Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-251
392 Az országgyűlés képviselőházának 251. mindazoknak a kedvezményeknek megadása, amelyek ezeknek «& szegény tűzharcosoknak nyomorát és bajait enyhítik. így például, amint előttem szólott t. képviselőtársam is említette., a hadikölcsönértékelésnél is elsősorban jöjjön a tűzharcosok 'hadiköles ön e tekintetbe és hogy — ami különben a Frontharcos Szövetség előterjesztésében is benne van .— menhelyek állíttassanak fel az egyes törvényhatóságokban. Mindezzel ha. nem is adtunk sokat, ez mégis megbecsülést, jelentene. Nagyon fontos, hogy a virilizmusnál kétszeresen számíttatik a tűzharcosok adója. Ez mutatja, hogy nemcsak ia pénz az érték, hanem érték a magyar katona is, hogy így a községben a vezetőhelyet a tűzharcosok vegyék át, mert a viirilisjógnál adójukkal •megelőznek másokat. (Propper Sándor: Csupa negatívumokkal fizetik ki őket!) Ez nem negatívum, hanem komoly erkölcsi érték, erkölcsi tényező, mert a társadalom, a közület élete olyan, amilyen emberekből áll a vezetősége és ha tűzharcosokból fog állani a vezetőség, akkor biztosak lehetünk, hogy ez csak a nemzet javára fog válni. (Propper Sándor: Mi lesz, ha el fogják törölni a virilizmust? Akkor ez nem lesz semmi érték a számukra!) Elnök: Csendet kérek! Patacsi Dénes: T. Ház! Nem mulaszthatom el. hogy ezen a helyen meg ne emlékezzem a Frontharcos Szövetségről, amely nem politikai alakulat, mert soha nem kereste senki, hogy ott valakinek minő politikai nézetei vannak,. (Br. Berg Miksa: Nana!) nem kérdezte senki, ki minő felekezethez tartozik, hanem az igazi bajtársi érzést, a nemzet iránti hűséget ápolta mindig ez a Frontharcos Szövetség, amiért nagy köszönettel tartozunk elsősorban az elnök úrnak, Takách-Tolvay gróf képviselő úrnak, (Éljenzés.) aki az ő nagy munkájával idegenben, nemzetközi téren is elérte azt, hogy mi, csonka, megkevesbedett, leértékelt trianoni magyarok egy rangba állíttattunk a nagy nemzetek frontharcosaival. (Ügy van! Ügy van!) A nagy nemzetek frontharcosai eljöttek hozzánk, megbecsülésüket mutatva ki a magyar nemzet iránt. Ezért az elnök urat és az egész ügyvezetésben résztvevőket, akik kitartottak a frontharcos eszme mellett, csak elismerés illeti. (Úgy van! tfgy van!) Mert ha igaz az, hogy Roder miniszter úr katonalelkénck köszönhetjük e törvényjavaslat idehozatalát, igaz az is, hogy néma gyermeknek anyja sem érti a szavát és a néma gyermekeknek, a tűzharcosoknak a szószólója mindig a Frontharcos Szövetség volt. (Br. Berg Miksa: És a többiek nem!) Kérdezem tehát, hogy nem kell-e nekünk szövetségbe tömörülnünk, (Br. Berg Miksa: Politikamentes szövetségben kell tömörülni!) mert ha szabad a haksaráknak tiltott úton a magyar nemzet ellen dolgozniok, (Propper Sándor közbeszól.) — talán érintve van vele? — (Derültség.) akkor miért ne legyen szabad a Frontharcos Szövetségnek megmozdulnia azért, hogy nem a nemzet pusztulására, hanem összetett, egyesített erővell a nemzet javára állandóan készen őri álljunk, hogy ezt az országot és nemzetet ne dönthessék többé romba istentelen kezek. Nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem arról, hogy míg a hadirokkantak ellátása törvényben van biztosítva s biztosítva van azok ellátása is, akik nem a világháborúban, hanem a kommunizmus alatt a nemzet céljai mellett való bátor helytállásukért rokkantak meg, addig — sajnos — nincs benne ebben a ülése 1937 november 11-én, csütörtökön. javaslatban sem az, hogy az idegen megszállás alatt a hazájukért és nemzetük érdekében helytálló egyének rokkantsága megjutalmaztassék. Miért mondom ezt? Ezzel kapcsolatban egy példát hozok ide, amelyet boldogult Vass népjóléti miniszternek is említettem. Tudvalevő dolog, hogy az én kerületemben szerb megszállás volt majdnem három évig. Amikor a szerb katonák érezték, bogy már el kell menniök, az egyik község pénztárát ki akarták rabolni. A községi bírót leteperték, megkötözték, és szuronytszegezve az oldalának, fenyegették. Felesége szörnyű sikoltozására beszaladt a kisbíró, szétvágott a szerb katonák között, kettőnek a fejét beverte, majd meghúzták a harangot, mire odaszaladtak az emberek és megmentették. De a katonák keresztüllőtték a kisbíró karját, úgyhogy a szigetvári kórházban amputálni is kellett. Bizony néha nagyobb bátorság kellett a megszállás idején az idegen hatalommal szembeszállani, mintsem fegyveresen szembeszállani az ellenséggel. Ezért mondom, hogy a rokkantellátási törvényben A T agy rendeleti úton, de valamiképpen ezekről is meg kellene emlékezni. T. Ház! Végül nekem is szóvá kell tennem azt, amit tegnap Lázár igen t. képviselőtársam a magyar honvédség s a magyar katonaság tisztikaráról mondott. Ö a tisztikarról úgy emlékezett meg, hogy azt egyetlen katonaviselt ember sem hagyhatja szó nélkül. Azt mondotta, ő a legénységi állományban szolgált. Én is tudom, hogy mi ez. Én is a legénységi állományban szolgáltam végig a háborút és én azt láttam, hogy azok a tisztek, akik a polgári életben jegyzők, ügyvédek, bírák vagy földbirtokosok voltak, tehát a nép felkelő és tartalékos tisztek, de ugyanúgy a tényleges tisztek is, mindenkor olyan bajtársias érzéssel viseltettek velünk szembem hogy ahhoz szó igazán nem férhet. (Úgy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) A t. képviselőtársam legénységi osztályról beszélt. Én soha nem hallottam ezt a meghatározást. A katona nem tud arról, hogy osztályra tagozódnék a katonaság, (Ügy van! Ügy van!) mert van katona, van elöljáró és feljebbvaló és mindenkinek parancsol a katonai szolgálati szabályzat. Ezt mindenki be is tartotta mindenkor, és én a tisztekről csak az elismerés hangján szólhatok, nemzetem gyalázatának tartva azt, hogy valaki kipellengérezze őket. (Felkiáltások jobbfelől: Ügy is van!) És olvasván a lapokat, sajnálattal látom, bennük áll, hogy milyen szakadék volt a tisztikar és a legénység között és hogy milyen gyűlöletes volt a tisztikar a legénység előtt. (Sulyok Dezső: Ez nem igaz!) Franciaországban, vagy bárhol ilyent nem mondhatna el egyetlen törvényhozó sem és most kíváncsi vagyok, hogy az ellenségeink mit fognak csinálni ebből. Én azért mondom ezt, mert nem tudok olyan művelt nemzetet, ahol a tisztikar és az altisztikar, amely kevesebb képzettség gel, de ugyanolyan becsületes magyar érzéssel szolgált, jobban megfelelt volna a hivatásának. (Felkiáltások: Igaza van!) A tisztikar és legénység között semminemű széthúzás nem volt. (Sulyok Dezső: Xlgy van! — Élénk helyeslés és taps <JD jobb- és baloldalon) A honvédtisztikarról pedig, ha szétnézünk, ugyanezt mondhatjuk. Amikor a fiatal katonák szabadságra hazamennek, mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a legnagyobb mértékben gondoskodnak róluk. Amikor például az egyik
