, semmire sincs pénz. Ami szociális irányú, ami a nép felé irányul, arra nines pénz. (vitéz Ujfalussy Gábor: Ezt nem lehet mondani!) Van ebben az országban még 300 milliomos és van 30.000 olyan személy, aki 50.000 és 60.000 pengő bevallott vagyon után adózik. Én a komoly, nagy vagyont és a komoly nagy jövedelmet — hangsúlyozom: a komoly nagy vagyont és a komoly nagy jövedelmet — a tűzharcosok, a rokkantak, özvegyek és árvák megsegítése érdekében nemcsak hogy külön adóval sújtanám, hanem itt egészen külön dézsmát is el tudok képzelni. Aki a mai hallatlanul nagy nyomorúság idején javakban és jólétben dúskál, attól, ha nem ad, el kell venni. Adjon önként. Ha nem ad, akkor az állam a maga erejével lépjen fel és vegyen el annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy ezeket az igényeket a mainál sokkal jobban elégítsék ki. Borzasztó például a hadirokkantak ellátása. A francia rokkantak pontosan tizenhatszor annyit kapnak, mint a magyar rokkantak. Azt mondhatnák erre, hogy Franciaország nagy, gazdag és győztes állam. De hiszen a diszparitás az 1 és 16 között sokkal nagyobb, mint Magyarország és Franciaország teljesítőképessége között. De itt van egy vesztes állam: Németországban közvetlenül a háború utáni időkben a weimari kormány állapította meg a hadirokkantak és özvegyek járadékát és ezt az új uralom sem merte visszafejleszteni s Németországban a hadiözvegyek ma is tizenötször olyan magas járadékot kapnak, mint a magyar hadiözvegyek. (Buchinger Manó: Pedig Hitlerek már leszállították!) A németek egy vak hadirokkant kutyájának az eltartására többet adnak, mint Magyarországon magának a rokkantnak. Ez az állapot tűrhetetlen, ezt az állapotot nem lehet tűrni és fenntartani. (Egry Zoltán: Gyönyörű • összehasonlítás!) Igen, gyönyörű összehasonlítás, mert ön, képviselőtársam, tájékozatlan, nem tudja, hogy Németországban minden vak rokkant részére engedélyezve van egy vezető-kutya s ennek a vezetőkutyának az eltartását a német állam vállalta magára. Ne tessék ürügyeket keresni aiTa, hogy beszédembe belekapaszkodjék, amikor arra semmiféle ok nincs, (Buchinger Manó: Vannak országok, ahol csak a nagykutyákról gondoskodnak!) Ismételten hangsúlyozom, hogy a mi részünkről a javaslat visszautasítása nem más, mint tiltakozás a félmegoldás ellen. Szükséges ez is, és ez a harmóniát nemcsak hogy nem bontja meg, hanem szerintem erősíti, mert ^ a tűzharcosoknak látniok kell, hogy nincs mindenki megelégedve azzal a szerény, szegény megoldással, amelyet ez a javaslat tartalmaz. Mi azt a nagy harmóniát, amely ebben a kérdésben megnyilvánul, erősíteni akarjuk figyelmeztetésünkkel s kérnünk kell a törvényhozást és a miniszter urat, hogy vívja meg a maga háborúját a pénzügyi megfontolásokkal, vívja meg a maga háborúját diadalmasan a pénzügyminiszter kollégájával és próbáljon belőle többet kipréselni a rokkantak, özvegyek, árvák és tűzharcosok javara. Valóban a nemzet és az ország' hálája fogja kísérni a miniszter úr munkáját, ha ezt a harcot diadalmasan megvívja a pénzügyminiszter úrral. Vegye figyelembe a pénzügyminiszter úr azokat a pénzügyi forrásokat, amelyeket én itt röviden megjelöltem. Ne sajnálja azokat, akiknek sok van, azoknak érdekében, akiknek semmijük sincs. Mert nincs borzalmasabb dolog, az ember lelke lázadozik, mikor rágondol arra, hogy négy és fél esztendős háborús kínlódás, küzdés, nélkülözés, betegség és kockázat után még a polgári életben is nélkülözzenek a tűzharcosok és azok, akik otthagyták az egészségüket. Nincs ennél fájdalmasabb, úgy, hogy ebben a kérdésben valóban mindannyiunknak egyeknek kell lennünk, ezt az együttérzést fenn kell tartanunk; de többet is akarunk, jobbat, maradandóbbat s nem akarunk megállani az elméleti elismerésnél. Elérkezett az ideje és itt van a lehetősége is annak, — én állítom, hogy megvan — amikor meg lehet találni a pénzügyi fedezetet minden ilyen fontos problémának az áthidalására, megoldására. Tessék hozzányúlni, tessék hozzáfogni és tessék már ebben a javaslatban is az, első lépéseket megtenni. Határozati javaslatokat nem terjesztek elő, elfogadom Esztergályos t. képviselőtár sam határozati javaslatait, legfeljebb például a hadikölcsönök visszafizetésének 25%-os megállapítását keveslem, ennél többet tartanék szükségesnek és lehetségesnek. De nem terjesztek elő határozati javaslatokat, mert tudom, hogy ezeket a túloldal mind muzsikaszóval szavazná le, tekintettel arra, hogy a baloldalról jöttek, hiszen ez már a parlamenti technikával jár. Felhívom azonban a miniszter úr szíves figyelmét, mint a legelső és legfőbb bajtárs figyelmét arra, hogy azokat a szempontokat, amelyeket itt felhoztak, amelyeknek megvalósítása pénzbe sem kerülne, tehát az amnesztia, a rehabilitáció, a névmagyarosítás és a többi kérdések megoldását kapcsolja bele már ebbe a javaslatba, vagy ha ezt nem tudja, akkor legalább elvi kijelentést tegyen, — ami talán mérvadó lesz a később eljáró hivatalok előtt — hogy ez a kérdés is megoldódik. Adjunk valamivel többet, ha már pénzügyileg nem lehet, legalább erkölcsiekben, elhelyezkedési és boldogulási lehetőségekben. mint amennyit ez a javaslat tartalmaz. Mert hiszen ha valaki fehér lappal, tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal mehet állást keresni, akkor talán inkább felveszik, vagy ha valaki magyaros névvel jelentkezik, ha nem Eosenberg Hermannak hívják, hanem — mondjuk — Rózsa Henriknek, akkor talán inkább hozzájut valami kis munkaalkalomhoz. Tegyük tehát ezeknek a szegény embereknek lehetővé azt, hogy